Néhány szó az ízlésről

A napilapok pártállásuk vagy rokon- és ellenszenvük arányában kommentálták a kormányfőnek azt a mondatát, hogy a filmek gyártóinak a nagyközönségre is gondolniuk kell. Eszem ágában sincs belenyúlni a filmügyek méhkasába, nem is értek hozzá, de e mondat után előhalásztam JókaiAz új földesúr című regényét, amelyről kiváló irodalomértők mondták el, hogy elhibázott, mert hamis idillt teremt, lekerekíti az ellentéteket, elkerüli vagy humorban oldja a konfliktusokat. Nyilván úgy kellett volna megírnia, hogy Aladár és Erzsike ne találjanak egymásra, az öreg Garamvölgyi és Ankerschmidt pedig karddal kergessék egymást a vidéki udvarház folyosóján. De mert Jókai volt, az olvasók gyönyörűségét kereste, és széppé formálta az életet.

Szégyenkezve vallom be, szeretem Az Új földesurat,A kőszívű ember fiait, s Jókainak azokat a regényeit, amelyek komor ráncokat rajzolnak az intézet homlokára. De ellenőrizni akartam magam, s újra elolvastam Az új földesurat. A végén még jobban röstellkedtem. Most is tetszett. Persze, hogy az író engedményt tett a közönségnek! Ám a saját színvonalán. Jókai pedig ezekkel az apró-cseprő engedményekkel is Jókai. Aki úgy tudott írni, olyan pazar helyzeteket tudott teremteni, mint a Rab Ráby némelyik lapján, az nyugodtan tehet engedményeket.

Igen, de a művészfilmek.... - mondta barátom gunyorosan, mikor arra a kérdésre, mit olvastam mostanában, azt válaszoltam, Jókait, majd kifejtettem véleményemet a közönségnek és a közízlésnek tett engedményekről.

Nem tudom pontosan, mit jelent ez a fogalom. Ha olyan filmet látok, amelyben a kamera le és fel halad a néma főszereplőkön, miközben egyiküknek egyetlen könnycseppje fut le az arcán, meg se merek mukkanni, hogy szólaljon meg már valamelyikük, mert tüstént kioktatásban részesülök: ez művészfilm.

Különben, nem mindegy hogyan tesznek engedményeket a közönségnek. Lehet jókais módon, tehetséggel, és lehet úgy, hogy valakik elgondolják, milyen a közízlés, és ehhez igazítják a látványt. Fel nem foghatom, miféle közízlés hatása alatt hangzanak el olyan szavak és kifejezések, amelyek hallatán apámtól csattanós pofonokat kaptam volna. Ha már bizonyos rétegek nem tanultak meg tisztességesen beszélni, és mondataik végén a pontot egy bizonyos szó jelképezi, akkor ezt a beszédmódot kell a közízlés rangjára emelni, s ezt kötelező kielégíteni?

A közönség ízlésének kielégítésekor bizonyára nem szabad megfeledkezni arról, hogy az ízlés változó, részben okos és türelmes nevelés függvénye. Ennek a nevelő célzatnak a hiánya bizony fájdalmas és kártékony. Az erőszak eluralkodásának vagyunk tanúi. Ezen tényleg úgy lehet változtatni, hogy olyan filmek sokasága kerül képernyőre, amelyekben a szereplők a keleti harcművészetek elszánt bajnokaiként törik ki egymás nyakát, s a "vége" felirat előtt a főszereplőről annyi paradicsomlé folyik le, mintha romlott konzervet nyitott volna ki? Itthon mindig kemény megrovásban részesülök, ha ilyen műalkotást szemlélek, megvallom jogosan. Én azonban úgy szembesülök velük, mint az elmúlt század rossz tanárai által kiállított bizonyítványokkal, amely a rossz tanulókat fölcseréli a jókkal.

Ízlésnevelő lehet a könny, lehet a nevetés. Lehet az irónia és az önirónia (ebben nem bővelkedünk!). Lehet a romantika és lehet valamelyik modern áramlat. De színvonalas nevelés nélkül az ízlés elsatnyul, s kihalnak azok a gyökerei, amelyek a hagyományokhoz kötik. Ez pedig nemcsak az ízlésben okozhat végzetes károkat.

Az új földesúr egyik fejezete azzal végződik, hogy Garamvölgyi a rá jellemző sztoikus bölcsességgel ezt mondja unokaöccsének: "ugye öcsém, milyen bolond az ember, mikor maga van!" Az ízlést is csak közös erőfeszítéssel lehet pallérozni. Egy népet az is jellemez, hogy körében milyen a közízlés.

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu