Szétrongyolt anyanyelvünk védelmében

"Anyanyelvül kaptam e nyelvet. Elvártam volna, hogy miként apámtól a vért, ezt is egészséges állapotban kapjam." Közel hetven esztendeje írta ezeket a mondatokat Illyés Gyula. Nem kevés szégyenkezéssel gondolhatunk arra, vajon miféle nyelvet hagyományozunk utódainkra. Anyjukhoz illő nyelvet, vagy valami szitkokkal és alpári kifejezésekkel tűzdelt szókincshalmazt, amely egyre kevésbé látszik alkalmasnak arra, hogy gondolataikat értelmesen, szépen, világosan fogalmazzák meg? Az írók, akiknek eleiktől hagyományozott kötelessége volna az anyanyelv védelmezése, szemrebbenés nélkül használnak trágár kiszólásokat. Állítólag így "hitelesítik" alakjaikat. Bölcs nyelvtudományi dolgozatok íródnak rejtelmes nyelvezettel, amelynek tudományosságát érthetetlensége szavatolja. Petőfi még így írt: "nem írástudóknak, nem az úri rendnek, - De beszélek szűrös gubás embereknek." Ma az egyszerű embereknek: coki! A fentebb tudományos nyelvet nem érthetik, mert ha netán megértik, az nem minősül tudománynak. Az irodalom nyelve pedig arra készteti őket, ne szégyelljék kiokádni azokat a kifejezéseket, amelyekért apjuknak még a szájára vertek. "Erdőnyi az olyan szó és szólás, amely már nem is évelő dudva, hanem terebélyes fa. S ha még az útszélen nőnének! Igazi ártalmuk, hogy megbecsült területeken, ízlést szabó díszhelyeken is ott pompáznak."Ezt is Illyés írta, harminchét éve. Kivágtuk azóta ezeket a fákat? Dehogy! Erdő lett belőlük, mérgező gyümölcsöt termő faóriások.

Könnyű volna most azt mondani: sokat kell olvasni, olyan szerzők műveit, akik szépen írtak. Ám ha azt halljuk, hogy a gyerekek tekintélyes hányada nem tanul meg tisztességesen írni-olvasni, akkor mit tanácsolhatunk? Ha a családban megtanulja összeolvasni a betűket, érettnek minősül. Ha nem, lemarad. S vajon hogyan beszél majd, felnőtt korában? Miképp látja át a sorsát befolyásoló döntéseket, történéseket? "...képzeletben se vagy független" - írta Illyés. Ő ugyan a zsarnokság természetét jellemezte így, de a szuverén emberséghez általában is hozzátartozik az önálló ítéletalkotás, a helyére rakott, egyértelmű szó kimondhatóságának biztonsága.

Nem csak a hétköznapokban, nem csak a médiumokban ront ránk az új barbárság, az anyanyelv megbecstelenítése. Ott lappang már a tudatunkban, mint a madár az ágak között. A legváratlanabb pillanatban is zajosan, gáttalanul előtörhet. A szavak művészeinek kellene a Freud által cenzornak mondott fékező szerepet ellátniuk. Ám ez a fék aligha működik, s ha igen, akkor is robog tovább a nyelv megbecstelenítésének dübörgő járműve.

Olvasom Illyés Gyula írásait az anyanyelvről (A törzs szavai címmel válogatta őket Domokos Mátyás; a Nap Kiadó jelentette meg.) "A magyar nyelvnek nincs hova hátrálnia, testvértelen ága nemének, itt Európa közepén." - írta 25 éve. De mi csak hátrálgatunk, újabb és újabb erősségeket adunk fel. Herder jóslata még nem teljesedett be, s talán nem is Európa egyesülése fenyegeti anyanyelvünket. Mi magunk emeltünk kezet rá.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu