|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Az Olvasó írja Levél Afrikából Ez év márciusától közel három hónapot töltöttem Afrika egyik legszegényebb országában, Csádban, ahol a Szent Szív szerzetesnők által működtetett katolikus misszióban dolgoztam. Csád körülbelül tizenkétszer akkora, mint Magyarország, az északi része sivatagos terület, délen pedig füves szavanna. Én a közép-nyugati részen, a Logone nevű, Kamerunnal szomszédos határfolyó partján elterülő Bongor városában tevékenykedtem. Az ottani misszió könyvtárakat tart fenn. Persze nem a magyarországi viszonyokat kell elképzelni, csupán néhány száz könyv áll rendelkezésére a felső tagozatnak megfelelő osztályoknak, beleértve a tankönyveket is. A gyerekeknek nincs saját tankönyvük, legfeljebb egy füzetük és egy tolluk, így a könyvtárba jönnek tanulni. A kisgyermekek könyvtárában tanítottam a diákokat olvasni. Mivel az iskolában általában 100-150 tanuló van egy osztályban, ott inkább csak a betűket tanulják meg, vagy kórusban bizonyos szövegeket, de az olvasásig többségük nem jut el. Az én feladatom az volt, hogy egyenként leüljek velük és olvassunk. Ez elég nehéznek bizonyult, de sok-sok élményt nyújtott. Ami igazán örömmel töltött el, hogy főleg lánykákkal tanultam. Az ottani lányoknak ugyanis jóval nehezebb a helyzete, mint az európaiaknak. Már egészen kicsi koruktól dolgozniuk kell, vigyáznak kisebb testvéreikre, gyakran nem is tanulhatnak. A nők helyzete általában sokkal nehezebb: rengeteget dolgoznak, szinte évente szülnek, míg a férfiak inkább csak beszélgetnek, és várják, hogy készen legyen az étel. Munkalehetőség sem nagyon akad, nincsenek gyárak és üzemek, rendszerint az esős évszakban megtermelt rizsből és kölesből esznek az emberek egész évben. Az emberekre bizonyos beletörődéssel vegyes közönyösség jellemző, ugyanakkor a természetfölöttire való ráhagyatkozás is. Körülbelül az ország fele muzulmán, a másik része keresztény. Mivel a katolikus egyház csak mintegy harminc éve van jelen az országban, a kereszténység még nem vált életformává. Konfliktusaikat általában a törzsi hagyomány szerint rendezik el, s nem Krisztus törvényei alapján. A temetéseket saját szertartás szerint végzik, és a templomi esküvő is igen ritka. Így még a keresztény családokban is jellemző a többnejűség, s ez jelentősen megnehezíti a nők egyenrangúvá válását. Arról nem is beszélve, hogy tehenekért veszik a feleségeket, és gyakran árverés folyik már a 13-14 éves lányokért is... Az életkörülmények elég nehezek, közös kutakból kannákban hordják haza a vizet, amiből főznek, isznak, mosakszanak. Bongor egy körülbelül 11 ezer lakosú város, egyetlen betonozott úttal, az állandó szél hordja-kavarja a port, a homokot és a szemetet. Igen nehéz, számunkra elképzelhetetlen körülmények között élnek, mégis többé-kevésbé boldogok az ottani emberek, és ami a legfontosabb: hogy otthon vannak... Fekete Éva, Szeged Nem vas és nem József Az Új Ember június 16-i számának 5. oldalán Ha lenne erőm, többet is imádkoznék címmel megjelent kis megemlékezés Szabó István atyáról kedves, szép dolog. Vasmisés, megérdemli. De benne jelzik, hogy "Turán együtt mutatták be az áldozatot a szintén vasmiséjét ünneplő Köles József szalézi szerzetes pappal." Köles atya nem vasmisés, hanem gyémántmisés (egyébként 93 éves), nem József, hanem István. Köles István szalézi turai származású, a rendek szétoszlatása után kántorként működött Kácson, majd hazajött 1980-ban testvéréhez, és itt kisegítőként munkálkodott 1994-ig. Most Balassagyarmaton él, és ott tartja gyémántmiséjét június 30-án. Egyikük sem tud már önállóan misézni, így a turai plébánossal együtt koncelebráltak, a beszédet is ő mondta. Tizenhárman koncelebráltuk a hálaadó szentmisét, amin a megdicsért ének- és zenekar a Halleluja kórust is énekelte a hívekkel megtelt templomban. Lukács András, turai plébános * * * A hibáért az ünnepelt és az Olvasók szíves elnézését kérjük.
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|