|
|
Élet és liturgia Ünneplés Az egyik templom fiataljai között szóba került, hogy a vasárnapi misékre sokan késve érkeznek. Az a vélemény is elhangzott, hogy valójában nem tudják, mire is jönnek. Pedig egy hangversenyre, színházi előadásra pontosan elmennek. Sőt, ha nem az igényüknek megfelelő színvonalas előadást látnak, vagy hallanak, kidobott pénznek tartják a jegy árát, és méltatlankodásuknak hangot is adnak. Talán van is valami alapja az előbbi megállapításnak. Érdemes lenne megkérdezni — amint évekkel ezelőtt Jézus Krisztus személyével kapcsolatban megtették —: mit jelent a szentmise az életében. Színes kép állna elénk a vallomásokból. Lehet, hogy elég sablonos válaszokat kapnánk, de biztosan lennének igazi pozitív megnyilatkozások is. Elmegyünk, mert Isten parancsolja, kell az embernek valamilyen hit, jó az Isten házában lenni stb. Ha pedig utána véleményét kérnénk, hogy a szentmise és minden liturgikus cselekmény ünneplés, bizonyára többen értetlenül néznének, és azt kérnék, hogy magyarázzuk meg. Tudatosítani kell: maga Jézus hív össze minket. A meghívás mindenkinek szól, aki a keresztség szentségében Isten gyermeke lett. Ahogy életútján előre halad, annál inkább meg kell éreznie, hogy Jézus hívásának tesz eleget. A szülők tiszteletreméltó feladata, hogy erről a meghívásról beszéljenek és életükkel példát mutassanak. Ezt kell tovább nevelni az iskolás korban, míg a kamaszt és az ifjút, hozzá kell segíteni, hogy minél inkább meghallja az Úr hívó szavát. Jézus maga tevékenykedik a liturgiában. Csak ez már nem az a „test szerinti tevékenység”, hanem a liturgia jelei és szimbólumai által végzi. Egyháza által köszönt, bűnbánatra int, tanít, felszólít a mennyei Atya dicséretére, és útitársunk a földi vándorlás során. És még sorolni lehetne sokféle tevékenységét. Az ünneplés alapja az Isten üzenetének hirdetése. Kibontakozik előttünk Isten nagy szeretete és gondoskodása különösen Jézus Krisztus által. Azt még könnyen elfogadjuk, hogy a szentmisén két vagy három részletet olvastat fel az egyház a Szentírásból, és a zsoltárokból vett részletekkel még jobban elmélyíti a hallottakat. De azt már nehezebben értjük, miért kell az áldásoknál, a bűnbánat során vagy a betegek keneténél is legalább egy-két mondatot idézni a szent iratokból. Nagy ajándékokat kapunk, amelyeket nem lehet kellő felkészítés nélkül átadni. És ezt így cselekszi az egyház. Amikor már eléggé ráhangolódtunk és felkészültünk az ünneplésre, akkor adja nekünk Jézus az értékes kincseket, a láthatatlan adományokat és ajándékokat. Asztalához hív ünnepelni, kiemel a földi világból abba a másik világba, ahova lépteinket irányítja. Mennyire meghitt pillanatok, amikor a kenyér és bor színe alatt jelen lesz köztünk, amikor a szentségi színek alatt találkozunk vele. Az áldozás utáni könyörgések annak örömét fejezik ki, hogy a találkozás már előre jelzi azt a végső, boldog találkozást az Úrral. Az ünnepélyességet az is emeli, hogy itt nincs személyválogatás. Mindenki, aki Krisztus közösségébe tartozik, hivatalos az ünneplésre. Itt nincs rang, szegény vagy gazdag, tudós vagy kétkezi munkás. Itt csak meghívott van, aki meghallotta és elfogadta a hívó szót. Jézus maga köt össze minket, bekapcsol szeretetébe, és gazdagít. Az Úr asztalánál mindannyian ugyanazzal az „Ámen” szóval valljuk meg hitünket. A bűnbánat szentsége találkozás az irgalmas Krisztussal, bevalljuk szégyenünket, gyengeségeinket. Ez is ünneplés? Igen, mert az Úr az egyház szolgálata által megbocsát és békét ad — imádkozza a feloldozási imában a gyóntató pap. És ez — ha nem is érezzük — az egyház boldog ünneplése a megtért gyermeke fölött. A temetés is ünnep, mert a földi vándor megérkezik az Örök Hazába. Ez vigasztalás is mindig az emberi fájdalom felett. Krisztus egyháza által tehát ünneplésre szólít. Nekünk annyit kell tennünk, hogy a rohanó világot magunk mögött hagyjuk a Krisztussal való találkozás miatt. Verbényi István
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
