Egyházi bojkott?

Meglepő írást közölt Kaján Imre, a Nemzeti Kulturális Alap múzeumi kollégiumának elnöke tollából a Népszabadság január 19-i száma. A szerző állítása szerint az egyházi közgyűjtemények bojkottálják a reneszánsz éve 2008 kiállításait, az általuk őrzött kulturális kincseket nem kölcsönzik a nagy állami múzeumok kiállításaira.

Kaján Imre okfejtése hatvan éve ismert logikát követ: mivel az egyházak az évszázadok során az állampolgárok adójából és munkájából gyarapodtak, voltaképpen nem is tulajdonosai, hanem csak őrzői azon kulturális javaknak, melyek az államot illetnék meg.

E szemlélet a polgári társadalom alapjait kérdőjelezi meg. Hogyan juthatunk el közel két évtizededdel azután, hogy az alapvető jogokat az Alkotmány védelmébe vette oda, hogy a legnagyobb példányszámú magyarországi napilapban egy vezető beosztásban lévő muzeológus felteheti azt a kérdést, hogy egy oklevél - bármekkora közjogi vagy történelmi súlyú is legyen - mely egy egyházi gyűjtemény tulajdonában van, voltaképpen nem is a tulajdonos tulajdona. Kaján Imre az Aranybulla 1318-ból származó, a prímási Levéltár által őrzött hiteles másolatával kapcsolatban egyenesen azt a kérdést teszi fel, hogy: "Ugye, nem gondoljuk azt, hogy ez az okmány - amelyre évszázadokon át hivatkozott nemességünk a királyokkal folytatott vitáiban - a magyar katolikus egyházé?" De igen, azt gondoljuk, hogy a tulajdon tárgya a tulajdonosé. Főszabályként nemcsak az egyházi múzumok és könyvtárak, hanem az egyházi levéltárak (szemben a levéltári anyagot valóban általában csak őrző állami levéltárakkal) tulajdonosai az állománynak, mivel a levéltári anyagot az évszázadok során maguk bocsátották ki.

A tulajdonjog természetesen nem korlátlan. Kulturális javak őrzésének módjára, elidegenítésének korlátozására az államnak számos jogállami eszköze van. Ha valaki védett festményt vásárol, nem adhatja el külföldre, nem tüzelheti el, azonban ettől még tulajdona marad. Ha örököl ilyen tárgyat, szintén tulajdonos. Nem azért, mert "vérrel-verítékkel" megdolgozott volna érte: a munkából szerzett jövedelem mellett a tulajdonszerzésnek számos módja van, melyek sem jogilag, sem erkölcsileg nem kifogásolhatóak.

Az egyházi levéltárak, könyvtárak és múzeumok - szemben a Nemzeti Kulturális Alap múzeumi kollégiumának elnöke által írtakkal - nem közgyűjtemények, hanem részben nyilvános magángyűjtemények, részben pedig magángyűjtemények. Nyilvános jellegük biztosítja a nagyközönség és a szakemberek hozzáférését a gyűjteményekben őrzött kulturális javakhoz, szakmai tevékenységük állami felügyelet alatt áll, és mintegy ezek fejében költségvetési támogatásban részesülnek. E támogatás a közgyűjtemények támogatásánál lényegesen kevesebb, és önmagában nem teszi lehetővé a gyűjtemények fenntartását. Az egyházi gyűjtemények tehát más forrásokra is rászorulnak. Ilyen bevétel egy múzeum esetén az eladott jegyekből származhat.

Ami az egyházi gyűjtemények kölcsönzési gyakorlatát illeti, aligha valamilyen, az állami intézményekkel szemben ellenséges szemlélet áll emögött. Talán egyszerűen az a kényszer, hogy a látogatók egy egyházmegyei múzeum legértékesebb darabjai helyett nem egy cédulát szeretnének látni: "kölcsönözve".

Schanda Balázs

jogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu