A Szövetségek szentjei

Így nevezhetnők a régi kalendáriumokban még megtalálható Huszonnégy Vént, akik János Jelenéseiben ekként vannak jelen:

„Íme, egy trón állt a mennyben, és a trónon ült valaki… A trón fölött smaragd színéhez hasonló szivárvány ívelt. A trón körül huszonnégy szék. A székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, fejükön arany korona….

Középen a trón előtt és a trón körül négy élőlény, elől-hátul csupa szem. Az első élőlény oroszlánhoz hasonlított, a második tulokhoz, a harmadiknak emberéhez hasonló arca volt, a negyedik szárnyaló sashoz hasonlított. A négy élőlény mindegyikének hat szárnya volt, köröskörül és belül csupa szem. Éjjel-nappal szüntelenül kiáltották: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt és aki van és aki eljövendő!”

„Miközben az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt és imádta az örökkön-örökké élőt. Letették koronájukat a trón elé és így kiáltottak: Méltó vagy Urunk Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te alkottad a mindenséget: akaratod hívott létre és teremtett mindent.

Akkor a trónon ülő jobbjában egy kívül-belül teleírt könyvtekercset pillantottam meg, mely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon hirdette: ,Ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset és feltörje pecsétjeit?“ De senki sem volt képes rá sem a mennyben, sem a földön, sem a föld alatt, hogy kinyissa a könyvet és beletekintsen. Erre keserves sírásra fakadtam, mert senki sem volt méltó rá, hogy kinyissa a könyvet és beletekintsen. A vének egyike így szólt hozzám: Ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő nyitja ki a könyvet és töri fel hét pecsétjét.”(Jel 4,2-5,5)

A látomás a jövendő dolgok víziója, a hétpecsétes könyvtekercsé. A szentírásmagyarázók a Huszonnégy Vént az Ószövetség pátriárkáival és az Újszövetség apostolaival azonosítják; a Szövetségek jelképeinek tartják őket, de aligha tévedünk, ha a szövetségek szentjeiként tituláljuk. Először a keleti egyház tiszteletében jelennek meg, de a XII. századtól Nyugat is átveszi a kultuszukat, amely a XVI. századig él. Akkor a Tridenti zsinat törli e névünnepet az egyházi naptárból.

Bizonyára manapság – a történeti visszapillantásban – nem lehet más az ünnepük, mint csupán hagiográfiai adat, mégis a kereszténység alkotó erősségére vall, az Írás szinte minden részletének kiemelésére a szent-kultuszban és a művelődésben ma is. Dante Purgatóriumában a Szent Szüzet ünneplők koszorújában ott vannak a Vének is; folyónak partján látta őket a költő, a túlvilági kozmikus ligetben, „színekben, mint nappal a nap szivárványt fest”:

„Ilyen ég alatt, ilyen fénypalásttal
huszonnégy vén jött, mint olvasva látám,
párokba mind, liliomkoronástól.
Mind énekeltek: ’Áldott vagy te Ádám
leányi közt és áldott örökössen,
aki betellhet szépségednek láttán!”

Majd így folytatja:

“Midőn a pázsitot, mely csodafrissen
virult a partommal szemközti réten,
e választott néptől megint üressen
láttam: mint csillagra csillag az égen,
mögöttük négy nagy állatok jövének,
mind zöld lombokkal koszorúzva szépen.”

János Apokalipszise ekként beszél a négy élőlényről: „…hallottam, hogy minden teremtmény, mely a mennyben, a földön és a föld alatt, a tengeren és a tengerben van, így kiáltott : ’A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké’! A négy élőlény ráfelelte: Amen.” A négy kerub (Ezekiel könyvében számtalan szemmel Isten látásának teljességét fejezi ki), amely zsinagógák mozaikjain, freskóin, berendezési tárgyain, a hétágú gyertyatartón is megjelenik, a múlt jelképe s a jövő reménye.

A hajdani kor a Vénekről mint valóságos személyekről vélekedett. Ezzel bizonyára azt is igazolta, hogy az Írás valamennyi alakja közel áll hozzá, s a szóban lévő szövetség-szentekről emlékező miséken sokan a bölcs aggastyánokat akarták megnyerni szándékaiknak. E mágia felé hajló buzgalom is oka lehetett, hogy a tridentinum törölte ünnepüket. Mindenesetre a művelődéstörténetből sem hiányzó Thewrewk-kódexben a Máriának szentelt litániában ez áll: „Huszonnégy vén jámbornak királyné asszonya, Mária.”

Pápán Maulbertsch, a neves barokk művész freskóján a nagytemplomban a Vének imádják Istent, de a Mátra tövében: Gyöngyöstarján Úr-szentélyének Szentháromság-faliképéről sem hiányoznak. És ott látható „társaságukban” a négy egyházatya.

János látomásának Báránya s a pecsétes könyv, amely az isteni rendelés örök titkait őrzi, a modern idők magyar (keresztény) költőjének: Pilinszky Jánosnak misztikus ihletésében (a Vének, a kerubok s a teljes teremtés himnuszában) szinte egyedülálló élményt kifejező verse határozott, de létszorongásos kérdésekkel bevezető (Introitusz) ahhoz a végső időhöz, amely valamennyiünket asztalhoz szólít:

„Ki nyitja meg a betett könyvet?
Ki szegi meg a töretlen időt?
Lapozza fel hajnaltól – hajnalig
emelve és ledöntve lapjait?

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni
ki merészel közülünk? S ki merészel
a csukott könyv leveles sűrűjében,
ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok,
és elsötétűl minden kreatúra?

A bárány az, ki nem fél közülünk,
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.”

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu