Széchenyi jegyében

Se szeri, se száma azoknak a híreknek, cikkeknek, közléseknek, amelyek a Széchenyiről elnevezett nagyigényű tervvel foglalkoznak. Ki így, ki úgy méltatja elképzeléseit, de arról aligha lehet vitatkozni, hogy nagyszabású, méltó a legnagyobb és leghívebb magyarhoz, a magyar elit örök elsőjéhez.

Széchenyi nagyszabású erkölcsi öröksége persze csak akkor teljesedhetik ki, akkor válhat társadalommozgatóvá, ha azzal a szívós és eltökélt nevelő tevékenységgel párosul, amelyről elég gyakran írt, s ha azzal az önneveléssel gazdagodik, amely nélkül ő elképzelhetetlennek vélte az ország felemelkedését.

Századunk talán legnagyobb történetírója, Szekfű Gyula, a híres Három nemzedékben és a legendás „Hóman-Szekfű”-ben is Széchenyit tekintette mércének. A többi között ezt írta róla: „A gróf nem volt politikus, talán államférfinak sem nevezhetjük, az ő alakja az Erkölcs kategóriájába tartozik… Nézete szerint – s ez a konzervatív reform igazi alapelve – pozitív javaslatot csak akkor lehet és érdemes tenni, ha a közgondolkodás már megváltozott, amit csak erkölcsi eszközökkel, elsősorban neveléssel, az emberek felvilágosításával lehet elérni. Amíg a közgondolkodás még a régi, a vele ellenkező ideákat megvalósítani annyit jelentene, mint ...építeni.

Ez a felismerés, ha úgy tetszik: program, mit sem veszített időszerűségéből. Ha nem párosul, nem alapozódik meg szívós, következetes neveléssel és az erkölcsi értékek tudatosításával, követésével, egyetlen reform sem lehet igazán eredményes. A botrányok hiteltelenítik a még oly nemes és szép erkölcsi törekvéseket is. Arról nem is szólva, milyen sok tennivaló volna a nevelésben és az emberek felvilágosításában. Hogyan szóljunk Széchenyiről, nemzetnevelésről, ha közben szinte napról-napra növekszik például a kábítószeresek száma? Miféle erkölcs nevében nyilatkozik a bájaikat áruló hölgyek érdekvédője, amikor azt mondja: a lányok érvényesíteni fogják alkotmányos jogaikat? Szent István hagyományairól beszélünk, s közben szégyenkezve kell tapasztalnunk valamiféle új pogányság terjedését és a szegénység jelenlétét.

Széchenyi látta és tapasztalta népe erejét és tehetségét, de „belefojtva a német intelligenciába” nem gondolta e kitűnő adottságokat érvényre juttathatni. Ma nem a „német intelligenciába” vagyunk „belefojtva”, inkább valami nemzeti hagyományainkból, Széchenyi, Kölcsey, Vörösmarty és többiek szemléletéből idegen erkölcs uralkodik el rajtunk, amelynek káros következményeit aligha a törvények szigorával, sokkal inkább neveléssel, az igazi értékekre való ráhangolással lehet orvosolni.

„Európa, vigyázz!” – idézhetjük Thomas Mannt. Vigyázni kell azokra az évszázados hagyományokra, amelyeket megejtő hűséggel és éleslátással vizionált Márai Sándor Kassai őrjáratában, amikor jelképesnek mondta az egymás tőszomszédságában épült templomokat és iskolákat. Vigyázzunk: mert az a szellemiség, amelyet ezek sugároztak, veszélyben van. A hódítás nem erőszakos, hanem szinte észrevétlen. De annál veszedelmesebb…

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu