Uj Ember

2000. július 16.
LVI. évf. 29. (2712.)

Veszprémvarsány Szent Adalbert temploma. Összeállításunk a Pannonhalmi Területi Apátságról

.

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Aranymise
Kinek fájnak a magyar ünnepek?
Dohogás helyett...
Pályadíjas mű
A hívő
Élő egyház
Boldogi búcsúban
Katolikus és magyar központ
Tanulmányi és közösségi házat avattak Marosvásárhelyen
Egy kálvária avatás személyes bája
Új Szent István-szobor Kunszálláson
A Váci Egyházmegyéről a TV-ben
Élő egyház
A „géntérképről“ — józanul
Konstantinápoly küldöttei Rómában
A börtönök szentévi napja
Orvostudomány és emberi jogok
Franciák a házasságról és családról
Pannonhalmi apátság
„Bencés birtokok” a Bakony peremén
Fórum
Köszönet az egyháznak
A parlament elnökének levele
Európában is egyedülálló információs technológiai képzés
Új karral bővült a Katolikus Egyetem
Mentsük meg Tápé „világörökségei”-t
A lencse
Nem elegyedik?
Kúltúra
A paripa
Raksányi Gellért hetvenöt éves
Az interjú
J. atya legendáriuma
Különös világ
Igaz történet
Ifjúság
A dormándi világjáró
Száz éve született Remenyik Zsigmond
Európa új védőszentjei
Edith Stein filozófus - Teresia Benedicta nővér 1891 Breslau – 1942 Auschwitz II.rész
Üvegfalak
Versek
Egerszalók 2000 - ifjúsági lelkigyakorlat
Mozaik
A Mátra aljától a Duna partjáig
Alapkőletétel Szombathelyen
Az Olvasó írja
A boldogi búcsú
A Megfeszített
Köszönet
Rejtvény
.

 

(ezerötszáz gyors)

A hívő

Nevem napján hirtelen az jut eszembe, hogy gyerekkoromban nem szerettem a nevemet. A Sándort és az Istvánt tartottam komoly, férfihoz illő névnek, a Ferenccel még kiegyeztem volna, de az a bátyámé lett. Amúgy is sok bajom volt magammal: kicsi volt az állam és az orrom, csak addig képzelhettem magam a préri markáns arcú, rettenthetetlen hősének, amíg nem néztem a tükörbe, ahonnét egy jámbor kerek fej nézett vissza. Gondolni se akartam rá, hogy ez mindig így lesz. De félig-meddig így maradt: az arc nem lett markánsabb, a szakáll is csak annyit segít, hogy fölment a napi borotválkozás és az alapos tükörbe nézés kényszere alól.

A képemmel összeszoktam, de a nevemet később meg is szerettem. Pontosabban nem a sajátomat, hanem a választottat. Annak idején ugyanis Aquinoi Szent Tamás nevére kereszteltek, akit – patronáltjaival egyetemben – március 7-én szokás ünnepelni. Első (máig egyetlen) munkahelyemre, ahol akkor nagy névnapozás volt szokásban, március elsején léptem be. Azelőtt hónapokig alkalmi munkákból éltem, pénzem semmi, és szörnyen messze volt még az első fizetés, így azt füllentettem, hogy apostol Tamás ünnepén tartom a névnapomat. - A hitetlenén? – Igen. – Büszkén, sőt dacosan vállaltam választott védőszentemet. (Remélem, ha nem is büszkén, de vállal ő is engem.)

Újra és újra elolvastam a vonatkozó szakaszt János evangéliumából (20,24-28), és egyre inkább tarthatatlannak éreztem az apostolra ragasztott jelzőt. A jelenetet úgy is olvashatjuk, hogy Tamás volt az egyetlen, aki meg merte vallani az Úrnak, hogy nem olyan könnyű hinni a feltámadásban. Annyira hitt, hogy még kétségeit is meg merte vallani neki. Ez volna a hitetlenség? Katolikus újságírói pályám kezdetén megszerettem a nevemet, és azóta igyekszem erősíteni tamásnyi hitemet.

Kipke Tamás

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu