Jegyzetek a liturgiáról

Oltárfosztás - oltármosás

A nagycsütörtöki szentmise befejeztével nem hagyjuk el a templomot. "Maradjatok itt, és virrasszatok velem" - halljuk az Úr kérését. Az éjszakába belenyúló szertartások elsője az "oltárfosztás": a templom oltárairól elviszik azok felszerelését, a gyertyatartókat, kereszteket, oltárterítőket, miközben a szenvedő Messiásról szóló 21. zsoltárt olvassák vagy éneklik: "Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek". Gyermekkorunkban úgy tanultuk, ez a szertartás annak maradványa, hogy a legrégibb időkben az oltárt minden szentmisére külön megterítették, s annak végeztével a "terítéket" leszedték, s amikor később ez a szokás (mint annyi más ősi elem is) visszaszorult a nagyhétre, új, szimbolikus értelmet adtak neki: Jézus ruháitól való megfosztásának megjelenítését látták benne.

Meggondolandó azonban, hogy a középkor folyamán, és sok szerzetesrendben egészen napjainkig a szertartás neve nem "denudatio altaris" (oltárfosztás), hanem "ablutio altaris" (oltármosás) volt. Sok helyütt ezt a szép szokást az újabb években fel is elevenítették. Először valóban mindent eltávolítanak az oltárról, majd utána megmossák, megkenik, letörölgetik az oltárt, s eközben éneket vagy fohászt mondanak az oltárral tisztelt szenthez. Ez arra irányítja figyelmünket, hogy a fő motívum az oltárokkal való szeretetteljes foglalkozás, az oltárok megtisztelése, szinte végigsimogatása, legalább egyszer egy évben, az Oltáriszentség alapításának estéjén.

De persze van egy csodálatos vonása a liturgiának: ha az az ősi idők névtelenségéből érkezik hozzánk, ha szervesen fejlődött sok évszázadon keresztül, akkor összeadódnak, egymásra rétegződnek a különféle eredetű, hol történelmi, hol gyakorlati, hol teológiai, hol hangulati elemek, s az ember csak azt érzi, hogy a szertartás mélyen megérinti a szívét, hozzá kapcsolódik az adott naphoz, úgy, hogy azt a napot el sem tudjuk gondolni e szertartás nélkül. Végül a szertartás már nem ezt vagy azt jelenti, hanem annak a napnak, sőt ama napon keresztül a húsvéti titoknak lesz része. És ez éppen így felel meg a misztérium természetének, hiszen a misztérium valami láthatatlan teljesség, mely látható részleteken keresztül jelenik meg az egyházban.

Ebben az értelemben elmondhatjuk, hogy az oltárfosztás és oltármosás valóban kifejezi a szenvedő Messiás alakját is, egy sajátos halotti szertartás is, melyben az oltár szinte Jézus halott testét helyettesíti; az oltár megfosztása a gyász jele, de annak megmosása és megkenése révén annak felszenteltségére is emlékeztet, hiszen Jézus halála sem csak halál, hanem szentség: "benne van a mi üdvösségünk és feltámadásunk". Ez a halál, üdvösség és feltámadás főképpen templomunk oltárán jelenik meg nekünk napról napra, s illik, hogy a halál, az üdvösség és feltámadás szent három napjában tíz percre csak ezt az oltárt nézzük és szeressük.

Dobszay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@storage.hu