|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Sebő-koncert az egyéves Hálóban Amit nem mentünk át a bárkába, az nem jön velünk Első születésnapját ünnepelte november 20-án a Háló- klub. A Ferenciek terén lévő Kárpátia-udvarban minden hónap harmadik keddjén koncertek, beszélgetések várják azokat az érdeklődőket, akik igényes, mégsem befogadhatatlanul magasröptű programokra vágynak. És azokat is, akik a rendszeres találkozások során élő közösségbe, hasonló gondolkodású barátokra várnak. Az egész Kárpát-medencében jelen lévő Háló-közösségeknek az elsődleges célja csakugyan ez. Segítséget nyújt ahhoz, hogy az emberek közösségre találjanak. Az év során fellépett már többek között: a Kaláka, a Misztrál együttes, Palya Bea énekesnő. Az első születésnapot pedig Sebő Ferenc és zenésztársai tették emlékezetessé.
Az immár negyven esztendeje fáradhatatlanul tevékenykedő Sebő Ferenc nem csupán a zene hangjaival, hanem a közönség felé irányuló közvetlen stílusával és humorával percek alatt jó hangulatot teremtett. Megszólaltak népdalok, Csokonai-, Berzsenyi-versek. Megismertük a tekerőlant ezeréves rögös történetét. Bepillantást nyertünk abba a szenvedélyes gyűjtőmunkába, amelyet Sebő és társai egyetemistaként, autodidakta módon kezdtek el. Nem hiányoztak a humoros anekdoták, de még néhány gyönyörű, szívderítő és könnyfakasztó Lázár Ervin-történet is belefért a repertoárba. Sebő Ferenc pedig dalolt és játszott. Játszott velünk. Játszott nekünk. És játszott értünk. A humoros történetek mellett rámutatott tevékenységének lényegére. Miszerint a népzene átmentése nem a népzenéért történik. Nem a népzenét, néptáncot, népköltészetet kell megőriznünk. Megőrizni önmagunkat kell. Hogy a hétköznapok és a világ őrületében ne bolonduljunk meg. Ehhez mindig is gyönyörű fogódzót jelentett az ének, a tánc, a vers. Sebő idős adatközlő néniket és bácsikat idézett, akik fejből száznál is több népdalt tudtak, s akik pszichológiai képzettség nélkül, ösztönösen tudták és vallották: az éneklés gyógyít. Rajtunk múlik, ebből a sok gyógyírból mit viszünk magunkkal, mit mentünk át. Egyszerű, de megfontolandó Sebő mondata: "Amit nem mentünk át a bárkába, az nem jön velünk." * A Háló klub következő programja december 18-án este 7 órakor a karácsonyi Kaláka-koncert lesz. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Koncz Veronika
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|