Németh Emma

Advent - úrjövet

A napokban a villamosmegállókban az alábbi feliratok ötlöttek szemembe: Jézus él! Jézus szeret téged! Jézus jön! Aztán ahogy távolodtunk a végállomástól, néhány helyen az is olvasható volt, hogy Jézus békét hoz, Jézus megszabadít.

Évezredek sóvárgó várakozása után, immár kétezer éve, emberként, kiszolgáltatott gyermekként lépett történelmünkbe a Megváltó, az Isten Fia. Kétezer év óta a már most és a még nem feszültségében él az ember. Az Oltáriszentségben már most köztünk van Isten, mert megtestesült. És ugyanakkor Isten még érkezik, hiszen megígérte, hogy visszajön hozzánk, mert be kell teljesítenie a küldetést. Minden idők minden emberének pedig fel kell ismernie őt a testvérben, tanúságot kell tennie róla a világ előtt. Ilyenkor, adventben felidézzük őseink várakozását, várjuk az emberi történelem során az idők végezetéig állandóan az emberhez közel lépő Megváltót, és sürgetjük Krisztus második eljövetelét.

Advent kezdetén Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt levelét olvastuk: "Testvérek! Itt az óra, hogy felébredjünk álmunkból. Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük el hát a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit!"

Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból... Hányszor hallottuk már! S hányszor alkudoztunk: csak még öt percet, fél órát, egy napot, egy hetet, egy évet... Addig még el kell intéznem valamit, tárgyalásom van, főznöm kell a családomnak, takarítani, vásárolni, hiszen mindjárt itt a karácsony! Elengedjük a fülünk mellett a megszokott adventi intelmeket. Igen, ilyenkor ezt szokták olvasni, prédikálni, ez a pap dolga. Nem vesszük komolyan. S lenézzük a szektásokat, amiért erőszakolják, hogy Krisztus hamarosan visszatér.

Itt az óra, hogy felébredjünk az álomból ... Halljuk-e a Szentírásból felénk hangzó ébresztőt? Akarunk-e a magunk által teremtett álomvilágból ébredni, saját bűneink rabságából szabadulni? Tudjuk, mit jelent az alkohol, a kábítószer, az élvezetek, a TV vagy számítógép, a munka, az érzékiség, netán az erőszak rabságában sínylődni.

Elkábít és rabul ejthet minket a világ szépsége, az élvezetek, a rengeteg hír és információ, a szüntelen bizonyítási és teljesítménykényszer, saját tudásunk és teljesítőképességünk vagy éppen képtelenségünk és gyengeségünk is.

Felgyorsultak körülöttünk az események, versenyt futunk az idővel. Társadalmi rendszerek omlanak össze egyik napról a másikra, munkahelyek szűnnek meg, létbizonytalanság fenyeget, küzdünk a természet erőivel, árvízzel, gázkitöréssel. Erőnket meghaladóan dolgozunk, hogy családunk életszínvonalát megőrizzük, hogy lépést tartsunk a ránk zúduló hírözönnel, a tudomány eredményeivel, a minket érintő vagy általunk betartandó törvények, szabályok módosulásával. Egy mókuskerék rabjai lettünk, amely egyre gyorsul, amiből nem lehet kiszállni, nem lehet megpihenni. S jön a kávé és az altató. Hát persze, hogy nincs időnk az érkező Úrra várakozni, neki ajtót nyitni.

A bűnt nem ismerő, a bűnt erénnyé kiáltó társadalomban nehezebb belátni, hogy vétkeztünk, észrevenni, mikor kerülünk a bűn rabságába.

Melyikünk vallja meg könnyen, hogy bűnös? Ki az, aki szeret gyónni? Hiszen nincsenek nekünk olyan nagy bűneink, nem öltünk, nem raboltunk, legfeljebb abortuszunk volt az orvos javaslatára. Hiszen csak a körülmények miatt nem tudtam a vasárnapi szentmisén részt venni - ezt igazán mindenki megértheti; s persze, hogy undok voltam a testvéreimmel, férjemmel, gyerekeimmel, kollégáimmal, amikor olyan fáradt voltam, meg aznap éppen front volt, és hát igazán keresztbe tettek nekem..., na ná, hogy nem hagytam szó nélkül. Igaz, hogy egy rossz minőségű árut sóztam rá a szomszédomra, s a múltkor elfogadtam csúszópénzt, de hát mi ez az elrabolt milliókhoz képest? S éppen csak nekem nem szabad? Valamiből csak élni kell. S különben is a XX. században igazán nem lehet megkívánni az önmegtartóztatást.

Hogyan várhatná az Isten, hogy ne éljek a házasság előtt nemi életet, hogy szakítsam meg a kapcsolatot az élettársammal, hogy ne védekezzem a nem kívánt gyermek ellen.

A törvény is megengedi, az orvos javasolja, akkor miért ne lehetne?

Egyikünk sem független a közszellemtől. Észrevétlenül alakulnak ki önigazolásaink, gondolkodás nélkül tesszük, amit tőlünk várnak, amit a többiek is tesznek. Észre sem vesszük, hogy vasárnapi vagy éjféli misés kereszténnyé válunk, s a hétköznapjainkhoz, életünk legjelentősebb részéhez Istennek nincs sok köze. Már nem is tudjuk, mikor, hol, hogyan távolodtunk el Istentől, csak éppen kedvetlenek, levertek, reménytelenek, depressziósok leszünk, hiányzik életünkből az öröm.

Észrevétlenül rabok lettünk, ajtónk zárva van, s nem találjuk a kulcsot, hogy az Urat beengedhessük.

S mit tesz Isten, a tékozló fiak atyja? Várakozik ránk. Megesik rajtunk a szíve. Ő maga indul keresésünkre, megszabadításunkra. Elénk siet, nyakunkba borul, s ránk adja a legdrágább köntöst, gyűrűt húz az ujjunkra, leöli a hizlalt borjút, lakomát rendez. Advent az Úr várakozásának is az ideje. Isten alig várja, hogy újra kimondjuk: Atyám, vétkeztem az ég ellen s ellened. Nézd, teljesen tehetetlen vagyok. Nem rejtegethetem tovább saját gyengeségeimet, összenyom a felelősség, tovább már nem bírom. Bocsáss meg, hogy már megint nélküled akartam megoldani az életemet. Jöjj, könyörülj rajtam! S létrejön a találkozás: a bűnbánó ember és az érkező Isten találkozása. Kinyilvánul Isten hatalma, irgalma és szeretete. Irgalma kifogyhatatlan. Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer bocsát meg, és vétkeinkre nem emlékezik.

Bízzuk magunkat Isten irgalmára! Készüljünk fel egy jó karácsonyi szentgyónásra! Még ma térdeljünk le, vagy hajtsuk meg a fejünket Isten előtt, és mondjuk ki hangosan: Atyám! Vétkeztem ellened. Nem adtam neked lehetőséget, hogy megmutasd, mennyire szeretsz. Mondjuk el neki szabadon mindazt, ami a szívünket nyomja, képtelenségeinket, vágyunkat a szeretetre, az ő szeretetére, és kérjük, jöjjön el, találkozzon velünk. Akkor is szólítsuk meg, ha azt kell mondanunk: látod, elborítanak a napi teendők. Zavarban volnék, ha eljönnél. Most még nem tudom sürgetni eljöveteled, de tudom, hogy szeretsz. Készíts fel a veled való találkozásra! Tedd, hogy igaz szívvel várni tudjalak!

(A szerző közgazdász, a Szociális Testvérek Társaságának tagja.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu