|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Kétezer év tapasztalatából... Bábel érsek előadása a katolikus nevelésről Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek előadásában kiemelte a katolikus nevelési elveket, hozzátéve: az egyház kétezer éves oktatási tapasztalatával sok inspirációt adhat a mai iskolák számára. "A mi legfőbb nevelőnknek Jézus Krisztust tartjuk, aki tanítványokat választott. A régi mester és tanítvány kapcsolata sokkal több volt, mint oktatás és nevelés, valamiképp együtt éltek. Ez is érv lehet a kisiskolák fennmaradása mellett: nagy létszámú osztályokban, iskolamonstrumokban ez elképzelhetetlen, pedig a hatékony emberformálásban erre volna szükség" - mondotta az érsek. Majd azzal folytatta: manapság az oktatás mintha mindent át akarna adni - pedig inkább az egészet kellene. Ha a tanuló belevész a mérhetetlen információáradatba, nem ismeri fel az összefüggéseket, a lényeget, nem lesz tudása az egészről. Ugyanakkor egyetlen tudomány sem alkalmas arra, hogy az egészet adja, mert elvész részletekben. "Az élet értelmére vonatkozó dolgokban a bölcsesség adományát csak Isten adhatja, amikor a legmagasabb szempont szerint ítéljük meg az élet eseményeit. Mi nemcsak oktatni, hanem nevelni is akarunk. Ez mindig együtt jár a keresztény tanítással. Belülről kormányozott emberré akarjuk tenni neveltjeinket..." Egy iskola nemcsak a tantárgyakkal nevel, hanem szellemiségével, ahol a nevelőkön kívül a nagyobb diák is pozitív hatással tud lenni a fiatalabbra. A katolikus oktatás és nevelés elveiről Bábel Balázs elmondta: az oktatás pluralizmusa nem jelentheti, hogy az ember ne kötelezze el magát az értékek mellett. "Valljuk a lelkiismereti szabadság lehetőségét is. A szülőknek szabadságában áll megválasztani a megfelelő iskolát. Nevelésünk azonban mindenképpen magában foglalja az ember vallási dimenzióit és a hozzá vezető eszközöket. Világnézeti kérdésekben a semleges iskola sem semleges. Ha egy tanárnak módjában áll különböző tankönyvek között választani a történelem-, magyar-, vagy etikaoktatás területén, akkor választása már világnézetére is visszavezethető... Ugyanakkor az eszmények választása is jelzi a világnézeti elkötelezettséget."
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|