Illés Sándor

A paripa

Barbara asszony, a szomszédomban lakó özvegy, gyakran meghív magához egy feketére. „Jöjjön csak át bátran, kedves, péntek délutánonként szép kis társaság gyűlik nálam össze. Még az Óbudán lakó Eszterke is eljön ilyenkor... Várjuk...” És én szívesen megyek Barbarához péntekenként, mert remek kávét főz és csodálatos ízű a diópálinkája is. Keszthelyi rokonai küldik neki.

Azóta alakult ki ez a pénteki összejövetel Barbaránál, amióta megdrágult a telefon. Olcsóbban jönnek ki a nyugdíjasok, ha találkákon beszélgetik ki magukat, elmennek akármilyen távolra is, hiszen a közlekedés ingyenes a számukra. És hol lehet máshol olyan ízletes, omlós mazsolás kuglófot kapni, mint Barbaránál?

A múlt pénteken érdeklődéssel hallgattam végig, mi mindenről fecsegnek ezek az idős asszonyok. Eszterke könnyes szemmel újságolta, hogy náluk, Óbudán meghalt egy ismerőse, s alig temették el, kimúlt a kanári madara is. „Kedves asszonya után ment, úgy szerette!”

„Én tudok egy olyan történetről – ízlelgette a kávéját Mária asszony, akinek platinaszőkére volt festve a haja – amikor az elhunyt hűséges kutyáját egy reggel a temetőőr volt gazdája sírja mellett találta...”

A beszélgetés során az is kiderült, hogy a társaság nemcsak az állatok hűségét bizonyító történeteket tud, valaki közbeszólt, hogy a növények is érző lények és virágokkal is kialakulhat bensőséges kapcsolat. Neki rég elhunyt édesanyja mesélte, hogy a nagymama halála után a szobavirágok, amelyeket mindig a nagyi öntözött, elhervadtak, meghaltak. Hát nem csodálatos ez az élet?

Kavargattam a kávém, de megéreztem, hogy több szempár is felém figyel. Bele kellene kapcsolódnom a beszélgetésbe, amióta itt ülök, csak kukán hallgatok.

Letettem kezemből a kávéscsészét és körülményesen megköszörültem a torkom.

„Nekem is van hasonló izgalmas történetem, még gyermekkoromból – kezdtem és behunytam a szemem, hogy magam elé idézzem a történet szereplőjét, azt a szürke, kócos szőrű gebét, Varga Pista bátyám lovát. Egy falusi, tanyai lóról... bocsánat, paripáról mesélnék – helyesbítettem. Mert Szultán mégsem egy közönséges gebe, nem is csak ló, megérdemli, hogy paripának nevezzem. A ragaszkodás és a szeretet példaképe marad számomra örökre...”

Így kezdtem, aztán a ránk szakadó csendben mesélni kezdtem Szultán történetét. Varga Pista bácsi egy romos tanyán húzta meg magát öreg korára. Csak elvétve járt be a faluba, ilyenkor szótlanul ballagott nagy csizmáiban és kötőféken vezette Szultánt. Mint más a kutyát. S ha megállt valakivel beszélgetni, a ló a vállára hajtotta a fejét. El nem váltak volna soha egymástól. „Nem unod te ott kint a határban egyedül az életet?” – kérdezgették az ismerősei. Nevetett. Mert hogy ő nincs egyedül, a Szultán vele van, s nemesebb társaságra nem vágyik. „Szultán az én barátom” – jelentette ki.

Aztán elérkezett a drámai nap! Csütörtök volt, emlékszem, piaci nap, amikor őrült vágtában végigszáguldott a falu főutcáján a vadul nyerítő Szultán. Valami nagy baj történhetett! Kiszeli Panni néni megesküdött, hogy ő hallotta, amikor a ló bekiáltott vad nyihogással a községi orvos házának udvarára: Segítség! Segítség! Aztán vágtatott tovább, felborítva a piaci kofák kosarát; nyerített, rázta a sörényét, kapált a lábával.

Mire azonban a riasztást megértve kiértek a tanyára, Varga Pista már nem élt. Szétvetett karokkal hanyatt feküdt az udvaron, mellette nyihogott és sírt a Szultán. A paripa a temetőbe is kikísérte a gazdáját, éjszaka ki akarta ásni a sírból. A temetőcsősz, Andris bácsi mesélte ijedelemmel a hangjában, hogy beszélt is hozzá. Aztán eltűnt, soha senki nem látta többé Szultánt a faluban...

Befejezve a régi történetet köszönés nélkül kisurrantam Barbara asszony lakásából. Nem mondtam el nekik, hogy én azóta is gyakran találkozom Szultánnal. Éjszaka néha arra ébredek, hogy vágtázva közeledik, szinte látom is magam előtt, lobog a sörénye, orrlikai kitágulnak, kapál a lábával, s nyerít felém valamit. Nem értem!

Talán azért, mert nem is az a régi Szultán kísért meg ilyenkor, hanem az ifjúság elfelejtett paripáit hallom szívemben dübörögve visszatérni.

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu