„A valóság Krisztusban van”

Görbe József könyvének címe a fent idézett páli ige (Kol 2,17). Igen örvendetes dolog, hogy egy katolikus pap plébániai tevékenységei közepette, időt talál arra, hogy mélyen elgondolkozzék keresztény hitünk csodálatos valóságáról, és gondolatait eredeti stílusban másokkal is megossza. Görbe József könyvével ráébreszt bennünket arra, hogy az igazi „valóság” valóban Krisztusban van.

A könyv azzal a kérdéssel kezdődik, amelyet minden gondolkodó embernek fel kellene tennie magának. Van-e értelme és célja életünknek? A hívő ember ezt a célt a végtelen Istenben találja meg.

Jót tesz a teológusnak, ha elmélkedéseiben a költőkre is hallgat, hiszen ők különösen mélyen sejtik és sejtetik meg az emberi lét e nagy problémáját. Ezért olyan üdítő a könyvben gyakran József Attila és különösképpen Vasadi Péter költők szavaira lelni. Az első fejezet az időről és annak „teljességéről” szól. A Krisztusba vetett hit az idő kezdetét és végét, a születést és a halált az isteni szeretet csodájaként éli meg. Az idő minden pillanata ugyanis Jézus „órájából” nyeri értelmét és célját. Jézusban látható alakban megjelent a láthatatlan Isten, és ő mindent hazavezet az Atyához. Jézus jóvoltából minden pillanat nyitva áll arra, hogy beléphessünk Isten életébe. A beteljesedés felé vezető út, örök jövőnk maga Krisztus.

A második fejezet a történelemről elmélkedik, amely nem értelmetlen körforgás, hanem egy határozott cél felé tart. Isten akaratát követve úttá tehetjük a történelmet. Ha hittel és szeretettel járunk ezen az úton, akkor mindennek van értelme. A lelkiismeret „az igazság temploma” bennünk. Nem kényszerítő, hanem a szabadságunkat felszínre hozó szellemi erő. A világba küld minket, hogy cselekedeteinkben a szeretet által igent mondjunk a valóságra. A lelkiismeretben az Isten szól hozzánk, hogy harcoljunk a rossz, a valótlanság ellen.

Lelkiismeretünk azért lehet „együtt tudás” az Istennel, mert a szellemünk a megismerésben a valóságra, Isten igéjére hangolt. Aki önzetlenül szeret, az a saját személyes életébe von be mindenkit.

A harmadik fejezet az Isten országáról beszél. Minthogy az Atyaisten a Fiú által teremtette a világot, ezért Krisztus valamiképpen mindig jelen volt a világban, és így Isten egyetemes üdvözítő akarata miatt a világ mindig is a megváltottság állapotában van. A Jézus Krisztusban testet öltő Isten jelenléte lesz pedig az egész történelem kovásza. Isten országának növekedése a felebaráti szeretet alakját ölti magára. Jézus meghalt a kereszten, hogy a bűnt és a halált legyőzve nekünk adhassa önmagát. Az ő szenvedése képes szabaddá tenni minket arra, hogy őszintén, szeretetben elajándékozhassuk önmagunkat Istennek és embertársainknak. A történelem lényegét a Krisztustól kapott új szívünkben találhatjuk meg. Amikor azt mondjuk, hogy Isten családjának tagjai vagyunk, akkor azt állítjuk, hogy Isten bevon minket saját életében, életet adó megismerésébe, isteni öntudatába.

Ezt követően a személy tulajdonságairól elmélkedik a szerző. A személy „közölhetetlen”, de ugyanakkor „átjárható”. Ez látható a Szentháromság személyeiben is. Az ember pedig akkor lesz igazán önmagává, amikor magára ölti Krisztust, vagyis fölragyog benne az ő jelenléte. Ahogy a megtestesülésben Isten össze nem keveredve személyes egységbe lépett az emberrel, úgy a krisztusi megváltás minket is szétválaszthatatlanul Jézushoz köt, mert az egyházban egy test, egy lélek lettünk vele. Amikor Jézus belép az életünkbe, akkor azon kezd munkálkodni, hogy úttá tegyen minket, hogy az „én”-ünk ne önmagába záródjon, hanem hogy megnyíljék és őhozzá vezessen. Jézus az igazság, és ha tőlünk telhetően mindent megteszünk az igazság megismeréséért, akkor nyitottak leszünk a valóság befogadására. Az igazság megszentelő ereje abban keresendő, hogy megnyit minket Isten befogadására. Az igazság nem csak kinyilvánító, de valamiképpen „átlényegítő” erő is, mert Krisztus maga az igazság, és ő saját Lelkét, az Igazság Lelkét adja nekünk, hogy a Lélek vezetésével eljussunk minden valóság alapjához és forrásához, az Atyához. Isten életéről tudjuk, hogy az nem más, int a szeretet. És azt is tudjuk, hogy csak akkor lesz számunkra Isten élete láthatóvá, amikor hasonlók leszünk hozzá. Ez a hasonlóság nem tünteti el a különbözőségeket, ellenkezőleg, minél inkább hasonlókká leszünk hozzá, minél inkább egyek leszünk vele, annál inkább fogjuk látni a személy lényegét, vagyis azokat az utánozhatatlan egyediségeket, amikben testet ölt az a végtelen szabadság, amit a Szeretetnek nevezünk.

A könyv rövid zárófejezetének címe: Életünk Krisztus, ebben a szerző összefoglalja az egész mű gondolatmenetét.

(Kairosz Kiadó. A könyv az Új Ember könyvesboltban kapható.)

Nemeshegyi Péter SJ

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu