|
Dohogás helyett... Az egyetemi felvételi vizsgák lezárultával évről-évre értékelő írások, többnyire elmarasztaló megállapítások, „Lapszél”-rovatba illő esszék jelennek meg oktatási rendszerünk hibáiról, a diákok felkészületlenségéről és általánosműveltség-hiányáról. Dohogunk, hogy nem tudnak verseket, megdöbbenünk földrajzi tájékozatlanságukon, s fájlaljuk, hogy Szlovákiáról sokan csak azt tudják, hogy ott síelni, Horvátországról meg azt, hogy ott napozni lehet. A vallási ismeretek hiányáról tanúskodó komikus (inkább tragikomikus) „aranyköpések” önmaguk kitöltenék rovatunk számára rendelkezésre álló teljes oszlopot (s bizony ebben része van nem egy, a katolikus egyetemre plébánosi ajánlással pályázó diáknak is!), de dohogás helyett érdemes a dolgok mélyére nézve inkább a kiváltó okokat keresni. Sokat mondanak például a felvételi dosszié részét képező diák-önéletrajzok. Míg egyre inkább gyakorlattá válik az úgynevezett menedzser-típusú önéletrajz-készítés (mikor – természetesen a számítógépes szövegszerkesztő program révén mutatósan elrendezve - időben visszafelé, tőmondatokban sorolva tüntetik fel az iskolai végzettségeket, vizsgákat, az amerikai meg a nyugat-európai diákcsere-programokban való részvételt, s melyből nem maradhat ki a hobbyk felsorolása sem), addig – 18-20 éves érett fiatalemberek tollából! - egyre sűrűbben olvashatók az olyan mondatok, hogy „anyukámmal élek, mert szüleim elváltak, s apukámat nem ismerem” („nem tartom vele a kapcsolatot” stb.), de szokatlanul magas számban szerepelnek az olyan szavak, mint a „boldogság”, „szeretet”, „szeretethiány”. A diákok közt élők, illetve a velük foglalkozók körében évről-évre erősödik az a tapasztalat, hogy egyre több a vigaszra vágyó fiatal, s például durva beszédük ellenére éhezik a szépet, s igénylik a minőséget. Csak hát fel kellene nekik mutatni! Például a tanár, mikor síelni viszi diákjait, néhány órára (uram bocsá’, egy-két napra) megállna Besztercebányán, Lőcsén vagy Késmárkon. Vagy ha az adriai fürdőzés előtt láthatnának néhány Csontváry-képet és átismételnék középkori történelmünket. Tovább menve, ha a fizikaórán megtanulnák, hogy miért vörös a lemenő nap, vagy ha tudatosítanánk bennük, hogy nemcsak panamázásból meg tocsikolásból áll a közélet, de voltak (s vannak) szép számmal Deák Ferenceink meg Baross Gáboraink is. S ha nem a tévécsatornák erotikus thrillerei jelentenék kamaszodó gyermekeink számára az esztétikai élményt, hanem mondjuk Rodin Örök tavasza. Ne dohogjunk tehát, hanem minden alkalmat megragadva, makacsul közvetítsük feléjük az idősebbek által felismert, s például Sík Sándor által oly kifejezően megfogalmazott igazságot: „Ember, a szépség a hazád! / Te nem lehetsz az ördögé.” -szá-
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|