Nincs igaza Petőfinek

Az egészségbiztosításról szóló törvény második olvasatban történt elfogadását követően bizonyára többeknek eszébe jutottak Petőfi sorai: "Oh ne mondjátok nekem, hogy / hajnallik hazánk felett! / Látom én: az ő számára / Sző a sors szemfödelet. / S kérni Istent nem merem, hogy / Nemzetem gyógyítsa fel, / Mert e nemzet, elhigyétek, / Életet nem érdemel."

Mert hiszen sokan felemelték szavukat, szélesebb társadalmi egyeztetést sürgetve, mindhiába. Voltak, akik éhségsztrájkkal próbálták felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy elhúzódó, mély erkölcsi válság nehezedik nemzetünkre, és egyelőre még nem is körvonalazódnak a megújulás jelei. Ezt követően, még tavaly decemberben, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egészségügyi bizottsága tett közzé nyilatkozatot, amelyben hangsúlyozta, hogy az egészségbiztosítás hazánk olyan intézményrendszere, amelyben a szolidaritás elve érvényesül, illetve, hogy ma még közjogi garanciákkal biztosítani lehet, hogy a tehervállalás az anyagi képességek, az igénybevétel az egészségügyi szükséglet alapján történjék. A napok múltán egyre nőtt azoknak az egyháziaknak a száma, akik szintén csatlakoztak az éhségsztrájkot folytató szerzetesekhez. Legutóbb pedig a püspöki konferencia állandó tanácsa jelentette ki, hogy a térítésmentes egészségügyi ellátás nem ajándék, hanem hosszú évek munkájával szerzett jog. Hangsúlyozták, hogy az igazságosságnak, a gyengébbek fokozottabb támogatásának és a szolidaritásnak kell érvényesülnie a társadalombiztosításban. Az egyházi megnyilatkozások mellett a szakemberek, az értelmiségiek, sőt, maguk a választók is szerveződtek, és kezdeményezéseikkel igyekeztek elérni azt, amire a köztársasági elnök is figyelmeztetett az eredeti törvénytervezet visszaküldésekor, tudniillik, hogy ilyen alapvető változás csak társadalmi konszenzusból születhet.

Február 11-e egy sor kérdést továbbra is megválaszolatlanul hagyott. Milyen jogon szavaz meg akár a parlamenti többség egy olyan törvényt, amely kitapinthatóan szemben áll a közakarattal? Hová ez a sietség, amikor egy szűk hónapon belül népszavazás dönt több, az egészségügyet érintő kérdésről? Nem lett volna ésszerűbb a hátralévő három hetet kivárni és a népszavazási jegyzékbe beiktatni a biztosítási pénztárak átszervezéséről szóló kérdést? A törvénycsomag beterjesztői nem bíztak abban, hogy ez az idő elegendő a közvélemény meggyőzésére?

Petőfinek - pontosabban fentebb idézett megállapításának - mégsincs igaza. Sokkal inkább egyetértek a száz éve született Wass Alberttel, aki Üzenet haza című versében így ír: "Üzenem a földnek: csak teremjen, / ha sáska rágja is le a vetést. / Ha vakond túrja is a gyökeret. / A világ fölött őrködik a Rend. / S nem vész magja a nemes gabonának, / de híre sem lesz egykor a csalánnak; / az idő lemarja a gyomokat."

Mert úgy tűnik, végre valóban kialakult egy széles körű társadalmi párbeszéd arról, hogyan intézzük közös felelősséggel jövőnk fontos kérdéseit, és van még remény arra, hogy megmentsük a szolidáris alapú társadalombiztosítás nemzeti ügyét. Is.

Papp Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu