 |
|
 |
 |
Czigány György
Tíz mondat a költői játékról
Életművének különböző darabjaiból Weöres Sándor versoszlopokat, többtételes szimfóniákat szerkesztett. Ezek a szimfóniák akusztikus versek: három, négy, olykor öt tételes kompozíciók, mint például az egyik rádiós Házimuzsika keretében a "szerző" által bemutatott Tizenkettedik szimfónia is. Zenei motívumra, nagyon egyszerű és rövid mondatra épül: alma ring az ágon, - ennek variációi és permutációi után végül - mint a költő megjegyezte - más szóanyagra porlik szét a vers... Weöres épp zenei eszközeinek érzékenysége által volt képes az ősköltészet erőiben is felfrissülni: az ősit, a népdalt úgy olvasztotta magába, hogy az nem a feldolgozás fokán, hanem áthangoltan, az eredetit szinte feledve, idézetekre nem is gondolva - amint Bartók zenéjét táplálták a népzenék forrásai - egyénivé sűrítetten jelenhetett meg. Képes volt rá, hogy szinte átismételje és újjászülje a világ irodalmának évezredeit, köztük például a magyar költészet elmúlt századainak darabjait: parafrázisok, szelíd paródiák, álarcok és kápráztató átlényegülések változatos seregével. Neki is megvannak a maga "megkésett melódiái", hol Psychét teremt, hol Arany bőrébe bújik, régi olasz formákat, latin szekvenciákat éltet világvárosi lírájában - s ezzel nemcsak a moderneknek: kortársává lesz (és tesz minket is), Petrarcának, vagy Celanói Tamásnak is! Ama Dies irae trocheusai, tercinái micsoda nyár-tételként, naphimnuszként fénylenek föl az évszakok szimfóniáiban! Ahogy Sztravinszkij megidézi Pergolesit, vagy Bach Brandenburgi versenyét, éppúgy Weöres a régi olaszokat, vagy barbár dalt, pápua temetési éneket - egy egész világmindenséget, kedve szerint. Játékosan? Igen, ha a játékot is szerkezeti elemként fogjuk fel, ha fölismerjük: nála gyakran derűs fénye van a tragédiának is, játék és jókedv pedig szigorú ellenpárként van jelen - nem fontos még az se, hogy értsük verseit, de az idegek borzongjanak, mint kifeszített húr a szélben...
|
 |
 |