Tűnődés a hétről

Híven a magyarsághoz

A Nap Kiadó In memoriam című gyönyörű kiállítású sorozatának kötetein ez a felírás olvasható: "Oktatási segédkönyv". Bár kezükbe fognák a tanárok és a diákok! Az élő irodalom folyamata tárul föl előttük: az írók élete (ezt a modernnek mondott irodalomtudomány semmibe veszi, holott nemritkán az életrajz tényei válnak műalkotássá, mint Petőfi esetében), történelmi környezetük (erről sem szokás bővebben szólni), önmagukról és műveikről alkotott véleményük és a róluk, alkotásaikról írt találó bírálatok és esszék, egyszóval: az irodalom elvárosíítása idején különös gyönyörűséget szereznek az olvasóknak.

A legutóbb megjelent kötet hőse Sütő András, aki nemcsak műveivel érdemelte ki helyét a magyar írók arcképcsarnokában, hanem megingás nélkül vívott küzdelmével is, amellyel a kisebbségi magyarság létjogáért állt ki, besúgókkal, megfélemlítéssel dacolva, s akkor sem hátrált meg, amikor a felheccelt tömegből valaki fél szeme világát kioltotta. Harcában itthonról, a politika részéről nem kapott támogatást (miért is kapott volna, hiszen unos-untalan a lenini "nemzetiségi normák" üdvözítő voltáról hallhattunk, olvashattunk, s hogy ez mit jelentett a valóságban, azt az Ukrajnából kitelepített magyarok ezrei és ezrei érezhették saját bőrükön, de Romániában sem volt sokkal rózsásabb a magyarok helyzete), viszont szolgáló szeretettel álltak mellé azok az itthoni értelmiségiek, akiket nem lehetett megfélemlíteni: Illyés Gyula, Czine Mihály, Sinkovits Imre, Csoóri Sándor, Görömbei András (a most megjelent kitűnő gyűjtemény avatott szerkesztője), Berta Zoltán (akinek könyve jelent meg az íróról) és mások.

Valljuk meg, Sütő András magatartása példánk lehet(ne). Idézek néhány mondatot egy 1989-es júniusi följegyzéséből: "A megyei első titkár H. elvtárssal üzeni nekem, hogy ne ugráljak, lehetőleg ne járassam a számat... még bajom támadhat belőle. Milyen bajom? Hát az például, hogy gyermekeimet, unokáimat többé soha nem engedik az országba. Ő majd intézkedik. Ezt sajnos megteheti. Ezt nálánál kisebb belügyi tiszt is megteheti." Mennyit változott az egyén kiszolgáltatottsága! Kosztolányi Dezső úgy érezte, ki van szolgáltatva, a hivatalokban őrzött iratok mindent elárulnak róla. Néhány évtizeddel később már vérre megy a játék, a megfélemlítőt nem köti semmiféle törvény, sőt felhatalmazza: figyeljen, jelentsen, s akkor végre lecsaphatnak a védtelen emberre. Mennyire ismert volt az eljárás nálunk is, hány pap, szerzetes lett az áldozata! S néha-néha elgondolkodhatunk: biztos, hogy ma már nem létezik jelentgetés, megfigyelés, lehallgatás? Nincsenek-e hátrányos helyzetben, akik protestálni merészelnek?

Az egyik fényképen Sütő András fél térden látható egy halom papír, folyóirat fölött. Az aláírás: "Feltörték és kirabolták az íróasztalát..." A másikon fél szemén ragasztással, csövek között fekszik a budapesti Honvéd Kórházban, mint a romániai pogrom egyik áldozata. Mégis igaza volt Csoóri Sándornak, amikor ezzel a címmel méltatta az erdélyi írót: Az elveszített szem fényei. Mert fél szemmel is a megingathatatlan hűség példája maradt.

Szomorkásan vehetjük tudomásul, milyen sokan és mennyire gyakran élnek viszsza a "magyar" és a "magyarság" szóval, olykor hazudozásokat takargatva vele. Ilyenkor Sütő Andráshoz is fordulhatunk orvosszerért: "Azért is mondom!" - írta Mondd! című tárcájában. Kitartásra, hűségre nevel, s megvillantja a reményt: lehet másként is!

Rónay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu