Az Olvasó írja

Mikor halt meg Meszlényi Zoltán püspök?

A néhai esztergomi segédpüspökről szóló cikkük alcímeként veti fel a kérdést a cikkíró, Beke Margit. Két évszámot is megemlít, 1951-et és 1953-at, de ő maga az előbbi mellett érvel.

A korábbi dátumnak ellentmond azonban a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1954. augusztus 11-i konferenciájáról készült jegyzőkönyv, amely szerint "az elnöklő egri érsek napirend előtt szomorodott szívvel jelenti dr. Meszlényi Zoltán synopei c. püspök, esztergomi s. püspök 1953. január 11-én bekövetkezett halálát".

Ugyancsak az 1954. augusztus 11-i konferenciáról készült jegyzeteiben Kovács Sándor szombathelyi megyés püspök ezt írta: "Meszlényi Lajos Zoltán esztergomi segédpüspök 1953. január hóban a kistarcsai internálótáborban meghalt." Ezt a dátumot nyilván az Állami Egyházügyi Hivatal közölte így. Ha nem 1953-ban, hanem már 1951-ben elhunyt, az állami hatóságnak milyen érdeke fűződött ahhoz, hogy ezt az adatot meghamisítsa?

Réti Ágoston

Budapest

A lélek húrjain

"Váltig fogadkoztam: holnaptól jobb leszek. Sok holnap tegnappá lett, üres maradt lelkem."

- És ha nemcsak az új év első óráiban, heteiben foglalkoztat minket e mottóul leírt kijelentés, sőt némi lelkiismeret-furdalásunk is van emiatt, máris nyitottak vagyunk a kitartásra a cél érdekében, amit úgy hívnak: emberség. Az elcsendesedés meghitt perceiben nap mint nap megérint minket, betölti szívünket egy csodálatos érzés: talán nem is olyan nehéz jónak lenni... - Mint a színfalak mögül kijutó reménysugár, minden egyes nappal erőteljesebb lesz bennünk a vágy, hogy jobb emberré legyünk. Az esti csendben imádkozzunk sokat azért, hogy ha felgördül a függöny - a kelő nap sugara bevilágít otthonainkba, vagy kilépünk az utcára -, tudjunk mosolyt fakasztani, szeretetet ébreszteni, hitünkből merítve a reményt éltetni. Krisztus szeret bennünket, Krisztus keres bennünket. A szentáldozásban hozzánk jön, köztünk van, s örökre velünk akar maradni, hogy mindnyájunk szívében győzzön a jóság és a szeretet. Kívánom, hogy a hófehér kis ostya, Krisztussal való minden egyes találkozásunk legyen lámpásunk az év minden napján, különösen a nagyböjti bánat és erősfogadás léleképítő perceiben.

Farkas Erzsébet, Mihálygerge

Csak teher..?

Egy délután a zsúfolt autóbuszon akaratlanul is fültanúja voltam két hölgy beszélgetésének. De nem volt ez igazi beszélgetés, csak az egyikük beszélt. Panaszkodott. A nagymama korú hölgy arról beszélt, hogy a hétvégén négy kis unokájáról kellett gondoskodnia, másodmagával. Gyakorló nagymama vagyok, sokszor van alkalmam együtt lenni a három unokámmal. Tapasztalatból tudom tehát, hogy nagyon fárasztó lehet még egy gyerek is, négy egyszerre még inkább. Mégis, hallgatva a panaszáradatot, szomorúság fogott el. Egyetlenegy szó sem esett ugyanis arról, hogy ezek a gyerekek milyenek. Aranyosak, kedvesek, rosszak, nyugtalanok? Nagyon sajnálom ezt a nagymamát, hogy az elmúlt hétvégéből csak a fáradtságra emlékszik. Csak remélni tudom, hogy azért legalább egy kis örömöt is okozott neki az "unokázás". És még az is eszembe jutott: mindebből a gyerekek vajon mennyit fogtak fel?

Bizonyára többen vagyunk így, hála Istennek, hogy nagyon várjuk az unokákkal való találkozást. (Ami, természetesen fárasztó is, de mennyivel több örömet ad(hat)... Nincs felemelőbb érzés, mint átölelni, szeretgetni őket, nem beszélve az elhangzott kedves mondásaikról: "Nagyi, majd én vigyázok rád, mert nagyon szeretlek."

Kívánom az ismeretlen asszonynak, hogy sok ilyen élményben legyen része!

H. J. nagymama

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu