(ezerötszáz gyors)

Ahogy közeledik a karácsony, első szent királyunk koronázásának ezredik évfordulója, a millennium csúcspontja, úgy egyre sűrűbben sóhajtok fel magam is a régi egyházi ének szavaival: „hol vagy, István király?”.

Mert hiányzol. Én már demokrácián, pontosabban (és akaratomon kívül) szocialista demokrácián nevelődtem, amelyben legyalulódtak évezredes erények és lazultak a megtartó formák, ne vedd zokon, hogy mint elvtárs az elvtársat, tegezlek, mert magam is a te elveidet vallom, ha nem is azzal a szilárdsággal.

Kedves elvtársam, Szent István király, legutóbb néhány napja sóhajtottam utánad, amikor egy reggel azt láttam, hogy szorgos kezek az éjjel kiásták a ház melletti autóparkoló szélére ültetett bokrokat. Első dühöm múltán eltűnődtem: miért éppen a bokrokat ne lopnák? Lopnak itt mindent, ami mozdítható – a mai törvénykezés mintha az elkövető jogait féltőbben óvná az áldozatokénál: néhány éve a bűnüldözésért felelős miniszter bevezette a magyar szóhasználatba a „megélhetési bűnözés” fogalmát. Biztosan megélhetési bokorkiásók vitték el a mi bokrainkat is, mint a szinte nemzeti hőssé stilizált megélhetési whiskys rabló a bankokból a mások pénzét.

Hol vagy, István király? Te szigorú ember voltál, nemcsak törvényt hoztál – a megfellebbezhetetlen törvény szellemében –, de ha kellett, kész voltál érvényt szerezni neki. A történelemkönyv tanúsága szerint a visszaeső tolvajoknak levágattad a kezét. Könyörtelen voltál? De hiszen a tolvaj tudta, mire számíthat! Te csak nem engedted, hogy elbizonytalanodjék a dolgok rendjét illetően: hogy mindennek van következménye.

Te talán nem gondoltál arra, amire ma én: ha nem így cselekszel ezer év előtt, Asztrik püspök talán nem találta volna a fejedre teendő koronát. Hol vagy, István király?

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu