 |
 |
 |
 |
2000.
november 26. |
Krisztus király
ünnepe |
|
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Az étkező Amikor építették, színes álmok lengték be kicsiny terét. Még becsorogtak a tetőn a kora nyári záporok hideg esőcseppjei, és éjjelente bekandikált a Hold is, de ezek ellenére melegség járta át: egy déli szellő szökött be, ha a gyerekek bekacagtak hozzá; a tűz életadó, vidám pattogását hozta el édesanya keze, mikor végigsimította a frissen festett, de már megszáradt falakat; a felelősség férfi-melegét pedig az édesapa adta, mikor az utolsó gerendát is helyreállította a tetőn – íme, végre készen állt! A színes álmok körbeölelték a falakat, betöltötték a szobát: egy nagy, barna ebédlőasztal jelent meg, rajta a vasárnapi ebéd; illata oly kelletőn terjeszkedett szét a házban, hogy tüstént egybegyűjtötte az egész családot. Az ebéd közben nevetés, kések és villák csörgése, komoly beszélgetések hangja hallatszott. – Ilyen egyszerű és apró álmai voltak a piciny étkezőnek. És évek múltak el, az étkező nem volt már új se, szép se, de már az se volt, aminek építették. Ő maga sem tudta, hogy micsoda. Használták raktárnak, konyhának. A családtagok fakó arccal és fakó szívvel mentek el egymás mellett, de az étkező mellett is. A nagy barna ebédlőasztal pedig – az ebéddel meg a kacagással – csak álom maradt... Egyre több család hullik szét manapság, keresztény családok is. Pedig nekünk lenne igazán feladatunk megőrizni az egységet a világban, és ebben leginkább az egységet és szeretet megélő családok tudnak segíteni, és így jellé lenni a világ számára! Bognár Dóra
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
