„…a bűnösökkel eszik”

Jézus úgy van az emberekért, hogy Atyjával van. Nemcsak azért, mert a körülötte élők legszorosabb köre alig fogott fel, alig értett meg valamit mindabból, amit mondott és mindabból, ami ő maga („ők azonban semmit sem értettek” jövendő sorsát illetően: Lk 18, 43; „nem érették az Írást”: Jn 20,9; „Nem értjük, mit beszél”: Jn 16, 18; csodáiból sem értenek: Mk 8,21, „de nem merték őt megkérdezni”: Mk 9,32), hanem elsősorban azért, mert léte egészét az határozta meg, amit az emberekért Atyjától kapott. A bűnösök egymás közötti és Istennel való kapcsolatát nem úgy töri át, nem úgy nyitja meg, hogy egyszerűen („egy testvérként a sok közül”) beleilleszkedik ebbe a kapcsolatba, hanem az Atya által a bűnös világba belemondott eleven Igeként, aki „behatol az értelemnek és a léleknek, az ízeknek és velőknek elágazásaihoz, és megítéli a szív gondolatait és szándékait” (Zsid 4,12).

Ez a szeretet könyörtelenségével és irgalmával, ítéletével és megváltásával a romlott emberségbe behatoló Ige pedig azért oly éles („szájából kétélű kard állt ki”: Jel 1,16), mert az Atya Igéje. Jézus emberekkel való kapcsolatát az Atyával ápolt kapcsolata határozza meg, az, amit „lát, hogy az Atya cselekszik” (Jn 5,19). Atyjával van, hozzá fordul, hozzá imádkozik, s így, az isteni szeretet minden önmagának lefoglaló kizárólagossága iránti engedelmességben válik az emberekért adott áldozattá, kivált az Eucharisztiában, amelyben az Atyának engedelmeskedve szétosztja magát az embereknek. Ez a mozgás, ez az irányultság az, amely lehetővé teszi, hogy az értetlen (és értetlen a bűnöshöz alászálló isteni leereszkedés ószövetségi tapasztalatát őrző izraeli tanító is: „Te Izrael tanítója vagy, és nem tudod ezeket?”: Jn 3, 10) emberekkel legyen, hogy együtt étkezzék a bűnösökkel. Az Atyával való kapcsolatnak (a Szentháromság fokozhatatlan elevenségű dialógusában kibontakozó) magánya az, amely az emberekkel vállalt közösség alapja.

A Jézus Atyától kapott küldetésének terébe lépő ember egyúttal ennek a magánynak a terébe is lép. Az a forma, amelyet megtestesítve eleget tesz az Atyától (Jézus küldetésén keresztül) kapott küldetésnek, ennek a magánynak a jegyében áll. A küldetését elfogadó bűnös ember a bűnösök közötti kapcsolatokban a szeretet könyörtelenségével és irgalmával áll, norma nem lehet más számára, csak az, amit „lát, hogy az Atya (Jézusban megragadhatóan) cselekszik”. Ez Jézus követésének formája. Az ember akkor van maradéktalanul az emberekért, ha maradéktalanul Istennel van. Egy emberi Te, az emberi viszonyok ugyan igen erőteljesen és gyakran igen hatékonyan emlékeztethetnek az Isten által támasztott követelményekre, és konkretizálhatják azokat, de (minthogy teremtményi Te-ről, teremtményi viszonyokról van szó) sohasem szolgálhatnak az Isten által követelményként támasztottak mértékéül. A mérték egyedül az, amit az Atya Krisztusban feltárt, az Atya, aki „a Lelket nem mértékkel adja” (Jn 3,34).

– mikes –

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu