Az asztal közössége

Úrnapja

Úrnapja megünneplése abból a keresztény lelki törekvésből fakad, hogy nagycsütörtökön túl - melyet már beárnyékol a nagypéntek, Jézus kereszthalálának emlékezete - külön is középpontba állítsa az eucharisztia titkát. A mai evangéliumi szakaszban Szent Lukácsnál a csodálatos kenyérszaporításról olvasunk. A bibliamagyarázók már régebben felfigyeltek arra, hogy a jelenet evangéliumi leírásai úgy fogalmazódtak meg, hogy belevittek elemeket az utolsó vacsora alapító-eseményéből, és a közösség liturgikus eucharisztia-ünnepléséből. Ez különösen Lukácsnál érvényesül, aki hangsúlyozottabban jegyzi meg, hogy a nap már lemenőben van (vö. Lk 24,29 az emmauszi tanítványok), az embereket ötvenes csoportokban telepítik le, ami megfelel az őskeresztények házankénti eucharisztiaünneplésének. Nála Jézus nem egyszerűen étkezés előtti áldást mond, hanem a kenyeret (és a halat) áldja meg. Jézus gesztusai szinte ugyanazok, mint az utolsó vacsorán, és a leírás bizonyos liturgikus ünnepélyességgel cseng. Már az első keresztények úgy értelmezték a kenyérszaporítás csodáját, hogy abban Jézus nagy ajándékának, az oltáriszentségnek előképét látták.

De a leírás felidéz ószövetségi előképeket is. Szent Lukács kiemeli, hogy puszta helyen vannak (V.12.), sejtetve ezzel, hogy Isten ugyanúgy táplálja most is népét, mint egykor a pusztában. (Ex 16; Nu 11.) Olvassuk el 2Kir 4,42-44 rövid elbeszélését, ahol Elizeus táplál csodálatos módon száz embert, és figyeljünk a két leírás egybecsengéseire. Nyilvánvaló a szándék: Jézus csodája az ószövetségi nagy próféták, Mózes és Illés üdvtörténeti vonalában értelmezendő, Jézus az új tanító és üdvösséget hozó, akire az élet tragikus helyzeteiben is építhetünk!

Az evangélium első része jól ecseteli a Jézus köré gyűlt emberek hirtelenjében tudatosuló nehéz helyzetét: előttük az éjszaka, puszta helyen vannak, élelem és szállás nélkül. Természetesen nem szabad túldramatizálni ezt a kiszolgáltatottságot, az evangélista sem teszi, de azt észre kell vennünk, hogy a méltó emberi lét legalapvetőbb meghatározója mind a mai napig az élelem és szállás biztonsága. Értelmezhető tehát mindenfajta testi-lelki ínségre, mely képes ellehetetleníteni emberi sorsunkat. Úgy vélem, hogy a leírásban nem mellékes szempont az a mozzanat, hogy Jézust a tanítványok figyelmeztetik a nehéz helyzetre. Ők fogják, Jézus megbízásából, megszervezni a tömeg táplálását, ők lesznek majdan az eucharisztikus közösség vezetői, és mint ilyenek, figyelniük kell a közösség tagjainak ínségére!

Jézus felszólítása: "Ti adjatok nekik enni", a csoda közvetlen előkészítése: ahol az ember rádöbben képességeinek korlátaira, ott van helye az isteni erő kibontakozásának. Amikor az ember megéli tehetetlenségét, akkor tudja igazán megragadni Isten kezét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel üljünk! Isten segítő jósága föltételezi az emberi közreműködést. Jézus nem a semmiből lakatja jól a népet, hanem abból, amit emberi adottságuk odatesz eléje: az öt kenyérből és két halból. Meggyőződésem, hogy ebben a kis tényben rejlik keresztény életünk egyik alapozó erővonala. A Krisztus-követőnek nem kell különleges adottságokkal rendelkeznie, ez nem a nagyszerű emberi képességeken múlik. Sokkal inkább azon, hogy a magam "kenyerét" oda tudjam adni Üdvözítőmnek, rábízni bármilyen szerény képességű önmagamat az Ő jóságára: sokasítsa Ő meg, tetszése szerint.

A leírás csúcspontja, Jézus áldása és a kenyerek szétosztása már átvezet bennünket az eucharisztia ünnepléséhez. Az oltáriszentségben az étkezés formájában, a kenyér és a bor színe alatt Jézus valóságos jelenléttel ajándékoz meg minket. A személyes találkozás különleges pillanatai ezek, amelyre komolyan fel kell készülnünk, az imádás és imádság erejével kell körülvennünk, hogy valóban életünk tápláléka, éltetője legyen. A megfoghatatlanra, a kimondhatatlanra kell bensőleg "rásejtenünk", és ha valóban rá figyelünk, akkor egyre mélyebben átjárja életünket a Szent János-i teológiának olyan fontos kijelentése, mint a "Benne maradás".

A nyugati keresztény lelkiség sokáig csak ezt a fölfelé irányuló, vertikális kapcsolatot hangsúlyozta az oltáriszentség kapcsán. A II. vatikáni zsinat felhívja a figyelmet az eucharisztia titkának horizontális, emberi, e világi síkon működő erejére, a közös étkezés, a közös asztal emberi közösséget megalapozó és működtető vonására. Nem véletlen, hogy Szent Pál az egyház közösségét az eucharisztiára vezeti vissza. (Vö. 1Kor 10,17.) A mai világban, a nagy "elmagányosodások" korában, az idők jeleként foghatjuk fel az egymást ismerő, szeretetben egybenövő eucharisztikus közösség igényét, ahol testvérek találkoznak, mindegyik hozza a maga személyes adottságainak kis "kenyerét", hogy a jelen lévő Jézus abból az egész "testet" táplálja, jóllakassa, mint egykor a kenyérszaporítás csodájában, a puszta világában.

Gaál Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu