A könnygödör

Valamikor 1936 késő őszén, még alig tizenkét éves kisdiákként, a pestszenterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium rajztermében, óra előtt, emberi arcot-fejet ábrázoló alkotásomat Ócsvár Rezső tanár úr elé terítettem.

Ő más volt, mint a többiek, mint például a matektanárunk; ő: festőművész is volt, nemcsak rajztanár. Szobája, a rajzterem végén: valóságos kis műterem, festőállvánnyal, palettával, szívesen beszívott festékillattal. A falon ott sorakozott jó néhány akvarellje, szénrajza. Ócsvár tanár úr második éve okított minket, és nevelt a szépre.

Vonzódtam hozzá. Szelíd arca, bajusza: anyai nagyapámét idézte elém. Akkortájt, kezemben rajzlappal, tudtam meg, hogy a Felvidéken, egy Szomolnok nevű kisvárosban született. Szo-mol-nok... tetszett a benne megszólaló azonos mély hang. Utána is néztem a Révai Nagylexikonban; kiderült: Szomolnok, amelynek szlovák neve Smolnik, német neve Schmöllnitz - Szepes vármegye gölnicbányai járásában van, és 1910-ben lakosainak száma 2345 fő volt; régebben virágzó bányaváros, még pénzverő intézet is működött benne. Ma, vagyis akkor: "vaskovand bányászata fontos".

Mi lehet az a vaskovand? Erről a Révai Nagylexikonnak egy másik kötete adott felvilágosítást: a vaskovand nem más, mint a pirit erőszakolt magyar elnevezése. Persze, azt sem tudtam még, mi a pirit. (Jóval később tanultuk csak, hogy - vasdiszulfid.) A piritet egyébként hajdanán tűzkőnek is használták; Peruban az inkák - tükröt csináltak a piritből...

Lehet, hogy mindez átrohant kiskamasz fejemen - lehet, hogy nem -, amíg a tanár úr gondosan végignézte-vizsgálta rajzomat.

Hosszú csönd után felém fordult:

És hol a könnygödör? - kérdezte.

Nem tudtam válaszolni. Mi lehet az, amit a tanár úr kérdez?

Nem rajzoltál könnygödröt - folytatta.

Még mindig nem tudtam, mi az; hallgattam.

Ócsvár tanár úr, talán látva zavaromat, odaszólított egy fiút az első padsorból.

Nézz rá - serkentett -, úgy, közelebbről. No, látod, hol a könnygödör?

Már kínos volt, hogy addig hallgattam. Végül is kibukott a számon:

Látom, tanár úr kérem...

Pedig még mindig nem tudtam, mit kellene látnom.

Ócsvár Rezső ekkor, gyors mozdulattal, kis gördülő vonalat rajzolt az én rajzlapomon nyugvó emberi arc mindkét szeme sarkába, oda, az orrhoz közel. Fölsóhajtottam, persze, csak úgy befelé, hogy ne lehessen hallani: no, végre, most már tudom!

A különös főnevet tehát Ócsvár tanár úrtól tanultam.

Ő nemsokára nyugdíjba vonult (amint akkortájt mondták; nekem ez a "vonulás" szó: tetszett), új rajztanárt kaptunk. Két évvel később tanulmányi kirándulásra mentünk Rozsnyóra. Ott valaki rámutatott egy hegyre: mögötte van Szomolnok. Ócsvár tanár úr kis gimnazistaként onnét járt át, gyalog, az erdei úton, a rozsnyói premontreiekhez. Egyszer hóviharba került, de végül is kivágta magát a veszedelemből...

*

Múltak az évtizedek, akadt közben sok könny is, könnyhullás is; könnyhullás is; olvastam-tudtam könnypatakról, sőt könnyzuhatagról.

De a könnygödör csak a minap jutott eszembe.

Ócsvár Rezső unokája, Vízi László kis könyvet adott ki festőművész és rajztanár nagyapjáról: A Czinka Panna festője a címe a színes reprodukciókat is bemutató kötetnek; Banner Zoltán művészettörténész vezette be.

Ebből tudtam meg, hogy egykori kedves tanárom 1877-ben született.

Dalos László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu