Elhunyt Obersovszky Gyula

Mintha készakarva - annak a napnak a 153. évfordulóján hunyta le szemét, amikor egy lánglelkű költő, Petőfi Sándor, szabadságot követelő ifjak élén a Heckenast nyomdába ment, hogy kinyomattassa a nemzet legfőbb kívánságait felsoroló 12 pontot. Legnagyobb nemzeti ünnepünk, március 15-e hajnalán hunyt el.

Az 1956-os októberi forradalom bukása után ítélték halálra, és csak a nemzetközi tiltakozás, Francois Mitterrand francia köztársasági elnök, Roger Martin du Gard, Albert Camus Nobel-díjas írók, és más híres személyiségek tiltakozása mentette meg az akasztófától.

Akit szeretünk, attól nem tudunk elválni, és igazságvágya, szabadságvágya, a számkivetettek iránti roppant érzékenysége miatt őt nagyon sokan szerették, mindenki szerette, aki egyenlő elbánásra, emberi méltóságra vágyott, amikért a csúcstechnika századában is meg kellett még küzdenünk.

Semmit nem tudok erről az igaz barátról, semmi olyan életrajzi adatot, melyek alapján negyven esztendőn át megítélték nálunk, hogy ki mit ér, hogy kiben mi lakik, hogy ki milyen sorsot érdemel.

A lelkét ismertem, az indulatait, a túlfűtöttségét, mellyel az igazságot kereste, az érzésvilágát, a reagálásait, szóval mindent, ami csak lényeges az emberben, és amik negyven esztendőn át nem mondtak nálunk semmit.

1956-os forradalomban ismertük meg egymást, mikor a forradalom híres napilapjának, az Igazságnak volt a főszerkesztője, melyet az Erzsébet körúti Lapkiadóban, a régebben New York háznak nevezett épületben szerkesztettek.

"Örvös Lajos vagyok, az Irodalmi Újság éjszakai szerkesztője, állítottam be hozzájuk, minket is a szomszédos Athenaeum Nyomdában nyomnak, nem adnátok helyet nekem, egy asztalt, ahol olvashatom a kéziratokat, az Irodalmi Újság kefelevonatait?"

Te, én több dolgot is tudok rólad, persze, hogy kapsz egy asztalt, főként, ha minket is segítsz a munkában, tette hozzá kemény mosollyal az arcán.

Azt hittem, ez csak olyan udvarias beszéd, akkor még nem tudtam, hogy Obersovszky Gyula nem csomagolja selyempapírba a szavait, kimond nyersen mindent, ahogy elgondolta.

Aztán éjszaka, egy óra tájban, egy zöld pulóveres, fiatal, sovány fiú siet oda hozzám: "Te kitűnő franciás vagy, hallgasd meg, kérlek, mit mond rólunk, a forradalomról, a párizsi rádió! A holnapi számba kell!"

És már csavargatta is a rádió gombját, mert én nem értek semmit a technikához, és nem tudtam volna behozni Párizst. Nem telt bele egy perc sem, már körmöltem is sietve a francia adás híreit a forradalomról. De megütött, amit mondott rólam ez a fiú, hogy kitűnően tudok franciául, hisz 1948 óta, mikor hazatértem Párizsból, ahol ösztöndíjjal tanultam az egyetemen, senki nem mondott ilyet, és semmire nem volt jó, amire ott felkészültem, semmire nem használhattam a franciát. Inkább azt éreztem, hogy mellőznek. Most meg kitűnő franciás vagyok. Mikor csattog kint a gépágyú.

Másnap híre jött a szerkesztőségbe, hogy orosz katonák megöltek hat nőt a külvárosban. "Biztos ez a hír? - szaladt ki a számon. Ellenőrizni kéne. Épp elég a szörnyűségből, nem kell hozzákölteni semmit. Gondoljatok a forradalom tisztaságára!"

"Bolond vagy! - vetették ellene. Hogy akarod ellenőrizni éjszaka fél kettőkor? Telefonálni kell hat-hét lakónak a körzetbe."

Mindenki Obersovszkyra néz, hogy az majd elveti ezt a bizarr ötletet. Csönd. Aztán Gyula harsány hangja: "A telefonokhoz! Írjátok ki a számokat a telefonkönyvből!" És néhány perc múlva már mindenfelől ez hallatszik: "Halló! Itt az Igazság szerkesztősége. Elnézést a zavarásért..."

Kintről lövések zaja, de már hozzászoktunk. Sokkal jobban magára vonja figyelmemet egy enyhe pírban úszó arc, (akkor még nem tudtam, hogy ez a tüdővész jele rajta), egy fiatal férfi, akin valami földöntúli mosoly bujkál, mint aki nem is látja, ami közvetlen közelében folyik, mert valahova messzebbre néz, és olyan természetesnek veszi, hogy ropognak kint a fegyverek, mintha régóta várta volna. Gyula leghívebb munkatársa, Gáli Jóska, a főszerkesztőhelyettes. Őt választotta Gyula, hogy eljárjon mindenben helyette. Talán benne volt a legtöbb bizalma, ebben az egyáltalán nem beszédes férfiben. Talán mert ő ismerte egyedül a titkát, ő érezte meg leginkább a tragikumát. Nekem elmesélte egy éjszaka, egy csésze kávé mellett.

Jóska hívő katolikus, aki megjárta Auschwitzot is, ahol lágertársai meg akarták ölni. Mert mikor levetkőztek, látták rajta, hogy "ez nem zsidó!" Márpedig ha nem zsidó, akkor spicli, kém, akit a németek küldtek a nyakukra. "Spicli vagy! Kém vagy!" - kiabálták, és rárohantak, hogy agyonüssék. De akadt egy markosabb köztük, Angyal István - tudod aki most a Tűzoltó utca parancsnoka. A forradalom bukása után felakasztották, (a szerk.) - aki testével védte, miközben rájuk ordított: "Szerencsétlenek! Őrá ugyanaz a sors vár, mint rátok. Ő már kereszténynek született, azért nincs körülmetélve. Nem szabad megölni őt, szerencsétlenek!"

És Gyula folytatja a lélegzetelállító történetet. Apor Vilmos győri püspök ismerte jól a családját, ő keresztelte meg a kisfiút.

A többit már én is tudom. Hogy visszakerült élve Auschwitzból (tüdőbajt szerzett ott), s a forradalom bukása után egymáshoz láncolva ült a börtönben a két forradalmár, a két katolikus jó barát.

1963-an szabadult ki Gyula a fogságból és 1967-ben kap egy minden politikától távol eső, szerény posztot, a Sportfogadás című lap szerkesztője lesz. Magam is jártam hozzá a szegényes kis Rózsa utcai szerkesztőségben, és nem sportfogadásról beszélgettünk.

A rendszerváltozásnak kellett jönnie, hogy újra meginduljon az Igazság című napilap, ahová magam is írni kezdtem, de kellő támogatás híján nem sokáig élt. Egy idő múlva aztán Gyula, aki úgy érezte, hogy még most sem teljesesedett be, amiről annyian álmodoztak, megindította saját költségén, a saját erejéből a Vagyok című "egyszemélyes folyóirat"-ot, melynek címlapján ez olvasható: "Írja, szerkeszti, kiadja, rikkancsolja Obersovszky Gyula, az 1956-os forradalom és szabadságharc lapja, az Igazság, majd az illegális Élünk alapító főszerkesztője, halálraítélt..."

Mesehős volt Obersovszky Gyula, kicsit más, mint a többi. Mert ő a valóságban volt egy csodálatos mese hőse, és így él majd a jövő nemzedék szívében is.

Örvös Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu