Isten rejtekén

Alexius

Szarvasgedén, a Cserhát dombjai között – szemben a Mátrával – legendás Mária-képet őriztek a barokk kápolnában. Úgy tartják, a kegyúr, a Velics család adományozta a helynek. A kép őse a római S. Alessio azaz: Szent Elekről „beszélő” Boldogasszonyképe, melyet az aventinusi görög s bencés kolostor előde: az ősi római patricius szülők háza fogadott falai közé, amikor a mezopotámiai Edessából megtért fiuk – ismeretlen koldusként – magával hozta a képet. Miről beszélt a Boldogasszony? Az őrnek szólt még az edessai templomban, hogy hozza be az ifjú embert az egyházba, mert „Isten embere”. Alessio ekkor megijedt, megszökött, de a beszélő kép másolatát magával vitte Rómába. A Madonnát aztán – mint kegyképek történetében többször olvasni – tovább másolták. Az egyik másolat Nagyszombatba került, ahol 1708-ban könnyezett. A könynyező Anyáról buzgósági könyvek, újabb festmények készültek. Így jutott egy „szentkép” a nógrádi dombok közé.

A képkultusz titokzatos történeténél már csak Alessio: Alexius: Elek históriája rejtelmesebb. Már a név maga. Az Alexandros (Sándor) rövidebb formája, történeti, poétikai háttérrel (de családi szokással is – a gyakorlatban), melyet a görög Alexios igazol, latinosan: Alexius. A Nagy jelzővel illetett Sándor ekként változgatott, becéződött, hogy aztán a középkorban (rövidített) Alexios – Alessio – Elek külön pályára térjen, s szentjét az ókori fiatalember szentségében: Alexiusban lelje meg, akiről az Arany Legenda s más legendák szárnyán terjedt el, hogy az esküvője napján váratlanul eltűnt az aventinusi házból, s a messzi Keletre bujdokolt remetének, majd tizenhét év múltán ismét visszajött, s a házuk lépcsője alatt húzódott meg. Senki föl nem ismerte, járt-kelt a téren, találkozott apjával, volt jegyesével, de folyton hallotta az égi jelzést: „Föl ne törd a titok-zárat, vezekelned kell.” Így halt meg, s akkor a harangok húzatlan megkondultak – írja a legenda. Teste illatozott, kezében levél, benne a neve. Az akkori pápa: I. Ince kísérettel érkezett az elhunythoz – tiszteletadásra. Az ismeretlen koldus már a legmagasabb lépcsőfokra lépett, az égiek közé. Megragadta életével a középkor lelkületét, temploma ott áll az Aventinuson, XII. századi tornya jelként vonzza a zarándokot, és azt a történetet mondhatná tovább, amely I. Benedek pápához kötődik, aki 977-ben a szaracén üldözte görög pátriárkának átadta a VII. században emelt, vértanú Bonifác emlékét őrző bazilikát. Ennek előde kicsi oratórium volt; építtetőjének a neve megegyezik Alexius anyja nevével, Aglaéval… A X. századtól a pátriárka jóvoltából – mert ő hozta magával Damaszkuszból Alexius kultuszát – kettős védszentű a templom: Bonifác-Alexius.

Bonyolult kor, váltóidőszak, s már kilépve a legendák aranyfüstjéből – történelemmé válik Alessio monostora, temploma Rómában: ide húzódik utolsó térítő útja előtt Adalbert, itt végzi önsanyargatásait két vándor-remete: az olasz Romuald s a délitáliai Nílus; követik a minden gazdagságot elhagyó, ismeretlenné vált egykori római patríciust, aki korán fölfedezte: egyetlen út van csak, az örök jeruzsálemi. De megtért ide – a remeték vonzalmában – az Imperium Romanum – Római Birodalom keresztény szellemű újraálmodója, a fiatal III. Ottó császár, aki zseniális nevelőjével, lelki partnerével Róma újratámasztásában: Gerberttel, a II. Szilveszterként ismert pápával Nagy Károly rajongója volt. Istvánunk – így vagy úgy – ismerte mindkettőt. S az avantinusi szentélyt is ismerhette. A tudós Győrffy György azt mondja: „Abony-Szentkirályon volt az a királyi lak a Szent Elek kápolnával, amely Sanctus Alexius patrociniumával Róma-aventinusi kapcsolatokra utal. Itt tölthette a szent király utolsó napjait, és ide tehető halálának a helye.”

Mi minden kiderülhet még! Az már tudott, hogy a középkor sok férfia Elek nevét viselte a keresztség által, s hogy III. Béla királyunkat a bizánci udvarban még Alexiosnak nevezték. Írják, Szent Elek ihlette Imre herceg fogadalmát (is) és lett az ifjúság példája.

Sík Sándor az első háború utolsó évében vetette papírra Alexiusról szóló misztérium-drámáját, melyet Bárdos Lajos foglalt zenébe. (Miért nem halljuk gyakrabban?)

Századok gátjain átlépő virrasztó emlék az Alexiusé! A szeretet angyalképe a tűnő-múló időben, mégis a látható alaké, akinek titka a szenteké, s őket ki érti meg bármely korban is?

„Elrejtő lépcsők –
Fönti szentély.
A ház: emlékek otthona
Több, mi a létben fenn-
maradhat: zarándok-voltunk
mámora – szentség a gyönge
testbe zárva – felül az
anyag természetén.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu