Aranybetűkkel…

Régen várt s most megvalósult álomként került kezembe, írója által arany betűkkel dedikálva édesapám szülőföldje kiemelkedő tehetségű paraszti írójának, Bitó Józsefné Gera Eszternek „szöveggyűjteményként” jellemzett könyve. Miközben forgatom, olvasgatom, mindig elkalandoznak gondolataim az ég felé, ahol az első Eszter, Gémes Eszter néni vett lakást a „kis tanya” után, akihez ki-kilátogattam, s aki mindig oly meleg, testvéri barátsággal, nagy szívvel fogadott. Róla többször is írtam —, amint a második Eszterről is, akire az első hívta föl figyelmemet, amikor Bálint Sándor élete, emléke után jártam. Mindig hálás vagyok neki, mert ő igazított el Bitó József egyházközségi elnök feleségéhez, Gera Eszterhez. Ő tudta, hogy tőle kapok hiteles vallomást szeretve tisztelt, nagy barátom életéről. Nem csalódtam!

Amikor megkaptam írását, a veréb-betűs írás mögött megpillantottam – ma is emlékező ámulattal – a született tehetséget. Ő volt az, aki fölébresztette bennem a reményt, hogy van újabb, nagy tehetségű folytatója és hűséges-hiteles őrzője, tovább-hagyományozója a paraszti élet, a szegedi nagytáj nyelvi és szokásbeli életét megörökítő kincsének. Gondoltam, hogy már ismerik, tudnak róla, de lelkendezve elküldtem a remek írást az illetékes „hiteles helyre”, a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzos kutatógárdájának. Mint a nyelv és táj ismerője tudtam, ígéretes és nemes munka fog elindulni.

Gémes Eszter néni szavaival élve nékem is „zsongadozott a lelkem”. Több mint tizenöt év telt el az első levél óta, amelyet követett – most számoltam csak össze – 148 válaszlevél! Írtam is róla személyes vallomást, néhány írását elhelyeztem a JEL-ben és az Aranyágban, de mindenek fölött biztattam, hogy írjon, írjon le mindent, ami őutána már veszendő lesz: a szegedi nagytáj népének életéről, küzdelmeiről, a Pusztaszerhez közeli homokos, tanyabokros táj „lelkéről”. Így lesz a múlt kincse a jövő záloga, a táj gazdag önismerete.

Ezt álmodtam én meg, s erre ébredtem azon a szombati napon abban a községi kultúrházban, amelynek címe – többször is elolvastam: Lenin tér 10…. Aligha köztudott – a helybeliek talán még tudhatják és nem felejtették —, hogy a kultúrházzal szemben, nagybátyám daráló malmában miként lőtték le 1944 őszén a magukat meg nem adó három unokanővéremet a részeg oroszok, Uljanov-Lenin „fölszabadítóként” dicsőített hordája…

Mennyire meghatódtam volna, ha méltó megtiszteltetésül Bálint Sándor neve állt volna a borítékon, aki a szögedi nemzet atyja és szent őrzője volt mindig s maradt holtában is. Talán a gyilkosokra illőbb tisztelve emlékezni…?

A könyvről csak megbecsüléssel lehet szólni. Szerkesztője, Illin Klára, Esztike barátnője és őrangyala, a helyi újság szerkesztője dicséretes munkával gondozta ezt a szöveggyűjteménynek is, kitűnő olvasmányul is szánt, szép kiállítású, reprezentatív kötetet. Tisztelet és hála illeti Ilia Mihály professzort, a néprajz kiváló szegedi kutatóját, a tápéi nép fiát, a könyv lektorát segítőivel együtt: beláthatatlanul hasznos munkát végzett Illin Klárával együtt Kiss Máté, Szilágyi Nándorné is. Előszót a szerkesztő, Illin Klára írt. Bevezetőt a lektor, Juhász Antal profeszszor, a maga és a családja életét összefoglaló emlékezést Gera Eszter. S az utána következő „bőségszaru” 16 fejezetében remek nyelvezettel megelevenedik mindaz, ami egy parasztcsalád vallomásos életén keresztül elárasztja lelkünket. Az utolsó fejezet egy részletes szómagyarázat, szófejtés azok számára, akik nem ismerik e gyönyörűséges tájnyelvet.

Bitóné Gera Eszternek – bizton remélem – nem ez az utolsó műve…! (Bitó Józsefné Gera Eszter: Régi paraszti életünkre emlékezem, Balástya — 2000.)

Dékány Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu