|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Hitvallás a művészi hivatásról A művészet számomra élet abból, akit a szépség és az öröm forrásaként ismertem meg. Gyerekkoromtól fogva sokat jelentett a szépség. Szerettem szép dolgokat nézegetni, széppel venni körül magam, és szépet rajzolni, főleg szép embereket, és ez öröm volt számomra. Mégis érdekes módon hosszan tartó folyamat volt, amíg megértettem, helyesebben mondva fölfogtam valamelyest, hogy a művészet öröm tud lenni. Sokáig csak a szakmát láttam benne, elvárásokkal és automatikus kritikával szemléltem magamat elsősorban, de mindent, ami e tárgykörben a szemembe ötlött. Komolyan el kellett indulnom azon az úton, ami a művészet felfedezésére, élvezésére indul, és nem csupán a festéstechnikát fürkészi. Sokat segített ebben a muzsika, és az a sok mély visszajelzés, amit a saját munkáim után kaptam az emberektől, kollégáktól, a legegyszerűbb műszeretőktől egyaránt. Ők tanítottak meg rá, hogy amit teszek, az másoknak öröm, mert hogyha engedem, átdereng valami ezek által a képek által az igazi harmóniából, szépségből, és örömből, és abból, aki mindezek kútfője, teremtője. Így válik a művészet kommunikációvá köztünk, és közte. A hivatásunkért való hálaadásban a közösség déli imájában mindennap elimádkozzuk a fohászt: segíts hivatásom betöltésében, (...) hogy enyhíthessem a szenvedést. A szépség szolgálata számomra ezt különösen is jelenti. A szenvedés enyhítését. Nemegyszer tapasztaltam meg emberi peremhelyzetekben, amikor egy szó sem tudott kijönni a számon, ami a szenvedőt megszólíthatta volna, mégis egy kép csodát művelt. Jelenvalóvá tette az örökkévalóságot, ablakot nyitott rá, és ezáltal azt a fájdalmas pillanatot, amit épp megéltünk engedte annak részévé válni. Szépség, öröm, remény, mind összefüggő valóság, amely túlmutat rajtunk, felemel, utat mutat, hazahív. Benne rejlik, mint gyümölcsben a fa, az, aki mindez egészen: az Isten. Ezért képes a gyógyításra. Fecske Orsolya SSS
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|