Élő vizek forrásánál - a Krka mentén

A sibeniki Szent Jakab- székesegyház

Hála Istennek, déli szomszédainknál lassan begyógyulnak a háború sebei, így évről évre egyre többen látogatunk el ismét e térségbe, főként Horvátországba - lelki-szellemi-fizikai feltöltődést keresve. De aki csak napozni és fürdeni utazik az Adriára, nem kívánva többet, mint "Szem-lehunyva és kar-kitártan / Felolvadni a napsugárban" (Sík Sándor), az is úton-útfélen találkozik a horvát nép nemes hagyományaival, élni akarásával, optimizmusával - s persze közös történelmünk emlékeivel. Itt a középkori ódon városmagvak és a természet szépsége együtt dicsérik a teremtés nagy művét, s a reneszánsz paloták, templomok és kolostorok faragott díszei és mohás szegletkövei éppúgy részét képezik a természetnek, mint a trópusi növényzet, a tarka virágok, a holdezüst olajfák, a pálmasorok, a fügeligetek, a szőlő-teraszok, no meg a vizek, melyekben - legyen szó a tengerről vagy folyókról - csodálatos időrendben és változatosságban tükröződik vissza hol az ég kékje, hol a növényzet zöldje. Aki például a Sibeniki-öbölnél folyóvá duzzadó Krka-patak vidékét keresi fel, akaratlanul is egyfajta "vallási turizmus" részesévé válik, hiszen úgy érzi, mintha a természet a világnak ebben a szegletében valahogy szebben imádkozna, mint élete megszokott, monoton környezetében.

Krisztus-szobor - aknaszilánkokból

Itt van mindjárt a sibeniki Sv. Jakov- (Szent Jakab) székesegyház. A késő gótika és a pompás reneszánsz jegyeit egyesítő istenháza méltóságteljesen uralja a tengeröblöt, s bár oroszlános gótikus kapuzata, faragott kőszobrai, csupa-márvány keresztelőkápolnája hitünk diadalmas korszakait idézhetné elénk, az épületből az egyszerűség és a szerénység sugárzik - figyelmeztetve egyházunk nehézségekkel teli vándorútjára, s nem utolsósorban a templom frissen begyógyult sebére, a dongaboltozatot ért legutóbbi bombatalálatra.

A Krka-vízesés

A Krkán felfelé hajózva mély szurdokvölgybe érkezünk, a csend, a béke világába - sajátos mikroklímája teremtette buja növényzettel, s az otthonról ismerős madarakkal, illetve madárhangokkal. Majd az ötlépcsős nagy vízesés, a Skradinski Buk következik, melynek szépségét és nagyszerűségét szavakkal leírni lehetetlen. Egy biztos: annyi boldog embert, mint itt, annyi átszellemült arcot, mint itt, ritkán lehet látni: van, aki átöleli párját, van, aki kezét a másikéba szorosabbra kulcsolja, mások - a habzó-zuhogó kristálytiszta víz látványában feloldódva - némán ülnek csak, s nem tesznek mást, mint bámulnak a létezésen... Az ilyen ritka pillanatokban kegyeletsértőnek számítana a vízáramlás természeti jelenségének tudományos magyarázata, hogy van egy H₂O nevű anyag, mely a tömegvonzás hatására a "g" nehézségi gyorsulás értékével leírható mozgásba lendül, miközben az ilyen és ilyen hullámhosszú fény annak felületén megtörve éri el szemlencsénken keresztül ingerfelfogó idegvégződéseinket. Nem, ez itt most nem a magyarázkodás ideje, ez a megtapasztalásé! Itt most a lélek húrjai pendülnek, nem az észé!

A Krka forrása felé... (képeslap, Tjesimir Maric felvétele)

A vízesés felső részétől egy másik hajó viszi tovább a turistákat a következő zuhatag, a Roski Splav lábaihoz, közben a szűk szurdokvölgy egy nagy tóvá szélesedik, közepén egy aprócska sziget zöldell, a Visovac, rajta a hatszáz éves ferences kolostor. Aki a karsztfennsíkon gépkocsival érkezik, azt a képen látható panoráma fogadja. Mire a látogató a szerpentinen leereszkedik a vízparthoz, bentről megérkezik a motorcsónak is, kormánya mögött egy ferences barát, aki a vendégeket a szigetre szállítja. Bár a kolostor egy része - természetszerűen - zárt (noviciátus is működik itt), a templom, a múzeum, a pompás könyvtár, s maga a szépen gondozott kert szabadon látogatható. Kitűnő helyszín egy-két órás pihenésre, kikapcsolódásra, a világból való elvonulásra, még nyáron is, mikor pedig az idegenforgalmi csúcs idején sorra kötnek ki a turistahajók. Itt még a vidám kirándulóhad is elcsendesül, s - minden külön figyelmeztetés nélkül - a lenge strandviseletet is a kolostori miliőhöz illő öltözék váltja fel. A "világból jövők" így nem zavarják a "világért" a "világból elvonuló" szerzetesek imádságos életét.

Ez itt valóban a béke szigete, a szó valódi és átvitt értelmében - gondolja joggal a látogató, mikor tovább sétálva, egy nem várt, "oda nem illő" szobor bolygatja meg lelke békéjét: egy, a legutóbbi szörnyű háborúból visszamaradt aknaszilánkokból összehegesztett Krisztus-alak. Felkavaró mementó, mely ebben a környezetben még inkább felébreszti a béke, a kiengesztelődés vágyát, arra buzdítva a turistát, hogy ő is odaüljön arra a vízparti padra, a hivatásán merengő novícius mellé, hogy tekintetük és gondolataik immár együtt tovább kalandozzanak, a folyón fel, a legfelső vízesés újabb csodát ígérő párafüggönyéig, majd egészen a Krka forrásáig: minden szépség eredetéig.

Kép és szöveg: Szende Ákos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu