A sérültek szentévi ünnepe

Roger Etchegaray bíboros már az előzetes sajtókonferencián kiemelte: a Szentév jubileumi eseményei közül kétségtelenül a fogyatékosoké vezet bennünket az Isten szeretete titkának legmélyére. Az egyház különös figyelemmel és szeretettel fordul sérült embertestvéreink felé – a betegeken keresztül a szenvedő Krisztus, maga az Isten szólít meg bennünket. A fogyatékosok, noha felforgatják értékrendünket, mindazonáltal éppen ők az élet, az igazi élet legjobb tanúi: az élet utáni vágyaik erősebbek szenvedéseiknél, és miközben mindennapi harcaikat megvívják, tanúságot tesznek arról, hogy az életbe vetett hitük adomány. Isten műve, aki Élet és Szeretet. Sokan közülük eljutnak oda – miként Paul Claudel mondja –, hogy „megnagyobbodott lélekkel éljenek fogyatékossá lett testükben.” Ez a jubileum nemcsak a fogyatékosoké, hanem az ápolóké is. Most egy Down-kóros fiú apjára gondolok – emlékezett Etchegaray bíboros –, aki egyszer azt mondta nekem szelíden: „Isten számára ők nem selejtek.”

A világ minden földrészéről összesen 15 országból 12 ezer zarándok érkezett a jubileumra, 7500 fogyatékos és 4500 kísérő. Róma húsz plébániája – ahol a sérültek egyébként is részt vesznek a közösség életében – 3000 zarándoknak adott otthont.

December 2-án a délutánt a helyi közösségekkel együtt töltötték, imádsággal és közösségi ünneppel. Vasárnap volt a pápai szentmise, melyben a fogyatékosok – papok és hívek – aktív szerepet vállaltak.

„Tekintsetek föl, és emeljétek föl fejeteket! Elérkezett a megváltástok!” – kezdte homíliáját II. János Pál pápa. A fogyatékosok egyfajta örökös „adventet” élnek, várják „megváltásukat”, amely, mint mindenki számára, csak az idők végezetével nyilvánul meg a maga teljességében. Hit nélkül ez a várakozás csalódást jelenthet, ha azonban Krisztus szavára épül, tevékeny, élő reménnyé alakul át.

Krisztus nevében az egyház elkötelezi magát, hogy a fogyatékosok számára egyre inkább „otthont” jelentsen. A sérültek, akik minden más személyhez hasonlóan sérthetetlen jogokkal rendelkező személyek, nemcsak ápolást, hanem elsősorban olyan szeretetet igényelnek, amely elismerés, tiszteletadás és a társadalomba való beilleszkedés. A pápa felhívást intézett a politikai felelősökhöz: biztosítsanak olyan életkörülményeket és lehetőségeket a fogyatékosok számára, amelyek ténylegesen elismerik és védelmezik emberi méltóságukat. Végül a pápa ezekkel a szavakkal fohászkodott az Úrhoz: „Hála neked azért, hogy a fogyatékosság nem a lét legutolsó szava. A szeretet az utolsó szó, a te szereteted ad értelmet az életnek…” VR/MK

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu