Rónay László

Brumi érkezése

Elmondtam már, mekkora Brúnó becse, mennyire fontos résztvevője Andris életének. Amit róla írtam, fel is olvasták neki, a tények leírását nem kifogásolta, csak az írás terjedelmét, így aztán délutáni szundikálása előtt még egyszer el kellett olvasni.

A dolog azonban szöget ütött a fejébe. Legközelebbi látogatásakor sokáig kotorászott a hátizsákjában, végül diadalmas ábrázattal egy sárga mackót varázsolt elő. Olyat, amilyen gyerekkoromat kísérte végig, töltötte el biztonsággal.

- Ezt neked hoztam. Vigyázni fog rád, ha nem vagyok itt.

- Hogy hívják?

- Nem tudom. Nincs neve.

Egy mackó mégsem lehet anonim. Ha Andrisé Brúnó, legyen ez Brumi. Ebben egyet is értettünk. Elhelyeztem ágyamon, szemben a televízióval, jusson neki is a pazar műsorokból. De ő is olyan, mint Andris, csak a békés, derűs mesék kötik le érdeklődését.

Távozás előtt unokám ellenőrizte, megfelelő bánásmódban részesül-e Brumi, s olyan helyzetben van-e, amely alkalmas arra, hogy figyelemmel kísérje ténykedésemet. "Vigyázz a nagypapára!" - mondta neki búcsúzóul, s Brumi szemrehányóan tekintett rám, mert munka helyett egy keresztrejtvénybe temetkeztem. "Szégyelld magad!" - ezt mondta volna, de nem szólt, ám a nézéséből ki lehetett olvasni elégedetlenségét. Kedvem lett volna olyan helyre rakni, ahonnan nem engem egzecíroz. Szerencsére nem tettem ilyesmit. Másnap ugyanis megszólalt a telefon.

- Szia, nagypapa. - A hang hallatára felderültem: a telefon csengése bennem mindig ellenszenvet ébreszt, száz esetből kilencvenszer valamit számon kérnek tőlem. Ilyen az élet. A levelekben csekkek, a vonal másik végén szemrehányó hang. Hamar kiderült, hogy Andris is ellenőriz.

- Mit csinál Brumi?

- Most égnek emelte a karját, örül, hogy telefonálsz.

- Hol van?

- Az ágyon ül, engem néz.

- Akkor jó. Sokat vagy egyedül, vele beszélgethetsz.

Ez a párbeszéd olykor megismétlődik. Brumi ilyenkor érdeklődve figyel, látszik, komolyan veszi kötelességét.

Szeretnék elosonni néhány napra. A tanácskozásoktól, ülésektől háromszorosára dagadt a fejem, egy kis "független nyugalomra", békés délutáni szunyókálásra vágyom. Meg emberekre, akiken már látszik a tavasz ezer jele, s nem politizálnak, hanem arról beszélgethetünk, mivel gazdagodott Szárszó tavaly óta.

Pakolgatok. Zoknik, fehérneműk, ingek, gyógyszerek. Közben hallani vélem feleségem aggodalmas kérdését: "Nem hagytad otthon a...?" Nem tudom, hogy van, de valamit mindig itthon felejtek. Valahogy belém van kódolva.

Bruminak is helyet hagyok. Nem veszi le rólam a szemét, mintha elégedetlen volna velem. Követem a pillantását. Igen, az íróasztalomon emelkedő könyvek, amelyeket feleségem nemes egyszerűséggel porfogóknak nevez.

Nem lazsálunk, nem henyélünk. Ez van Brumi tekintetében. Keservesen sóhajtok. Beteszek a csomagba egy bírálatra várakozó tanulmánykötetet. Suttyomban a macira pillantok. Na jó, még egyet! Brumi bólint. Most már indulhatunk.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu