Paktum helyett házasságot

A házasság világnapja minden évben ráirányítja a figyelmet arra a szövetségre, amelyet ma oly gyakran kívánnak kikezdeni, illetve újabb és újabb "formákkal" fölváltani. Pedig a házasság a legalapvetőbb természetjogi kategóriák közé sorolható, amelynek a keresztények számára külön jelentése van. - Fiatalokkal és szakemberekkel beszélgetve ezt igyekeztünk fölvillantani.

Antal és Dóra évek óta ismerik egymást. Huszonöt, illetve huszonnégy évesek. Mindketten "építik az életüket", ahogyan fogalmaznak. Dóra most fejezte be az egyetemet, túl van két külföldi ösztöndíjon, mégis reménytelen: "Nem kapok megfelelő állást, nem marad más megoldás számomra, mint hogy ismét beiratkozzam valahová." Szerencsére a szülők még képesek fedezni ennek költségeit.

Antal a maga alapította kis számítástechnikai cégével van elfoglalva. "Ha valamit szeretnék elérni az életben, most kell mindent beleadni", mondja, amikor arra figyelmeztetem, nem egészséges, hogy rendszeresen éjszakába nyúlóan, sőt hajnalig dolgozik.

Amikor tudnak egy kis időt szakítani, találkoznak egymással, olykor két-három napra elutaznak valahová együtt.

Házasságról nem esik szó - mások előtt semmiképpen. Antal elhárítja: "Ahhoz előbb a feltételeket kell megteremteni." S mondja, hogyan képzeli el: legalább két, de inkább három gyermekkel, valahol Budapest vagy valamelyik nagyváros környékén, zöldövezetben lévő házban. Dóra neveli a gyerekeket, úgysem kapna megfelelő állást. Három nyelven beszél kiváló szinten, legfeljebb üzleti eladónak vagy titkárnőnek - vagy ahogyan "korszerűen" nevezik, asszisztensnek - mehetne el.

Szeptemberben házasodott össze Szandra és Lajos. Az egyik dél-dunántúli faluban vágtak neki az életnek a városban fölnőtt fiatalok. Építkeznek a nagymamától örökölt telken, állatokat tartanak, szaladgálnak be Pécsre a hitel ügyében. Aki egyszer végigjárta a "banki rettenet" útját, fogadkozik, soha többé nem vállalkozik rá. Így azonban mégis fölkerülhet a tető, s legalább részben majd csak lakhatóvá válik a ház, amikorra megérkezik tavasszal a gyermek.

Az ifjú feleség édesapja mondja: ma sincsenek könynyű helyzetben a fiatalok. "Másként nehéz az ő életük. Az én fiatalkoromban arra sem volt reményem, hogy valaha az életben lakáshoz jussak... nekik, ennyi teherrel ugyan, de legalább nyílik valamennyi mozgásterük."

Tanulás, munkahely keresése, banki hitel - erről esik szó leggyakrabban, pedig a házasságról beszélnénk. Mintha ez amolyan mellékes tényező lenne az élet imént említett "nagy" kérdései mellett...

András, a lelki egészséggel és harmóniával foglalkozó orvos, az elköteleződés hiányáról beszél: "Az általános életkörülmények olyanok, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni. Mintha félnének ilyen lépést megtenni. Ami persze nem csoda, hiszen a ma hirdetett eszmények éppen ellenkező értékeket sugallnak: függetlenség, szabadság, változtatás, pillanatnyi érdek... Ennek következtében pedig, amikor már belátnák eme ťkorszerűŤ szólamok ürességét, sőt ártalmas voltát, részben már lemaradnak olyan lehetőségekről, amelyek az életben a boldogságot jelentik."

A boldogság! Elavult fogalom, legyintenek sokan, miközben éppen arra vágyakoznak. S előbb meglepődnek, majd egyre figyelmesebben hallgatják az egyetemista korú fiatalok a lelkipásztort, aki arról beszél nekik: az ember, természeténél fogva, kétféle életállapot közül választhat: az egyik a házasság, a másik az úgynevezett cölebs állapot. A házasságot a felek a legnagyobb jóért, egymás kölcsönös szeretetéért és a gyermekekért választják, a cölebs életforma, elismerve a legnagyobb földi jót, egy még nagyobb jóra irányítja a figyelmet: az isteni szeretetre.

Ne gondolja senki, s ebben családban élők és lelkipásztorok egyetértenek, hogy a két életállapot között választani lehetne abból a szempontból, melyik a könnyebb.

"Mindkettő egyaránt nehéz, mondja Imre atya, ha valóban komolyan vesszük. Nehéz, mert az embertől életre szóló elköteleződést kíván. Más szavakkal: hűséget."

Vajon hűségesek-e a mai fiatalok? A családszociológus erről a következőket mondja: "Saját felméréseim is igazolják, hogy a magyar ifjúság esetenként ismétlődő monogám kapcsolatban él."

Adatai szerint egy-két százalékra tehető azok száma, akik váltogatják partnereiket. Majd így folytatja: "Azt lehet mondani, a fiatalok valóban holtomiglan-holtodiglan tartó kapcsolatra vágynak. Úgy tűnik számomra, száz évvel ezelőtt sokkal erkölcstelenebbek voltak az emberek a mai fiataloknál. Házasságban éltek ugyan, de a házasságban a férfinak a társadalom megengedte, hogy bordélyházba járjon, és sok esetben hideg, formális kapcsolatokhoz voltak hűek."

Hamis lenne tehát az a kép, amely megfogalmazódik a felnövekvő nemzedékkel kapcsolatban: ezek a fiatalok? Ede tanár úr mosolyog ezen: "Amióta emberi emlékezet létezik, a felnőttek mindig panaszkodnak a fiatalokra. Aztán eltelik néhány év, s a korábban elmarasztalt nemzedék nagyszerű társadalmi teljesítményt nyújt. Nem szabad a szokásos generációs kérdéseket fölnagyítani, mert hamisságot szül."

Azt már Guszti, az információs technológiát tanuló fiú teszi hozzá: "Hiszen minden ember ugyanolyannak születik."

S hogy mit ért ezen, amit a maga fiatalos természetességével fogalmaz meg, János atya fejti ki: "Minden ember természeténél, s ami még lényegesebb, teremtettségénél fogva ugyanazokkal az örök értékekkel rendelkezik. Ezek közé tartozik a férfi és a nő házasságban való élése."

A családszociológus is arra világít rá, miféle kapcsolat az, amely azonban nem nevezhető házasságnak: "Sokan valamiféle paktumnak képzelik el a házasságot, amelyben a felek megállapodnak, hogy az egyik mennyit ad a másiknak, a másik ennek fejében menynyit az egyiknek, s így mindketten jól járnak. Az alku alapján megkötött házasság azonban majdnem biztosan felbomlik. Semmi más nem kell a váláshoz, csak jelenjen meg egy harmadik személy, akivel - úgy tűnik - az előzőnél jobb alkut lehet kötni."

Mit mondhatunk tehát a házasságról? Lajos atya így tette föl a kérdést: miért van szükség jegyesoktatásra? S a következőket mondja: "Sajnálatos módon nemcsak az egyházjogban, hanem még a hívek tudatában is túlzottan jelen van a házasság szentségének jogi, szerződésszerű felfogása. Elfelejtettük, hogy a szentségek - így a házasság is - a ťhit szentségeiŤ. A házasság esetében is szükséges, hogy legalább az egyik félben legyen meg a hit és a megfelelő szándék a házasság keresztény, szentségi jellege iránt."

Jó néhány lelkiségi közösség jött létre azzal a szándékkal, hogy a házasság lényegi megértéséhez, s ebből következő döntéshez segítsék a fiatalokat, illetve segítsék a már megkötött házasságokban a szeretetben való elköteleződés fönntartását. Fontos a házasságkötés előtti oktatás. A kifejezés talán egészen helyénvaló. Az egyik lelkipásztor elmondta, amikor beállítanak hozzá a fiatalok, hogy "templomi esküvőt" szeretnének, talán csak azért, mert az "olyan elegáns, szép hely", örömmel fogadja őket: ez nagyszerű, s hogy szép legyen, ennek a részleteit alaposan meg kell beszélni. S a "templomi esküvőtől" így indulnak el a házasság lényege felé, amit Lajos atya a következőképpen határoz meg: "A házasság szentségét illetően különösen is fontos az oktatás, és az ezáltal megerősödő hit, különben ugyanis a házasok képtelenek a kegyelem befogadására és arra, hogy mint keresztény házastársak a Krisztus és az egyház között fennálló egység és szeretet titkát megjelenítsék."

Antal mosolyogva fordul felém: "Ezt én így nem tudtam volna megfogalmazni, de amit Dórával végül is szeretnénk, a ház, a gyerekek, hogy tisztességes anyagi körülmények között élhessünk, bár külsőségeknek hatnak, ezzel együtt mégis arra mutatnak, hogy Istenben szeressük egymást, mert úgy minden könynyebb."

Elmer István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu