XXIII. János pápa és Taizé

Amikor felvetődött XXIII. János pápa boldoggá avatása, felvillant előttem az a pillanat, amikor 1963-ban halálhírét vettük. Szerzetes testvéreimmel éppen az esti imára indultunk. Lelkünk mélyéről fakadt fel a kérdés: mi lesz Taizével XXIII. János nélkül?

1986. október 5-én, II. János Pál pápa Taizébe látogatott. Hálával telt szívvel hallgattuk, amikor emlékeztetett minket elődjének irántunk tanúsított szeretetére: „Rokonszenvemet és bizalmamat a titeket annyira szerető XXIII. János egyszerű szavaival szeretném kifejezni, aki egy napon így köszöntötte Roger testvért: „Ó, Taizé, ez a kis tavasz! Azt kívánom, hogy az Úr őrizzen meg titeket olyannak, mint a virágba boruló tavasz, tartson meg titeket kicsinek az evangéliumi örömben és a testvéri szeretet áttetsző tisztaságában.”

1958-ban, Gerlier bíboros, lyoni érsek kezdeményezte, hogy találkozzunk az akkor éppen pápává megválasztott XXIII. Jánossal. A bíboros szerette volna a keresztények közötti kiengesztelődés kérdésére a pápa figyelmét felhívni, és arra kérte XXIII. Jánost, hogy az első audenciáján fogadja a taizéi testvéreket. „A pápa idős ember - magyarázta nekünk a bíboros, és az elkövetkezendő időben sokan beszélnek majd hozzá; fontos, hogy jól emlékezetébe vésődjön az, amit majd mondtok neki.”

XXIII. János beleegyezett, de azt kérte, hogy ne tegyünk fel neki túl nehéz kérdéseket. Így is történt, és a beiktatását követő első magánkihallgatás reggelén fogadott bennünket. Nagy figyelmet tanúsított a kiengesztelődéssel kapcsolatos kérdéseknek, és a kihallgatás végén megkért, hogy találkozzunk máskor is. Első találkozásunktól kezdve a pápa olyan lendületet adott a közösségünknek, amit nem is reméltünk.

1959 elején XXIII. János meghirdette a zsinatot, ahol, mint mondta, „nem fogunk történelmi igazságtételt keresni”. Megérezte ugyanis, hogy egy ilyen zsinat a kiengesztelődés útjait nyithatja meg a keresztények között. Szívünk hálával telt meg, amikor megtudtuk, hogy megfigyelőként számít ránk. Ma is emlékszem arra a napra, amikor a meghívás megérkezett hozzánk: Istentől kapott ajándék volt számunkra, hogy részt vehettünk ebben a nagy vállalkozásban.

A II. vatikáni zsinat 1962-ben kezdődött. XXIII. János megtalálta azokat a világos szavakat, amelyek segítettek az előretekintésben, nem vesztegette az időt a vészharangot kongatókra. A zsinat megnyitásának napján ezt mondta: „A társadalom jelen állapotában, ezek a vészharangot kongató próféták mindenütt csak romlást és bajokat látnak; szerintük a mi korunkban minden megromlott, mintha régen minden tökéletes lett volna; különböző katasztrófákról adnak hírt, mintha a világ vége közelednék.” Ezen a napon hangzott el a következő gondolat is, amelynek intuitív ereje meglepett, és ma is annyira aktuális: „Az egyház inkább támaszkodik az irgalmasság gyógyító erejére, mintsem hogy a szigorúság fegyverével induljon a harcba.”

1962. október 13-án megint találkoztunk és kicsivel később megtudtuk, hogy a kihallgatás után ezt mondta rólunk: „Nem tárgyaltunk, hanem beszéltünk egymással; nem vitáztunk, hanem szeretetben együtt voltunk.”

Az utolsó találkozásunk 1963. február 25-én történt. Max és Alain testvérekkel, hármasban voltunk. A 82 éves Szentatya előrehaladott rákos betegségben szenvedett, és tudta, hogy közel van a halál pillanata. Erről minket is értesítettek. Tudatták velünk, hogy olyan napra időzítik majd a kihallgatást, amikor XXIII. János jobban lesz, olyan pihenő napra, amikor csak minket fogad. Szokatlanul hoszzúra nyúlt a találkozásunk. Tudatában voltunk, hogy többet nem fogjuk látni, és szerettünk volna lelki végrendeletet kapni tőle. Közösségünk jövőjével kapcsolatban XXIII. János megnyugtatott bennünket. Kezeivel nagy körkörös muzdulatokat tett és hozzátette: „A katolikus Egyház egyre nagyobb, egyre táguló körökből tevődik össze.”

A pápa halála után, legfiatalabb testvére, Giuseppe Roncalli kétszer is járt Taizében, családjának tagjaival. Ez az idős ember mindent jól megfigyelt. Többek között észrevette, hogy a fiatalokat menynyire egyszerű körülmények között szállásoljuk el Taizében. Egy napon ezt mondta az unokájának: „Fivérem, a pápa kezdte azt, ami Taizéből árad.” Ez a bergamói parasztember megértette, hogy mennyire szerettük a testvérét, és, hogy ez a szeretet kölcsönös volt.

Roger testvér, Taizé

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu