Április elseje: kinek a napja?

Reggel fél hatkor berreg a telefon. - Akkor vihetjük a szekrényt? - reccsen rám a rekedt, kezeslábasba öltözött férfihang. - Tessék? Milyen szekrényt? - próbálok felocsúdni. - Uram, ma még tizenkét fuvarom van, ne szórakozzon velem. Öt perc múlva odaérünk. Aláírja a papírt, kifizeti a maradék nyolcvanezret, és már ott sem vagyunk. - Megfeledkeztem volna valamiről? - rettenek meg. - Én nem rendeltem szekrényt... - magyarázom félálomban. - Ne vicceljen, most fordulunk be a sarkon - és mondja a címemet. - Mára beszéltük meg. Nézze csak meg a naptárát, milyen nap van ma? - kezd türelmetlenné válni. - Milyen nap... milyen is... - kotorászom a noteszem után - vasárnap, igen... ma kirándulni mennénk, arra emlékszem, de hogy szekrény... - Na? Látja már, hányadika van? - adja meg a kegyelemdöfést. - Hogy hányadika? - lapozok a megfelelő helyre. - Elseje. Április elseje...

- Na ugye - s a reszelős hang hirtelen ismerőssé válik. A vonal túlsó végén nevetés harsan: - Beugrottál, apafej! Készülj a kirándulásra; viszek magnót is, meghallgathatod magad... nagyot alakítottál! - s kattan a telefon. Kimerülten roskadok le. Április elseje... ó, én... szekrény nagyságú kőtömb gördül le a mellemről...

Szent György havának első napja a bolondok, bolondozók és másokat bolonddá tevők ünnepe. Nem új divat az ugratás: régen is szokás volt a gyerekeket boltba küldeni szúnyogzsírért, esernyőmagért, trombitahúrért vagy hegedűbillentyűért. Ma pedig: van iskola, ahol a diákok tanárrá, a tanárok pedig diákká alakulnak; máshol elárasztják az utcákat a kifestett, rikító ruhába öltözött emberek.

Miközben azonban arra készülünk, hogy minél agyafúrtabb módon tréfáljuk meg ismerőseinket; vagy éppen bosszankodunk, hogy megint túljártak az eszünkön; esetleg megfogadjuk, hogy jövőre már tényleg mi fogunk csapdát állítani másoknak, gondoljunk egy pillanatra a bolondság másik, mindannyiunkat személyesen érintő fajtájára.

Hogyan is mondja Szent Pál? "Miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége." (1Kor 1,22-24)

Igen, a kereszténység a világ szemében bolondság, őrültség, ostobaság: ezt az ókori Rómában s később a századok során is sokan megállapították. Hiszen épeszű dolog örömmel meghalni a cirkusz porondján? Értelmes ember-e az, aki betartja a szabályokat, ha azok kikerülésével sok pénzt kereshet? Aki megtartóztatja magát, amikor az élvezetek habzsolása sokkal kellemesebb? Aki megőrzi tisztaságát, míg mások a szennyesükkel kérkednek? Vajon épeszű dolog-e hordozni a keresztet, amit mindenki eldobni igyekszik?

Valóban, sokan bolondnak néznek bennünket, ha kiállunk hitünk, meggyőződésünk mellett. De van-e bátorságunk bolondnak tűnni, vagy szégyenérzetünk miatt inkább beállunk az "épeszűek" közé?

A hiteles kereszténység e világ bölcsei szemében nem más, mint őrültek menetelése a történelmen át. Olyanoké, akik a nehéz, fáradságos utat választják, amikor létezik kényelmes, párnázott utazás is; akik rá mernek hagyatkozni Isten "bolondságára" és "gyengeségére".

Krisztus az emberek szemében szánni való őrültté lett, hogy megmutassa számunkra az egyetlen épeszű utat. Választanunk kell: az édes iga bölcsességét, melyért mások bolondnak néznek; vagy a mások szemében bölcs utat, amelyről tudjuk, hogy rossz irányba visz.

A valódi kérdést önmagunknak kell feltennünk: bölcs "bolondok" vagy bolond "bölcsek" lennénk-e inkább? És ez nem áprilisi tréfa.

Süveges Gergő

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu