Krakkói jegyzetek

Két konzervatív

Középkorú házaspár Washingtonból. Segítek nekik ebédet rendelni egy tejcsárdában. Először Krakkóban, előző nap érkeztek. Kérdezem, hogyan telt első krakkói estéjük. A férj válaszol: "A McDonald´s étterembe mentünk" - az egész városban csak egy van -, "tegnap július 4-e volt, a Függetlenségi Nyilatkozat napja, és mi, amerikaiak, hazánk szabadságát azzal szoktuk ünnepelni, hogy hamburgert és kólát fogyasztunk egy McDonald´s-ban." A nő öntudatosan megtoldja: "És mi jó hazafiak vagyunk."

Vizsgálgatom az arcukat, hátha csak komédiáznak, hátha felfedezem az irónia finom vonását. Nem, arcukon csupán egy kisgyerek őszintesége. Halálosan komolyan beszéltek.

Kávéházi leltár

Egy Krakkóba települt ukránnal és orosszal teázva számba vesszük, mit is érdemes átmenteni Oroszországból. Mindenekelőtt az ikonfestészetet, mondják, az ikonok gyönyörűek. Másodikként az ortodox egyházzenét: a kórusmuzsikában lakik az orosz lélek. Aztán az irodalmat: Dosztojevszkijt, Tolsztojt, Csehovot, Gogolt, Puskint és Joszif Brodszkijt. "És Goncsarov Oblomovja?" "Evidens." Aztán a filmeket: Tarkovszkij, Nyikita Mihalkov, Klimov rendezéseit. A teázás módját, ahogy a fekete teába cseresznye- vagy málnalekvárt kanalaznak. S a kvászt, a leghűsítőbb italt. Ezt a hat dolgot érdemes megmenteni. A többiért nem kár.

"És a természet?" Túlnyomórészt tönkretették. Gondoljunk csak Asztrov doktor mondataira a Ványa bácsiban: már Csehov felsorolja, hogyan pusztították módszeresen a természetet. Azóta csak rosszabb lett. Sztálin idején ezerötszáz gyár épült, több ezer kéménnyel. Szűrőberendezésről nem is hallottak. A tajgán évtizedeken keresztül folytak a kísérleti atomrobbantások, a tengerek parti szakaszán hordókban lepakolják a nukleáris szemetet, a nyugati saroknak pedig ott volt Csernobil. A nemzeti parkokat leszámítva nincs már színes állatvilág; a szibériai tigris a kihalás szélén áll... Nem, a természet maradhat. Csak az a hat kell, semmi más.

A kúra

Magyar nyelvterületen s médián kívül élve, amikor szépirodalmunk napi olvasása jelenti az egyetlen kapcsolatot anyanyelvemmel, minduntalan rádöbbenek, milyen sok magyartalanságot hoztam magammal szülőhazámból. Rádöbbenek, hány és hány torzulás érte anyanyelvi kultúrámat - pusztán a köznapi élet során. Akaratlanul-öntudatlanul is hány pongyola kifejezést, slampos fordulatot, rossz nyelvtani szerkezetet sajátítottam el! Helyben, a dolgok sűrűjében élve képtelenség védekezni: a különféle beszélgetésekből, kényszerű szóváltásokból, a reklámokból és a tömegkommunikációból ömlik az argó, a szleng, a tolvajnyelv. Itt, a távolban, szépirodalmi olvasmányaim méregtelenítő kúrát jelentenek.

A középkori ágostonrendi szerzetes, Kempis Tamás keserűen idézi a névtelen panaszt: "Valahányszor emberek között voltam, emberségemben megfogyatkoztam." Olvasmányaim igézetében magam pedig így sóhajtok: "Valahányszor magyarok között voltam, anyanyelvemben megfogyatkoztam."

Kár.

Egyszer úgyis csend lesz

Kurt Vonnegut egyik regényének lengyel kiadása. Borítóján - kép, grafika helyett - a szerző öles betűkkel bejelenti, hogy ez az utolsó könyve: többé már nem veszi kézbe a tollat. Ügyes reklám - ez első gondolatom. A második: Hiszi a piszi! Legvégül Márai naplójegyzete jut eszembe: "Aki elhallgat, ne jelentse be kürtökkel, hogy elhallgat. Úgy kell elhallgatni a világban, hogy nesze se legyen."

Az élvhajhász

Mert annyit nyaggattak az obligát kérdéssel: Boldog vagy?, összegyűjtöttem a számomra tökéletes boldogság feltételeit. Földi létem teljességét, az élvezetek netovábbját ezek szerint az jelenti, ha 1. Krakkóban 2. egy kávéházban 3. jóféle dzsessz vagy komolyzene és 4. jóravaló vörösbor vagy sör mellett 5. magyar nyelven 6. verset 7. olvashatok vagy írhatok. Nem hiszem, hogy alacsonyra tettem a mércét - és mégis: immár kilencedik hónapja mindez állandó valóság.

Legközelebb, ha megint boldogságom firtatják, ezt válaszolom.

Zsille Gábor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu