Uj Ember

2000. november 12.
LVI. évf. 46. (2729.)

„Hű szolgája vagyok a királynak, de először az Isten szolgája vagyok. Imádkozzatok a királyért, hogy Isten vezesse és világosítsa meg őt.” ( Morus Tamás)

Főoldal
Lelkiség
Régi magyar szentség
Becsvágy helyett: áldozatkészség
Ünneplés
A hét liturgiája
Katolikus szemmel
Lelki ismeret - A közélet szennye
Az európai kereszténység „alkonya”?
Egy kis történeti-statisztikai számvetés
Gyerek vagy iskola?
Az italboltban
Kijárat
Élő egyház
Golgotás szenthegy és klasszikus arány
Esztergomi ünnepi képek
Halottak napja a Reménység Szigetén
Idősek napközi otthona nyílt Tatán
A Máltai Szeretetszolgálat kezelésében
Templomjubileum
Három pápa titkára
Fórum
„A valóság Krisztusban van”
Az Olvasó írja
Fórum
Az örökkévalóság érintése
Magyar fogadalomtétel Umbriában
A felnőttek oktatása az elsődleges
Kateketikai konferencia a Manrézában
Egy budai hitoktató tapasztalataiból
Ahol a gyengék is fontosak
Értelmileg sérült fiatalok lelki kísérése és hitoktatása
Télen is fedél nélkül?
Fórum
Pápai érdekességek
Hamarosan adventet ünneplünk
Kalendárium gyerekeknek
Sándor Imre
nagyprépost, püspöki helytartó (1893-1956)
Szombathelyi Egyházmegye
Millenniumi ünnepség Zalaegerszegen
„Jöjjön el a Te országod...”
Konkoly István püspöki jelmondata és címere
Hívők a közéletben
A szombathelyi Katolikus Továbbképző Intézet legújabb képzéseiről
Lakótelepi templom közadakozásból
Ifjúság
Szent Pál és Barnabás nyomában Ciprus szigetén
Genetika a történelemtudomány szolgálatában
Gyorsétkezés — lassú étkezés
Rejtvény
Kultúra
A harangok
Könyvek az életemben — életem a könyvekben
Tévedések drámája
Az anya halála
Fórum
A lélek szótára - Az elégtétel
Rejtvény
Mozaik

Értékmentés hittel és ecsettel
A szenvedés virága
Bújdosók - A Térszínház Vörösmarty-ősbemutatójáról
Harang a Szentatyának
Szentek a Szent Péter téren

.

 

A harangok

Miközben a Kurszk nevű orosz atom-tengeralattjáró tragédiájáról és a mentés reménytelenségéről érkeztek a megrázó hírek, hirtelen egy korábbi operai korszak világhírű olasz basszistája, Nicola Rossi Lemeni jutott eszembe...

Úgy tudom, már nem énekel; nyolcvanéves, 1920-ban született. Nálunk 1959-ben járt először, feleségével, Virginia Zeani szopránénekesnővel. Rossi Lemeni a Faust Mefisztóját, a Don Carlos II. Fülöpjét és Borisz Godunovot énekelte, kirobbanó sikerrel. A budapesti közönség nemcsak egy széphangú énekest ismert meg benne — egy páratlanul alakító, nagy színészt is. Ugyanezekért az erényekért ünnepelte a publikum Virginia Zeani poétikus Mimijét és Traviatáját.

Nicola Rossi Lemenit négy esztendővel később, 1963-ban láttam a római Operaházban. De — nem a klasszikus reportoár valamelyik basszus szerepét énekelte... Ez az operai este az Örök Városban azért maradt meg bennem különleges emléknek, mert a mű, amelynek a zseniális művész a főszereplője volt — igazi huszadik századi, modern operakülönlegességnek számít...

Előbb valamit a zeneszerzőjéről és szövegírójáról; mind a kettő — Renzo Rossellini.

Vezetékneve ismerős, és ez nem véletlen, hiszen fivére ő Roberto Rossellininek, aki Róma nyílt város című filmjével az olasz neorealizmus „atyjának” számít.

A nála két évvel fiatalabb Renzo előbb zenekritikával foglalkozott, majd, a harmincas években mutatkozott be zeneszerzőként. Sok filmzenét írt. Ezek között van egy magyar vonatkozású érdekesség: ő volt a komponistája a Péntek Rézi olasz filmváltozatának. Természetesen Roberto Rossellini szinte valamennyi filmjéhez is ő írt muzsikát.

Az ő egyfelvonásos operáját, A harangokat láttam és hallottam 1963 kora nyarán az Operaházban.

Amikor a nagyhírű karmester, Oliviero de Fabritiis pálcája alatt megszólalt A Harangok zenéje és szétment a függöny — különleges operai színteret pillanthattam meg: egy kisméretű tengeralattjáró belső metszetét... Hatan vannak benne: a kapitány, a másodkapitány, a rádiós és három tengerész. A tengeralattjáró a víz fenekére süllyedt, valahol Kornwall partjainál. (Milyen különös! Kornwall, ahol valamikor Trisztán és Izolda járt...)

A rádiós egyre küldi a segítséget kérő jeleket, de mindenünnen csak a nagy csönd a válasz. Sikerül följuttatniuk egy bóját a tenger felszínére, abban reménykednek: hátha észreveszik valahonnan, hajóról vagy máshonnét.

Mozdulatlanul, feszülten ülnek a rádiós körül és reménykednek. (A várakozás feszültségét ritkán éreztem így színpadról áradni; ezért a nagyszerű operarendezőnek, Margherita Wallmannak járt köszönet...)

Talán harminchat órányi levegőjük van, s már elfogyott belőle nyolc. Ez hát az utolsó nap, ha nem mentik meg őket. „Tengerészek vagyunk, a zászlót szolgáljuk, helyt kell állanunk, bármilyen sors vár ránk” — mondja a kapitány; énekli Nicola Rossi Lemeni...

A másodkapitány emlékezik. Egyszer, halálos veszedelemben édesanyja könnyeire gondolt, amelyek különös ízét gyerekkorában érezte... És megmenekült! Tudta: édesanyja könnyeinek-imáinak köszönheti életét.

„Most mindannyiunkért imádkozik valaki” — suttogja a három egyszerű tengerész. Egy-egy pillanatra megcsillan előttük a csoda lehetősége. De — minden csöndes. A levegő már a végére jár. Csak a kapitány van még életben.

És egyszerre mintha kopogtatást, ütemes kalapácsütéseket hallana a tengeralattjáró mennyezete felől! Lehetséges, hogy rájuk találtak? Ám már a kapitány ereje is fogytán. S halála közelgő pillanatában a hajótesten koppanó ütések — harangszóvá, harangok csodálatos zengésévé alakultak át. Renzo Rossellini nagyzenekari harangzúgása töltötte be A harangok különleges operaszínpadát, és Nicola Rossi Lemeni a teljes mozdulatlanság feledhetetlen mozdulatával zárta le a művet, amikor lehullott a függöny.

Vajon a Kurszk tengeralattjáró nem hat, de sokszor hat halálba indulója mire gondolt: ki-ki az édesanyja könynyeinek ízére, imádságainak messzire sugárzó erejére, erre a gyönyörű és oly tragikus emberi üzenetre?! Meghallották-e ők is, mint A harangok kapitánya, a hajótesten a kopogásokat? És, ugye, végső pillanataikban, nekik is szóltak a harangok?

Hiszen mindannyiunkért szólnak a harangok.

Dalos László

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu