Jegyzetlap

A hit fogyatkozásának biztos jele a bőbeszédűség, a mind bővebb beszéd. Minél több a szó, növekvő mennyiségéhez képest annál inkább töpörödik a mustármag. Minél nagyobb a rábeszélő erő (csúcspontján a rábeszélő erőszak), annál ingatagabb a belső bizonyosság. Minél fontosabb, hogy igazat adjanak nekem, annál kevésbé van igazam. Épp azért fontos, mert egyébként nincs; akkor van csak, ha más megadja. De az igazat nem lehet megadni. Ha van igazam, látszik rajtam. Ha vitatják is külsőleg, belül „megadják”. Jézus Krisztusnak akkora igaza volt, hogy az utolsó ízig el kellett tőle venni. Sőt, nemcsak az egyetemes igazát kellett elvenni, hanem őt magát is. A testét, a haját, a bőrét, a végtagjait, őt mindenestül. S így teljesen, a létében megtagadva bizonyították: nem csak hogy igaza volt, ő maga volt az igazság. Ezért ma is az. És másképpen nem is lehet, csak örökké. Mindenestül vették el, mindenestül is kaptuk vissza.

Ami csakugyan igaz és fontos, kevés szót kíván és csak a legszükségesebbeket. Mennyi az a kevés? Esete válogatja. Olykor úgy érezzük, a sok s az igen sok szó is kevés marad. S van úgy, hogy öt-hat perc alatt már roskadozunk a fölösleges mondatok terhétől. Ilyenkor a kevés is sok, s önvédelemből elbóbiskolunk, másra figyelünk, telerajzoljuk a meghívó margóját. A „kevés” vagy „sok” fogalomnak az igazsághoz való viszonyában erkölcsi, szellemi jelentése van. A túl sok szó szükségképpen erkölcstelen. Vagy isszuk a szavakat vagy fulladozunk tőlük. Vagy megmártózunk bennük vagy tapadnak ránk, akár a sár. A dolog bent dől el, a szív mélyén. Oda már eleve be sem szabadna jutniuk azoknak a szavaknak, amelyek érintetlenek, nincs bennük élet, önmutogatók, rejtett hatalmi vágy s túltengő ön- vagy fontosságtudat gyöngíti őket; olyanok, mint az üres skatulyák. Testvérek, rostáljuk meg a szavainkat, s korlátozzuk magunkat. Cserébe elhatalmasodik majd bennünk a türelmes, hallgatag, jókedvű igazság s igazságszeretet, mint lélekállapot.

Az adventi várakozás csöndje nem szorongást, hanem ezt a lélekállapotot szüli. Megcsöndesedünk s el-elhallgatjuk a léleknek azt a belső mormolását, mely hasonlít a szótlan imádsághoz. Váratlanul élénkül föl benne az Első Eljövetel evangéliuma, s éles fényt kapnak előttünk egyes jelenetek, eddig homályos öszszefüggések. S megértjük, hogy aki úgy jön el, mint Jézus Krisztus Betlehemben, annak mindenki a legkedvesebbje lehet.

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu