Uj Ember

2000. július 16.
LVI. évf. 29. (2712.)

Veszprémvarsány Szent Adalbert temploma. Összeállításunk a Pannonhalmi Területi Apátságról

.

Főoldal
Lelkiség
Katolikus szemmel
Aranymise
Kinek fájnak a magyar ünnepek?
Dohogás helyett...
Pályadíjas mű
A hívő
Élő egyház
Boldogi búcsúban
Katolikus és magyar központ
Tanulmányi és közösségi házat avattak Marosvásárhelyen
Egy kálvária avatás személyes bája
Új Szent István-szobor Kunszálláson
A Váci Egyházmegyéről a TV-ben
Élő egyház
A „géntérképről“ — józanul
Konstantinápoly küldöttei Rómában
A börtönök szentévi napja
Orvostudomány és emberi jogok
Franciák a házasságról és családról
Pannonhalmi apátság
„Bencés birtokok” a Bakony peremén
Fórum
Köszönet az egyháznak
A parlament elnökének levele
Európában is egyedülálló információs technológiai képzés
Új karral bővült a Katolikus Egyetem
Mentsük meg Tápé „világörökségei”-t
A lencse
Nem elegyedik?
Kúltúra
A paripa
Raksányi Gellért hetvenöt éves
Az interjú
J. atya legendáriuma
Különös világ
Igaz történet
Ifjúság
A dormándi világjáró
Száz éve született Remenyik Zsigmond
Európa új védőszentjei
Edith Stein filozófus - Teresia Benedicta nővér 1891 Breslau – 1942 Auschwitz II.rész
Üvegfalak
Versek
Egerszalók 2000 - ifjúsági lelkigyakorlat
Mozaik
A Mátra aljától a Duna partjáig
Alapkőletétel Szombathelyen
Az Olvasó írja
A boldogi búcsú
A Megfeszített
Köszönet
Rejtvény
.

 

Üvegfalak

Épp csak, hogy eljött a nyár, és párás, lomha testével rátelepedett a városokra. Ez a nyár, mely az Életet, a bőséget, a szépséget hordozza, elhozta nekem a maga kis első áldozatait.


Hogy jövök én ahhoz, hogy bármely teremtményt
megakadályozzak a repülés szabadságában?

A minap a kertben, a ház tövében egy halott madárpárt találtam. Ott lapultak a betonon puha semmiségükkel. Két piciny zöldike volt. Érintetlenül és sértetlenül feküdtek, egy csepp vér, vagy karcolás nem esett rajtuk. Nem értettük. Aztán rá pár napra nagy koppanás hallatszott a nappalink üvegfalán: egy bolondos kedvű harkály próbálkozott átrepülni a kerten, de útját állta a láthatatlan üvegfal. Leesett szegény, de még élt. Másnap reggelig őriztük, vigyáztuk, itattuk és reménykedünk, hogy felépül, de sajnos ő is elpusztult. Még most is érzem apró madárteste, madárszíve heves lüktetését, törékeny puhaságát, tehetetlenségét.

Megdöbbentem. Mi jogom van nekem ehhez? Hogy jövök én ahhoz, hogy bármely teremtményt megakadályozzak a repülés szabadságában? Hogy olyan csapdát állítsak neki, amely – habár nem állt szándékomban –, de végzetes számára?

Falakat, sőt láthatatlan üvegfalakat építünk, és nem gondolkodunk. És itt nem a nappalink üvegfalára gondolok: a magam, a magunk életére. Mert sokszor van az, hogy ilyen üvegfallal vesszük körül magunkat.

Szerepek, álviselkedések, álmércék, „gőg”, a „ne férkőzz a közelembe” gesztusai… aprók, áttetszők, mégis: Halált okoznak.

Mert én csak Téged látlak, kedves embertársam; Téged, Isten egyszerű, szeretett gyermekét. Hozzád indulok bizalommal, reménykedve, hogy valóban Hozzád is jutok el. De jaj, mire odaérek, te már nem Te vagy: üvegfalakat húztál magad köré! A szíved pedig elrejtetted előlem. Már én sem tudom ki vagyok. Üvegfaladon leperegve én is apró üveggyönggyé válok: hidegen, bután, megfoghatatlanul. Pedig az Én, csak a Te által teljesedhet ki. Te is csak Én általam élhetsz.

Itt állok Előtted Istenem: pőrén, lehajtott fejjel. Gyermeked vagyok, így szeretlek… irgalmazz nekem !

Így szeress.

Bognár Dóra

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu