Szív és értelem harmóniája

Canisius Péter emlékének

Hetvenöt esztendeje avatták szentté (és egyúttal egyháztanítóvá nyilvánították) a XVI. század egyik kemény tartású jezsuita szerzetesét: Canisius Pétert. Rá egyáltalán nem illett, amit a XVIII. században az ugyancsak jezsuita rendtörténetíró megjegyzett: „Rendünk sajátos bűne a gőg”. Korszellem mondat ilyeneket, s persze emberi hibák tömege is, de amit Szent Ignác „fiai” századokon át tettek egyházért, műveltségért, aligha vonható kétségbe. Szintemeléshez bizony keménységre is szükség van, arra a következetességre, amely a szellem erénye…

Canisius (Németország második apostola Bonifác után) hazáját a teljes vallási elszakadástól védte meg, ugyanakkor írásaival, beszédeivel sohasem duhajkodón lépett fel a kor jellegzetes „informatikai” rendszerében.

Lelkületének karakterét valahol Eckhart mester és tanítványa: Suso örökségében kell keresnünk. Aligha tévedünk, ha a XIII. század lovagjából lett erfurti domonkos mester száraznak mondható, de mindig a lényegre koncentráló írásait keressük Péter gondolatai mögött.

Eckhart írja: „A fő: lelked leglényege legyen az igaz központba, Istenbe erősítve. Ott legyen a szíved. Leszúrva. Ott az Istenben. Míg a körző jár, az emberek a külső kört nézik. Az ő szempontjukból jót vagy roszszat. Folyton kerekedőt (…) Pedig ami Istennek és neked is fontos, az, ami ott benn szilárdan leszúrva áll. Mozgat anélkül, hogy elmozdulna.” Canisius ekként oktat levelében: „Sok ember félelme nagyobb a kelleténél, mert emberi segítséget keres és nem istenit, s az elesett egyház számára a segítséget a kétségbeesésben és nem a szent bizakodásban keresi.” Kettőjük sorsában is mintha ugyanolyan párhuzamok jelentkeznének. Eckhart művéhez nyúlva még Fichte, Nietzsche meg Schopenhauer (a múlt században) sem voltak kíméletesek, ha félre kellett magyarázni. Canisius pedig a korában megkapta a „szélhámos, csaló” jelzőt.

Túl vagyunk a villongások korán, s a mai olvasó elcsodálkozik Canisius Péter pedagógiai érzékén, logikáján, ha a keresztény tanítás történetiségét tanulmányozza. Tőle való például a sokáig (máig?) jól bevált kérdezz-felelek módszer (lásd például Jean Guitton: Az én kiskatekizmusom című művét, amely VI. Pál kérésére íródott).

A Jézus Szíve-tisztelet egyik jeles misztikusa is ő; terjesztésében élvonalba áll rendje s a modern devotio Péternél azt a keresztény humanizmust jelentette, amely intellektuális eleganciával kezeli az egyház, az egyéni hívő, s a politika kérdéseit is. Amiért szólni kellett: szólt. XIII. Gergely elvárta tőle azokat a fölterjesztéseket is, amelyekben igazságosan és élesen bírálta a papok, sőt a püspökök egy részének a magatartását. A jobb kiválasztást, a képzést.

Mindezt az eckharti megfogalmazásban már olvasható hittel tette. Sohasem a fanatizmus, hanem szívének és értelmének összehangolt szava vezette sokrétű munkájában s az, amit hat évvel korábban született spanyol-misztikus kortársa: Avilai Teréz imádságban meghagyott:

„Semmi se aggasszon, semmi se ijesszen.
Minden elmúlik, Isten mindig ugyanaz marad,
A türelem mindent elér.
Akié az Isten, annak semmi sem hiányzik…”

Eckhart, Péter és Teréz – túl az idők határain – együtt írhatták volna a fenti sorokat.

Tóth Sándor

Szabó Ferenc

Kezdetben van a forrás

Kezdetben van a forrás
amely már csobog
eredetét tehát nem láthatod

Kezdetben van
fölém hajló anyám
mosolyba nyíló arca
anyámé és enyém
elválaszthatatlan

Kezdetben van a Szó
anyámtól száll felém
benne a feslő értelem
a mag az örök Ige
az Eredet: az Atya ölén

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu