Uj Ember

2000. december 17.
LVI. évf. 51. (2734.)

Következő, ünnepi számunk
összevontan, december 24-31. dátummal,
24 oldalon jelenik meg.

Főoldal
Lelkiség
Legyetek igazságosak!
Szív és értelem harmóniája
Canisius Péter emlékének
Jegyzetek a liturgiáról Zsoltárt imádkozunk
Az 50. zsoltárról (2.)
A hét liturgiája C év
Katolikus szemmel
„Ma jobb vagyok, mint tegnap”
Várakozás
Jegyzetlap
Élő egyház
A gazdagok lelkiismerete volt
Életüket kockáztatták
Magyarnak lenni feladat és hivatás
Elbírálták az ökumenikus pályázatokat
Fábián János halálára
Szolidaritás a szegények szolgálatában
Antenna-vita a Szentszék és Itália között
Fórum
Az Olvasó írja
Könyvespolc
Férfi beszéd nagymise után
(ezerötszáz gyors) - Hol vagy, István király?
Kiegészítés – és helyesbítés
Fórum
A legmagasabb szintű teológiai képzés
Tarjányi Béla dékán a Hittudományi Kar életéről
Csíkkozmás emléket állít nagy fiának
Iskolát neveztek el Boga Alajos vértanú papról
„Amiről a bécsi erdő mesél”
Misszió
MENJETEK, TANÍTSATOK..., KERESZTELJETEK MEG... MINDEN NÉPET...
(vö.Mt 28, 19)
Fórum
Az összefogás temploma
Az ünnepi nyitva tartás ellen
Ifjúság
Iskolakór IV.
(A gyógyulás adventi reményével)
Humán Genom program VII.
„…a bűnösökkel eszik”
Rejtvény tiz év alattiaknak
Kultúra
Öreg ember a hegyen
A teremtett világ szerelme
Dani bácsi botja
Tükör
Fórum
Az öröm tisztasága és egyszerűsége
„Aki engem lát, látja az Atyát is…”
Jaschik Álmos Biblia-illusztrációi
Pápai érdekességek V.
Mozaik
Ingyenkonyha
A bizalom vértanúja
Érettségi előtt
Ministránsavatás Nyergesújfalun
Jaschik Álmos Bilblia-illusztrációi
.

 

Fábián János halálára

Derűs lelkéért, műveltségéért szerettem. Az emberért – magáért. Nyitott szívű pap volt, európai jártas, egyházmegyéjében több tisztséget betöltő, de nekem mindig a szemináriumi elöljáró, az Egyetemi templom igazgatója Budapesten. Tehát az ifjúságom. Nagyon szerette az egyháztörténetet (ha jól tudom, ebből doktorált Bécsben) meg az értékes szakrális muzsikát. Vasárnap délutánonként a Központi Szemináriumban néhányan rendszeresen ott voltunk zenés programján. Ritka hanglemezek szólaltak meg a tű nyomán, ritka művek. Nála hallottam először Fauré Requiemjét, amelyről azt mondta, egyszer különösen emlékezni fogok rá. Sok különöset mondott remekművekről, élményeiről, amelyek a spirituális nemes selymébe, máskor kemény darócába öltözve borultak le a Szellem-Örök-Teremtő előtt.

És a gregorián! Latinul énekeltük a nagyszombati szertartást, ádventben az Ó-antifónákat.

Persze, azóta minden változott, a kár csak az, hogy sok minden meggondolatlanul kiseprődött. (Volt elöljáróm odaát már biztosan a legtisztábban tudja, minek kellett volna maradnia!) Afféle „koca-orgonistája” (is) voltam, főleg ádventi időben, reggelente hatkor. Kis szobámba két zörgőórát állított két tányérban, villával, kanállal. Nem ébredtem fel így sem. Aztán jött az ajtódörömbölés, a mezítlábra-cipőhúzás, ferdén igazodó reverenda-gombolás, meg jóanyám ajándék bekecse.

Istenem, miért ez jutott eszembe? Mert ezt is természetesnek vette a későbbi kanonok úr, kormányzó, aki utoljára (két éve?) is azt kérdezte tőlem, hogy még mindig olyan jó alvó vagyok?

Rómában, Assisiben zarándokokkal együtt lévén, a latin egyházi gondolkodásról mondott megfontolandókat. Erősítette bennem, amit mindig is szerettem…

János bátyám, kanonok úr, ha majd találkozunk, folytatnunk kellene, ami szépet tőled az egyházról tanultam. Egy kicsi asztalhoz ülve „elmondjuk” Abelardus énekét, s hogy csak ezért az „örök szombatért” volt érdemes a földön élni és „verekedni”. Addig várj rám, s a legszentebb Szeretet fényében füröszd papi arcodat.

Tóth Sándor

 

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu