|
Az örökkévalóság érintése Magyar fogadalomtétel UmbriábanHarangzúgás fogadja a hosszú út után megérkező zarándokokat a szenteket termő Umbria (Olaszország) szívében magasodó Monte Coronán. Igyekezzetek, most kezdődik a vesperás — mondja egy eléjük siető zarándoktárs. A kápolnában már a helyükön állnak a Betlehemről, Szűz Mária mennybevételéről és Szent Brúnóról nevezett Monasztikus Család tagjai, fejüket csuklya fedi. A kelet liturgikus kincseiből átvett imádság nyitja az esti dicséretet: „Szent Isten, Szent Erős, Szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk”. Bár a remeték napjában csak kétszer végzik együtt a zsolozsmát, a férfihangok teljes harmóniában szólnak, dicsérik és kérik Istent. Az összhang alapja bizonyára a közös hivatás: Isten kiválasztása alapján a magányban és a csendben az ő színe előtt járni szentségben és igazságban. Az Efezusi levél bevezetőjének e gondolata fogant meg a hét alapítóban, amikor 1950-ben létrehozták e monasztikus közösséget. Először a női, majd 1976-ban a férfi ág alakult meg. A XVI. századból származó Assunta Incoronata, vagyis a mennybe felvett és megkoronázott Szűzanyáról nevezett monostort 1989-ben élesztették újjá a szerzetesek. Október 21-e nagy nap: az első magyar novícius, Simeon testvér teszi le ideiglenes fogadalmát. A szentmise bemutatására felkért Ternyák Csaba érsek, forgalmi akadályok miatt késik. De ez senkit nem bosszant: ez a nap az ünneplésé. A hamarosan megérkező érsek úr szentbeszédében méltatja azt a szolgálatot, amit a szemlélődő szerzetesek az egyházban végeznek. Befejezésül emlékezteti Simeon testvért a korona hármas jelentésére: a Monte Coronán vagyunk, a monostor pedig a megkoronázott Szűzanya nevét viseli; a rózsafüzér olasz neve corona, amelynek segítségével a Szűzanyával együtt elmélkedjük át megváltásunk titkait; a millenniumi év Szent István koronáját is felidézi, s ez emlékeztesse Simeon testvért magyarságára, s arra, hogy imáit és áldozatait a magyar népért is felajánlja. A fogadalomtételt a keleti forrásokból merített monasztikus katekézis vezeti be, majd az elköteleződési szándék kinyilvánítása következik. A tonzúra és a kórusruha felvétele után Simeon testvér a perjel kezébe leteszi első, öt évre szóló fogadalmát. A francia anyanyelvű elöljáró a közösség nevében, szépen kiejtett magyarsággal elfogadja a fogadalmakat, és megígéri, hogy a közösség segítségére lesz Simeon testvérnek az Istennek szentelt életben. A templomi ünneplést agapé és kötetlen beszélgetés követi. A kérdések nem fogynak el, de a leglényegesebbet senki sem teszi fel. Nem meri feltenni? Mi az, mai egy fiatalt erre az életre vonzza? A kérdés nem is jó. Ki az, aki egy fiatalt erre az életre vonzza? Ezt viszont fölösleges megkérdezni, mert a választ mindenki tudja. Az ott töltött két nap alatt csaknem minden program az előre bejelentett időpontnál később kezdődik. Az időnek azonban itt másodlagos szerepe van. A hosszú liturgiák percnyi felvillanásnak tűnnek. Aki péntek este meg akarja tudni a perjel atyától, mikor lesz vasárnap a szentmise, azt a választ kapja, hogy majd holnap meglátjuk. Ez csak azokat bosszantja, akik az időpontokkal teli naptár nyomása alatt élnek. A remeték határidőnaplójába csak egy időpont van felírva, amelynek várásában naponta számtalanszor felsóhajtanak: Marana Tha! — Jöjj el, Uram, Jézus! Aki Monte Coronán járt, az szívében az örökkévalóság érintésével távozott. Szabó Tamás
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|