Isten áldásának hordozói

A napokban irataimat rendezgettem, amikor egy megsárgult kis papír került a kezembe: a bérmálkozásomat bizonyító okmány volt, 1956. július 15-i dátumot viselt. Ellágyultan kalandoztam vissza gondolatban arra a szép, verőfényes júliusi napra, és azt kérdeztem magamtól, mit is jelent a bérmálkozás egy keresztény életében. Aztán az is eszembe jutott, hogy valószínűleg országszerte most vannak a bérmálkozások, talán megosztom fiatal hittestvéreimmel azokat a gondolatokat, amelyekkel most, felnőtt fejjel értékelem lelki fejlődésünknek ezt a fontos állomását.

Jézus szavai jutottak először is eszembe: "Ne félj, te kisded nyáj!" Ha valaha, akkor ma különösen szükségünk van erre a jézusi biztatásra. Mint hívő keresztények, ma a szó igazi értelmében kisebbségbe kerültünk a világban, a társadalomban, városunkban és falvainkban, talán még utcánkban is, és fennáll annak a veszélye, hogy elbátortalanodva kérdezzük: "Ugyan, mit jelentünk mi a mai világban, mit tehetünk a társadalomért, a kultúráért?" Nos, erre a lehangolt, elfáradt keresztény pesszimizmusra szeretnénk választ keresni. De nem is kell keresni, hiszen csak meg kell azt látnunk, éspedig pontosan azokban a fiatalokban, akik idén is eltelnek majd a Szentlélek erejével, hogy továbbvigyék a krisztusi örömhírt.

A bérmálás a keresztény nagykorúság szentsége. A megbérmáltak Krisztus hivatásos tanúi, akiknek küldetésük van az egyházhoz és a világhoz. Joggal mondhatjuk tehát, hogy a bérmálás a "küldetés szentsége". Nemcsak magunkért kapjuk meg a Szentlélek adományait, hanem másokért is. A bérmálás szentsége ezért minden apostoli tevékenységünk forrása, vagyis azt jelenti, hogy amit utána teszünk az egyházért és a világért, azt már nem csak a magunk, hanem a Szentlélek erejéből tesszük. De mi az, amit ma leginkább tennünk kell, vagy más szóval, mi a keresztény ember küldetése ebben a világban? A választ egészen röviden így fogalmazhatnánk meg: az a küldetésünk, hogy áldássá legyünk ennek a világnak!

Nemrégen ünnepeltük Krisztus Urunk mennybemenetelét. Határtalanul szép és vigasztaló Jézus földi életének utolsó jelenete, az utolsó kép, amely kitörölhetetlenül megmaradt az első tanítványok szemében: Jézus felemelte kezét és megáldotta őket és a világot. Óriási horderejű igazság ez: rajtunk, ezen a földön, minden emberen Jézus áldása nyugszik. Azóta ez a föld nem megátkozott siralomvölgy, hanem áldott otthon, azóta embernek lenni nem átok sújtotta sors, hanem Isten áldotta valóság. A megbérmált, azaz a Szentlélekkel áthatott keresztény feladata és küldetése tehát az, hogy erről az igazságról tegyen tanúságot a világnak.

De ennél még tovább kell mennünk: nekünk magunknak kell áldássá válnunk mások számára. Hogy mit jelent az, valaki számára áldássá lenni, azt biztosan tudjuk saját tapasztalatunkból: amikor nagy bajban voltunk, amikor szenvedtünk, és valaki mellénk állt, vagy egy jó szót mondott, akkor úgy éreztük, ez az ember puszta jelenlétével áldás volt számunkra. Ilyen áldássá kell válnunk nekünk is mások számára. Este, mielőtt lepihennénk, lelkiismeret-vizsgálatunkba szőjük bele ezt a kérdést is: vajon azok, akik ma az utamba sodródtak, akikkel találkoztam, akikkel együtt dolgoztam, áldásnak tartották-e jelenlétemet, vagy inkább bosszúság, megaláztatás forrásának?

Egyszer valaki elkezdett kételkedni Isten jóságában, mert úgy látta, a világban túl sok a rossz és a szenvedés, amit egy jóságos Isten nem engedhetne meg. Gyanúja csak fokozódott, mikor egy napon az utcán, téli időben, vékony ruhácskában vacogó kislánynyal találkozott. Ekkor fellázadt Isten ellen, és kifakadt: "Hogyan tudod elnézni ennek az ártatlan gyermeknek a szenvedését? Mit tettél azért, hogy ne kelljen szenvednie?!" A válasz nem késett: "Megteremtettelek téged!" Isten jósága és áldása a mi szeretetünk, a mi jóságunk, a mi hűségünk által válik valósággá, és az emberek majd elhiszik, hogy ez a világ, hogy az élet, minden visszássága ellenére, Istentől megáldott világ és élet. Mindezt szavatolja a bérmálás szentsége által szívünkbe költözött Szentlélek.

Szentmártoni Mihály S.J.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu