Lelki ismeret

Kinek fájnak a magyar ünnepek?

Már régóta nem neheztelek, nem érzek sértődöttséget, csak csodálkozom. Hogyan lehetséges, hogy (elég bőven) akadnak olyan magyar honfitársaim, akik kifejezetten utálkozva tekintenek a magyar keresztény hagyományokra? A kereszténység és a magyar államiság idén egybeeső nagy ünnepén különösen furcsák e fanyalgó hangok, mintha még mindig a múltunkat akarnák végképp eltörölni a szétporlott előző rendszer csalódott aktivistái. Legutóbb a budapesti világkiállítás lemondása idején éreztem ezt a pragmatikus utálkozást: „mit rázzuk a rongyot, ne mutogassuk a szegénységünket, inkább emeljük a nyugdíjakat, építsünk kórházakat stb.“ A nyugdíjakat nem emelték, kórházak nem épültek (csak le), az expó azonban tényleg elmaradt. Most ugyanezek az emberek a millenniumi zászlók költségeit firtatják, inkább az ár- és belvízkárosultaknak adnák azt a pénzt – vélekednek, akik összeborzadnak, ha nemzeti színű zászlót látnak középületen lobogni. Mindez azért jutott eszembe, mert a Népszabadságban (2000. július 1.) egész kolumnás cikk szólt Az idők jeleiről és arról, hogy „történelmi egyházainknak haladéktalanul fel kell hagyniuk nemzetegyházi ábrándozásaikkal, és vissza kell térniük az eredeti egyetemességhez”. És innen következik az igazán bosszantó és elképesztő idézet: „A magyar katolikusok vezetőinek többsége mintha továbbra sem vette volna észre, hogy hatalomkultiváló tradicionalizmusával a közéletben puszta kulisszát képez különféle kétes közszereplők fellépéseihez. Ennek az is oka, hogy nem került sor a hatalom és a hit kapcsolatát tisztázó alapkérdések felvetésére. Így annak megvitatása is várat magára, hogy vajon mennyire keresztény, és egyáltalán mi értelme van – a test pogány kultuszának és a politikusok némelyikének nyújtott ingyenes pr-támogatáson kívül – egy halott király testrészének országszerte való körbehordozása. Aminek kapcsán természetesen az is felvetődik, hogy nem kellene-e végre megadni a nagy királynak a végtisztességet: eltemetni temetetlen testrészét s vele együtt végbúcsút mondani a hatalom lokális kultuszának?”

Rossz indulatú, tudatlan, brutális szöveg ez. A történelmi és teológiai ismeretek hiánya nyilvánvaló. Szent István jobbjának eltemetése egyúttal azt is jelentené, hogy nagy királyunk és összes szentünk valamennyi ereklyéjét is sürgősen el kellene földelnünk, nehogy emlékeztessenek kereszténységünkre és magyarságunkra. A „hatalomkultiválás” és „a hatalom lokális kultusza” értelmezhetetlen politikai vagdalódzás a jelenlegi kormány felé, mely – ellentétben a Horn-kormánnyal – tisztában van a történelmi egyházak nemzetépítő szerepével, közösségmegtartó hagyományaival. Nem szívesen példálódzom a Népszabadság cikkírójához nyilván közelebb álló Leninnel, aki ugyancsak államalapító volt, de korántsem szent, s még az ő mumifikált maradványait sem adták át az anyaföldnek, egy destruktív eszme tömeggyilkos alapítója (állama már szétesett) a szovjet aktivisták valóban pogány tiszteletét élvezi a mai napig. Nekünk, magyaroknak ezeréves államunk van, és hatalmas szentjeink, történelmi hőseink. Ti, kedves honfitársaink a Népszabadságnál, zarándokoljatok Leninhez. Amíg lehet.

Szentmihályi Szabó Péter

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu