Önfeltáró líra

Hamisítatlan, minden idegen elemtől és manírtól mentes költői életmű rajzolódik ki előttünk Budai Kulcsár János új verseskötetéből. (A táltos álma, 2000.) Évtizedekkel ezelőtt egy katolikus költői antológiában már föllelhettük a szerző nevét s költeményeit, azóta még inkább kiérett, határozottabb körvonalakat nyert maga a líra s az ars poetica is. Kereszténység, magyarság, humán elkötelezettség és a természet örök, meg nem unható csodálata árad ezekből a versekből. „Mint a fű, könnyű minden tagom, szabad – a lélek, véremet erő pengeti, — s fukar gondjaim világgá kergeti: — szívemről lepattan a konok lakat.” Másutt is eredeti, markáns a költői látásmód: „az ősz szimatolja a nyarat”, vagy „mérföldes, szikár lábain – lomb közt gázol a szél.”

Plasztikus, láttató sorok hangzanak föl egy mélyen érző és életvitele folytán sok kínt és nehézséget megélt poéta húrjain. Verseinek jórészében már összegez, elszámol: „élete pontos érrendszerét” próbálja átvizsgálni és hő vágya: „megérkezni az otthon melegéhez.”

Elsősorban nem külső, díszítő elemekkel, hanem belső tartásával, mintegy a szemérmes férfi visszafogottságával vall keresztény meggyőződéséről, sajátos lelki élményeiről. Olykor a természet egy-egy elemében, megnyilvánulásában találja meg a hit ígéretét, valós üzenetét. „Télszagú szobámba az öröm méze – tódul, s bennem a feltámadás ragyog.” (Április) – Egy-egy jelentősebb ünnep olykor felszabadítja a tartózkodás zsilipjét, s ilyenkor zúgó hegyi patak módjára áradnak sorai, nem egyszer az Istent áhító mondatok, mégha kisebb kétségek gyötrik is.

„Ragadozó szemek kereszttüzében – tekints rám, Uram!” Vagy néhány sorral később: „Tekints rám, Uram! – Szent Fiad tiszta képét – cifra homály takarja szívemben. – Olajos, kormos hóban – angyalkák lépnek, — piciny kezükben szikra pattan.” (Ünnep előtt)

Néhány ciklusában az „aktuális” vagy „alkalmi” verseket nem érezzük annyira spontánnak és meggyőzőnek – ezt számos költő esetében elmondhatjuk. A táltos álma ettől függetlenül értékes kötet. Az önmagát feltáró, őszinte konfessziókkal jelentkező líra nemes vonulatát erősíti, több darabja, sora elolvasása után is ott munkál, csilingel szívünkben, gondolatainkban.

Szeghalmi Elemér

Fák ágain
fény leveledzik,
a táj szigorát
felhők, szelek edzik.

Ez az én időm:
tiszta és kemény,
gond-gyümölcsöt
aszaló remény.

A szántás égig ér,
barázda vacog.
Elszánt rögök
várják a napot.

Jeges göröngy
a szívem, virágzik:
aki leszakítja,
életével játszik.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu