A szakirodalomban a „népies szecesszió” kismestereként emlegetett Jaschik Álmos (1885-1950) festő-, grafikus- és iparművész számos alkalmazott grafikai műfajban kipróbálta tehetségét. Könyvillusztrátorként, az első magyar – azóta nyoma veszett – rajzfilm készítőjeként, díszletek alkotójaként, tanárként egyaránt méltatlanul elfeledett a neve az utókor előtt.

Az Iparművészeti Múzeumban nyílt meg az a kiállítás, amely a művész 1934-1940 között, az evangéliumokhoz készített illusztrációit mutatja be. E grafikai sorozat darabjain számos esetben felismerjük az európai művészi hagyományban kialakult ábrázolási módot, ahogyan festők-grafikusok évszázadok óta láttatják a bibliai jeleneteket. Azonban Jaschik Álmos sorozatán végigvonul egy egészen újszerű képi megoldás: Jézus alakja egyetlen képen sem látható. Emberek, olykor egész tömegek veszik körül, eltakarja őt egy fa, vagy éppen kilépett a képmezőből, esetleg az ő nézőpontjából láthatjuk az eseményeket. A legtöbb esetben fénysugár jelzi a képen, merre keressük Jézus alakját.

A kiállítást Jelenits István piarista nyitotta meg, az ő szavaiból idézünk: „János evangéliumában olvashatjuk: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott.“ Jézus nemcsak kimondott szavakat, hanem valamiképpen ő maga is szó. Testté lett szó – és aki látta, azt megszólította a lénye, a személyisége. Egyszer azt mondta: „Aki engem lát, látja az Atyát is.“ Azoknak az embereknek a tekintetében, akiket ezeken a képeken látunk, ennek az ámulata tükröződik. Nemcsak egy szokatlan, különös emberrel találkoztak, akit „megnéz magának az ember“, hanem olyasvalakivel, aki a testté lett ige. Hitünk szerint ez az ember, Jézus a második isteni személy, aki az emberséget nem álruhaként vette magára, hogy – mint a mesebeli királyok – a szegények ruhájába öltözzék, és elvegyüljön a nép között. Láthatóvá lett benne az Ige, az Isten mássága és mégis nekünk való volta. Valamiképpen izzik-lobog az a gazdagság, amely emberi szegénységben tud igazán megjelenni közöttünk. Ez a Jézus az, akire figyelnek ezek az emberek: odaadással, örömmel, áhítattal vagy máskor gúnnyal, ellenkezéssel, riadalommal. A beteljesedés közelébe jutó ősi emberi éhség, szomjúság, vágy fejeződik ki tekintetükben. Örömük a szomjas emberé, aki rábukkant a forrásra, amelynek létéről már-már lemondott, de mégis rátalált, és meríteni tud belőle. Csodálatos, ritka, szokatlan leleménye a művésznek, hogy nem Jézus arcát, alakját akarja a szemünk elé állítani, hanem a Jézusra figyelő emberekét – akik egyszer ránéztek, és tekintetük nem tud többé elszakadni tőle. Jézus szava: „Boldog a ti szemetek, mert láttok, és a ti fületek, mert hallotok. Sokan kívánták látni, amit ti láttok, de nem láthatták...“ Ezeknek a boldog embereknek az arca látható itt, és valamiképpen kontrollálni lehet, hogy boldogságuk nem illúzió vagy önmegtévesztő elragadtatás. Ezek az emberek megmaradnak a földön – evilági lényük magasztosul föl abban a tekintetben, amelyet a festő rögzít. (…) A Jézustól megérintett világ is fölvonul itt. Nem egyszerűen Krisztust, hanem az érintésére megzendülő világot tapasztaljuk, ragadjuk meg ezeken a képeken.”

szigeti

Jaschik Álmos Bilblia-illusztrációi 2001. január 7-ig tekinthetők meg az Iparművészeti Múzeumban.