Menj, de többé ne vétkezzél!

Ebben a liturgikus évben a nagyböjti vasárnapok evangéliumi szakaszainak középpontjában az irgalmasság témája áll.

Simon András grafikája

A mai evangéliumi részletben Jézus konkrét helyzetben mutatja meg, hogy nem elítélni, hanem megmenteni jött a bűnösöket. A farizeusok és írástudók - akik a bűnösök iránti irgalma miatt "a vámosok és bűnösök barátjának" (vö. Lk 7,34) tekintik Jézust - egy házasságtörésen ért asszonnyal kapcsolatban kérik állásfoglalását. Előre megfontolt, cseles kérdést tesznek fel, amely alkalmas Jézus lejáratására, hiszen mind az egyetértő, mind az elutasító válasz vádként használható fel ellene. Ha az asszony halálra ítélése mellett foglal állást, saját magával, a bűnösök felé tanúsított irgalmas magatartásával kerül ellentétbe. Ha viszont a vádlott felmentését kéri, a mózesi törvény betűjével száll szembe.

Az ellenfelek kérdésére Jézus nem ad közvetlen választ, hanem lehajol, és ujjával írni kezd a földre. Hogy ennek a tettnek mi az értelme, az az ókortól kezdve vita tárgya. Gyakran felvetődött az a nézet, hogy Jézus az írással saját bűneikre emlékezteti a vádlókat, akár általánosságban, akár a bűnök konkrét felsorolásával. Ám az is lehetséges, hogy egyszerűen a lelki nyugalmát juttatja kifejezésre, azt, hogy átlátja az ellenfelek szándékát, és nem hagyja magát zavarba hozni. A kérdezők unszolására végül is határozott választ ad, amellyel világossá teszi: a vádlott bűnös, de a vádlók sem mondhatók ártatlannak. Ezért nincs joguk ítélkezni, hiszen ha az aszszonyt elítélik, önmagukat is el kell ítélniük.

Jézus kijelentését követően a vádlók leleplezve érzik magukat, és lassan eloldalognak. Talán nem véletlen az a megjegyzés, hogy először a "vének", vagyis az idősebbek távoznak. Ők lehettek a vád fő képviselői, akik éppen a korukra hivatkozva az erkölcsi rend szigorú őreinek tekintették magukat. Ezért leginkább őket döbbenti meg Jézus figyelmeztetése, amelyben mély igazság rejlik: a végleges ítélet kimondása Isten joga, amelyet semmiféle halandó ember, legyen bármilyen korban vagy pozícióban, nem tulajdoníthat magának, már csak azért sem, mert egyszer mindenkinek "vádlottként" kell megjelenni Isten ítélőszéke előtt.

A vádlók távozása után Jézus az asszonyhoz fordul. Kettejük párbeszédét az evangélista tömören, de igen hatásosan mutatja be. "Egyetlen szóval sem mond többet vagy kevesebbet, mint ami az irgalmas Isten és a gyarló ember drámai találkozását kifejezi. Jézus nem vallat, nem kíván beismerést, nem kutatja a szándékot, és nem vár mentegetőzést. Itt minden úgy van beállítva, hogy ráterelje a bűnbánó ember figyelmét Istenre, az erkölcsi élet bírájára és az irgalom forrására" - írja Gál Ferenc. Jézus vádlókkal kapcsolatos kérdése - "Senki sem ítélt el?" - nem megelégedettséget vagy gúnyt fejez ki, hanem részben az asszonyt kívánja szóra bírni, részben pedig Jézus végső válaszát vezeti be. Ez utóbbi nem felmentő ítélet, hanem feloldozás. Hasonló ahhoz, amit Jézus a bűnös asszonynak mond: "Bűneid bocsánatot nyertek" (Lk 7,48). A "feloldozáshoz" elbocsátás is kapcsolódik: "Menj, de mostantól fogva többé ne vétkezzél". A mondat jelzi: az isteni irgalom megtapasztalása, amely a bűntől való megszabadulást jelenti, egy új életet tesz lehetővé, s ezért kötelez a jövőt tekintve. Akit Isten irgalma talpra állított, nem lehet többé a bűn lekötelezettje. A szentleckében Szent Pál apostol, aki személyesen tapasztalta meg a kegyelem megújító és átformáló erejét, igen találóan fogalmazza meg az ingyenes bűnbocsánatból fakadó új magatartást "felejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van. Futok a cél felé annak a hivatásnak jutalmáért, amelyet Isten felülről adott Krisztus Jézusban."

Kocsis Imre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu