|
Szembesülés a történelem értelmével Minden földi hatalom véget ér egyszer, s bár szeretné uralmát öröknek hinni és mutatni, minden uralkodó sírba száll, alattvalóival együtt. Nem lehet másnak örökkévaló hatalma, csak annak, aki a halálon is úr, Jézus Krisztusnak. Róla mondja a mai vasárnap első szentírási olvasmánya: „Hatalma örök hatalom, amely el nem enyészik, és királysága nem szűnik meg soha.“ (Dán 7,13-14) A szentleckében pedig az ő királyságának természetéről hallunk, amelynek alapja homlokegyenest az ellenkezője annak, amire az egymást váltó, magukat világboldogítónak képzelő birodalmak épültek itt a földön a történelem évezredei folyamán: „Ő szeret minket, vérével megváltott bűneinktől... Nézzétek, közeledik a felhőkön! Látni fogja minden szem, még azok is, akik átszúrták. A föld minden népe veri majd a mellét.“ (Jel 1,5.7) Ez a világvégi dicsőséges eljövetel nem homályos ígéret, hanem kétségtelen tény, hiszen már eljött feltámadása után, megdicsőült testében, istenemberségének szelíd és diszkrét módján, nem ellenségeit megfélemlítve, hanem barátait és tanítványait, az előre kiválasztott tanúkat megerősítve jelenlétével. Sebeit, a szegek helyét nem vádképpen mutatta meg nekik, hanem mintegy személyazonosságát igazolandó, irántunk való örök, teremtő és újjáteremtő szeretetének az isteni dicsőségben is megőrzött jeleként. A végső eljövetelkor is ugyanezzel az el nem múló szeretettel kell találkoznia most már mindenkinek, az első embertől az utolsóig, aki csak valaha élt ezen a világon. Szemtől szembe fogjuk látni az utolsó napon mindnyájan a bűnbeesett emberiség történelmének egyetemes és egyetlen értelmét, a szeretetből történt megváltást. Aki valóban hisz Krisztusban, az már előre részesül a világ beteljesedésének órájában, mert lelki szemét a nagypénteki keresztre emelte, ahol Isten szent Fia életét adta érte, és az evangéliumot olvasva látta a dicsőség Urát, amint megjelenik Tamásnak, s megmutatja neki kezét és oldalát. Ez a belső látás teszi számunkra jelenvalóvá Jézus Krisztus egyetemes királyságát, melynek fényébe kell helyeznünk egész életünket, döntéseinket, cselekedeteinket. Ne maradjon az életünkben semmi, amire nem terjed ki ez a végső tudás, ez a grandiózus valóságlátás. Nem szabad elfelejtenünk, amit Jézus Pilátusnak mond a mai evangéliumban: „Az én országom nem ebből a világból való.“ Az egész univerzumot felülmúló nagy kegyelem lakik bennünk: Isten szentháromságos élete. Ez keresztény létünk alapvalósága, amelyből küldetésünk fakad: Krisztus uralmának nem tűzzel-vassal való terjesztése, hanem jelenvalóságának felragyogtatása azzal az ellenállhatatlan erővel, amely legyőzte a bűnt és a halált, a szeretet erejével. A kereszténynek úgy kell szeretnie, olyan ingyenesen, léte gyökerében igent mondva a másik emberre, hogy ezt megtapasztalva elhiggye a világ, hogy Jézust az Atya küldte, az emberiség üdvösségére. Ennek az igaz szeretetnek nyelvezetét nem lehet lejáratni soha. Ezt minden kor minden embere megértette, és megérti ma is, az új évezred küszöbén, legfeljebb csak az nem, aki tudatosan ellenállva a kegyelemnek önmagát ítéli el és zárja ki az örök életből. A szentek élete a legbeszédesebb tanúbizonyság a mindent odaadó, s ezáltal az egész kozmoszt megszentelő szeretet hatalma mellett. Az ő cselekedeteik, viszonyuk a teremtett világhoz nem magyarázható az ösztönvilágból és a megromlott emberi természet hatalomvágyából. Általuk, bennük jelen volt és jelen van ma is a világban Krisztusnak nem evilágból való, örök királysága. Barsi Balázs
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|