 |
 |
 |
 |
2000.
július 16. |
Veszprémvarsány Szent Adalbert temploma. Összeállításunk a Pannonhalmi Területi Apátságról |
.
 |
|
 |
|
|
|
|
|
|
|
Az Olvasó írja Civil áldozatok is voltak…Az utóbbi időben bátran és sokat írnak az elmúlt negyven év kommunista diktatúrájának papok és szerzetesek elleni akcióiról. Kevés szó esik azonban a hívek ellen folytatott akciókról. Szeretnék néhány példával szolgálni a saját életemből vett egy-két esettel. 1936-ban születtem Lajosmizsén. Gimnáziumi tanulmányaimat a kecskeméti piarista gimnáziumban végeztem, és 1956-ban érettségiztem. Utána még három alkalommal is tovább tanultam és mint elektrotechnikus dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Pályafutásom harminchárom évéből mintegy huszonhetet abban a bizonyos „elmúlt diktatórikus rendszerben” dolgoztam le. Munkahelyeimen sehol sem vették jó néven, hogy egyházi iskolában végeztem középiskolai tanulmányaimat. Ezt több helyen nyíltan a szemembe is mondták. Annak ellenére, hogy képességeimet mindenütt elismerték, a diktatúra évtizedeiben szinte soha nem kaptam prémiumot, vagy más egyéb elismerést. Mi volt ez, ha nem negatív diszkrimináció? Éppen ezért boldognak érzem magam, hogy mindez már a múlté. Csak nagyon sajnálni tudom, hogy ma már mint nyugdíjas kívülállóként figyelem az országban zajló eseményeket és fejleményeket, aktívan szinte semmit, vagy legalábbis igen keveset tehetek, hogy az ország fejlődjön, előbbre lépjen és tisztuljanak meg az emberi fejek a diktatórikus korszakban szervezett „fertőzésektől”. Németh Endre Az egyházmegye legidősebb papja Hádám Imre 89 éves plébános ez év július 2-án a szombathelyi székesegyházban tartotta vasmiséjét. Hatvanöt éves papi tevékenysége alatt Krisztus és az emberek szolgálatát csendben s a legnagyobb lelkiismerettel végezte. Küldetésének nagy részét községekben – a városoktól távol – az adott időszakban nehéz körülmények között végezte. Soha nem kérte a könnyítést, — akkor sem amikor meggyengült egészségi állapota miatt csak nagy nehézségek közepette láthatta el a filiák papi feladatait. Papként élte meg és küzdötte végig a II. világháború időszakát, az orosz megszállás lelki és fizikai megpróbáltatásait, testével is védve az Oltáriszentséget a nehéz időkben. Soha nem törekedett rangra, elismerésre, kinevezésre, püspökeitől is csak munkát, feladatot kért. Igyekezett jó pásztorként élni, szolgálni. Megbecsülte minden állomáshelyén az Isten házát, azt minden erejével szépítette, gyarapította. Az egyházközségi közösségek kialakítását, lelki épülését mindig szem előtt tartotta. Maga szerénységben, már-már szegénységben élt, létező forintjait megosztotta az elesettekkel, a rászorulókkal. Mindezt észrevétlenül tette. A főparancs, a szeretet hatotta át élete mindennapjait. A Mindenható hosszú élettel jutalmazta a hivatással töltött dolgos éveit. Még ma is, a 90. életév küszöbén is szolgálhatja a székesegyház híveit. Naponta mond szentmisét, rendszeresen gyóntat, immár nyugdíjasként, a Szombathelyi Egyházmegye legidősebb papjaként. L. R. Volt már tere a pápának… A legutóbbi lapszám Élő egyház oldalán jelent meg a „Teret kap egy pápa” című cikk Szerdahelyi Csongor tollából. Nagyon helyesnek tartom, hogy Szécsényben, ahol XI. Ince pápa családjának leszármazottai éltek, illetve élnek, teret neveznek el róla. Téves azonban az a kitétele a cikknek, hogy országunkban nincs közterület elnevezve pápáról. Éppen XI. Ince pápáról lett elnevezve Gyulán egy utca. A korábban Keskeny utcának nevezett közterület 1936-ban, Buda vára visszafoglalásának 250. évfordulóján kapta meg Ince pápa nevét. Érdekessége a dolognak, hogy ezt az utcát az 1945, illetve 1948 utáni névváltoztatási hullám is elkerülte: amikor Wenckheim és Klebelsberg, valamint a helyi notabilitások, mint pl. Göndöcs Benedek apát plébános (aki nemcsak helyi, hanem országos tisztséget is ellátott), K. Schriffert József és társaik elvesztették utcájukat, Ince pápa megtarthatta azt, s tartja is folyamatosan. Természetesen ez nem von le semmit a cikkben taglaltak jelentőségéből. Hutter Károly Gyula Nem az első Mindszenty-szobor
Örömmel várjuk mindig az Új Embert Kanadában, itt, Vancouver városában, a Magyarok Nagyasszonya templomában, ahol annak idején szeretett és áldott Mindszenty bíborosunk meglátogatott minket.
Olvasom a június 11-i számban a „Mindszenty-szobor Lakitelken” című cikkben, hogy felavatták a hercegprímás első magyarországi köztéri szobrát. Ez a megállapítás nem felel meg a valóságnak. 1999-ben Fejes Zoltán rendőr őrnagy meghívására meglátogattuk az első köztéri Mindszenty-szobrot Törökszentmiklóson – lásd a képet. Köszönet illeti az Új Ember szerkesztőségét azért a munkáért, amit tesz a haza és a magyar nemzet érdekében. Isten segítse önöket a továbbiakban is. Bendó László és családja Kanada
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
