|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Csillag dalok Az embert idős korában is érik meglepetések szakmai téren. A múlt év tavaszán elhunyt kiváló szerkesztőről, kritikusról és irodalomtörténészről, Mátyás Istvánról napjainkban derült ki, hogy lírikusi minőségében is azt az értékes, magas színvonalat jelentette, mint prózaíróként vagy könyvszerkesztőként. Posztumusz verseskötete, a Csillag dalok (Hungarovox Kiadó, 2001.) mintegy negyven-ötven darabjával ezideig mintegy "titkos életet" élt, csak annak az érintett személynek volt tudomása róla, akihez írta. Mátyás István éles szemű, művelt kritikus volt (több írása, recenziója az Új Ember hasábjain is megjelent), érthető, hogy lírai műveit is erős kontroll alá véve vetette papírra, mégha azok jórészt a saját érzelmeinek létét, hullámzását, örömteli és fájdalmas összegezését regisztrálták is. Amint Kósa Csaba írja találóan a kötet utószavában: a sok mindenben csalódott és életvitelében hátraszorult embernek "vigaszként a csalódásokért, angyalszárnyon lakótelepi lakásába röppent a múzsa." Ezek a versek pasztellszerű, színes világot - ha úgy tetszik: hagyományosan lírai alapérzést közvetítenek, vállalva a korszerűtlenség bélyegét is. Költőnk szerint a lényeg, hogy kifejezzék azt a sohasem szégyellni való érzést, amely férfit hevíthet, akár az érett kor sokat tapasztalt esztendeiben is. Az Addig még, az Egyszer talán, az Intelem és a torokszorító, végső lírai üzenet, az Elmentél lapidáris sorai egy humán érzelem tovább élő folyamatát nyitják meg előttünk: személyét hiányoló barátai, munkatársai és a költészet nemes hajtásait értékelő olvasók előtt. Szeghalmi Elemér
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:ujember@drotposta.hu
|