Uj Ember

2002.07.14
LVIII. évf. 28. (2815.)

Kármelhegyi
Boldogasszony ünnepe:
július 16.

Főoldal
Címlap
Várhatóan jövőre...
Batthyány-Strattmann László boldoggá avatható
Közép-Európa szerepe
Három ország közös zarándoklata
Kétszázhuszonöt éves egyházmegye
A Szentatya fogadta a magyar kormányfőt
Az egyház kulturális kincse
Véget ért a Nemzetközi Gregorián Fesztivál Vácott
Európa-építők
Lelkiség
A magvetés
Évközi 15. vasárnap
A miseruháról
A Chemin Neuf Közösség
Harmincöt éves a Katolikus Karizmatikus Megújulás
A hét liturgiája
A év
Katolikus szemmel
Hazaszeretet, magyarságtudat, kereszténység
Szétrongyolt anyanyelvünk védelmében
Közvélemény, népakarat
Lelki ismeret
Kegyelem
Móresre tanítanak
Élő egyház
Fejest ugrani a kereszténységbe
Ifjúsági találkozó - tizenheten utaznak Torontóba
A plébános életvezérlő kalauza
Könyvbemutató a Megyei és Városi Könyvtárban
Táborok fiataloknak
Nyergesújfalu
Harangszentelés Kalocsán
Élő egyház
Szentszéki követünk interjúja a Vatikáni Rádióban
Szerb újságírók küldöttsége vatikáni látogatáson
A moszkvai érsek nyilatkozata
Fórum
Hol volt akkor az Isten?
Az Olvasó írja
Levél Afrikából
A felebaráti szeretet iskolamestere
Lellisi Szent Kamill
Fórum
Jó úton vagyunk?
Európai zarándoklat (2.)
Fórum
A Szombathelyi Egyházmegye alapításának 225. évfordulója
Fórum
Evangelizálás lekváros kenyérrel
Az első cigánytalálkozó Kárpátalján
Nem jogtalanság, nem leértékelés
Miért nem szentel pappá nőket az egyház?
Ifjúság
Ikonfestő tábor
Krakkói jegyzetek
Apácakonyha
Villanyszerelő pelenkával
Keresztény nyelvi tábor
Nemzetközi túrakerékpáros találkozó
Rejtvény
Hat és tizenkét év közöttieknek
Kultúra
Somogy megye szakrális értékei
Mi a kenyér?
"Kulák-golgota"
A visszapillantó tekintet
Más, de mégsem másként
Fórum
Stájer utakon
Mozaik
Mitől félnek?
A könyvtár
A levelibéka nem időjós!
"A hiúság szele"
Meghívó a Szent Jobb-körmenetre

 

Villanyszerelő pelenkával

Akinek lakásába mesterember, iparos, szaki teszi be a lábát, annak az Úristen irgalmazzon - fogalmazódik meg a messzi évszázados hagyományokból és ősi, az emberiség alapélményeiből táplálkozó tapasztalat. Nem tudom, a tisztelt Olvasó életében hány alkalommal esett már át lakásfelújításon, netán lakásátépítésen vagy - horribile dictu - komplett építkezésen. Ha legalább egyszer, akkor bizonyára érti, miről beszélek. Ha egynél többször, akkor talán már az építkezés szó puszta említése is elegendő ahhoz, hogy hosszan tartó ajakremegést és nem szűnő szemkörnyéki rángást idézzen elő még a legnyugodtabb arcon is.

Ha bekövetkezik az elkerülhetetlen: a felújítás, az ember mindenekelőtt megszállottan tapad a telefonra. Ismerőseit, rokonait, barátait és üzletfeleit hívja, ugyan ajánljanak már olyan mesterembert, akit kipróbáltak, megtapasztaltak, akivel már egyezkedtek, akivel közös élmények fűzik össze őket. S persze - hacsak lehetséges - olyat mondjanak, akit másodszor is beengednének lakásukba. Nos, a barátok, ismerősök, üzletfelek segítőkész, ám gondterhelt buzgósága többnyire ez utolsó kérdésnél csuklik el végérvényesen. Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik, s e némaságnál semmi sem fejezi ki jobban azt a döbbent borzadályt, melyet a lehetőség puszta említése is kivált: újra beteszi lábát lakásunkba a szaki... Egyszóval: nehéz megbízható mesterembert találni.

Mielőtt azonban az a vád érne, hogy végletesen általánosítok, hogy eleve nem szimpatizálok a mesterekkel, hogy netán a bölcsész freudi irigysége szól belőlem, amikor olyan emberekről nyilatkozom, akiknek mesterségéhez még annyit sem értek, mint naposcsibe a mikroprocesszorhoz, sietve leszögezem: épp e vélemények cáfolatául szánom a következőkben elmondandókat. Legalábbis üdítő ellenpéldát szeretnék mutatni, talán mindannyiunk örömére és megelégedésére.

Ismerek ugyanis egy villanyszerelőt. Nem, ez így nem egészen pontos. Ismerek egy embert, aki ráadásul villanyszerelő. Ez az ember mesterségén keresztül került kapcsolatba a családunkkal - akkor, amikor még csak villanyszerelőt kerestünk. Később derült ki, hogy embert is találtunk.

Nos, ez a bizonyos villanyszerelő jó tíz évvel ezelőtt felmenőink lakását huzalozta, véste, drótozta, kapcsolózta, konnektorozta. A munka - nagy lakás lévén - több napig tartott, s ezenközben óhatatlanul kapcsolatba került a lakásban élő család minden tagjával. Két szülő, öt gyermek - az amúgy is állandó felfordulást a villanyszerelő ügyködése és falvésése már csak egészen kismértékben tudta növelni.

Emberünk azonban kezdettől fogva túllátott a huzalokon. Észrevette mindazt, ami az amperek és voltok mögött rejlik. Képes volt feltérképezni, hogy az, ahol ő ügyködik, nem csupán fázis és föld határolta munkaterület, hanem egy család mindennapi - meglehetősen mozgalmas - életének színtere. Beleérző képességének olyanynyira nem volt határa, hogy munkaidejének utolsó napjaiban - túl azon, hogy olykor elindította a nagyobb gyerekeket az iskolába, bekapcsolta a mosógépet, számba vette, van-e otthon elég tej, kenyér - még pelenkázott is. Hol szerelt egy kicsit, hol beállt családi kisegítőnek - mikor mi volt sürgetőbb.

Mindez azért jutott eszembe, mert a téma mostanában újra aktuális. Terveim, lakásátalakítási elképzeléseim készen állnak, s az ezekhez társuló hátborsózás, valamint kisebb arcrángások is jelentkeznek. A kétségbeesés óceánján azonban egyetlen szilárd pontot biztosan látok.

Hála Istennek, hogy vannak olyan villanyszerelők, akik nem csak fényt gyújtanak. Ők teremtik az igazi világosságot.

Balázs István

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu